Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátnőmmel már lassan két...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátnőmmel már lassan két éve vagyunk együtt, de nem akar velem lefeküdni. Érthető, hogy ez gond számomra?

Figyelt kérdés

Ő még szűz. Igazából behatoláson kívül már minden van, kézzel, szájjal, az ő részéről is, olyan másfél éve rendszeresen. Pont ezért is voltam vele türelmes, na meg azért, mert nagyon szeretem.

Viszont kicsit kezd sok lenni, hogy még most sem, pedig ráadásul már fél éve együtt is élünk.

Valahányszor beszéltünk a szexről, az volt a fő indoka, hogy nagyon fél attól, hogy fájni fog neki. Próbáltam nyugtatni, hogy figyelni fogok rá, óvatos leszek, meg tényleg, láthatja, hogy hogy bánok vele egyébként is, akár a hétköznapokban, akár az ágyban. Egyébként azt mondja, hogy élvezni szokta, amikor kényeztetjük egymást, meg tényleg ezt látom rajta.

Nekem ami van köztünk így az ágyban, kezd kevés lenni. Kicsit unom már, hogy max az összezárt combjai közé tehetem be, meg hozzádörzsölhetem a puncijához, meg ugye neki is, nekem is ott a kéz meg a száj, de normális szex nincs köztünk. Pedig már nagyon vágynék rá.

Amikor legutóbb beszéltünk, akkor viszont azt mondta, hogy nem csak attól fél, hogy fájni fog, hanem attól is, hogy mi van, ha megbánja. Merthogy ő valaki különlegesnek tartogatta a szüzességét, lehetőleg az igazinak. Nekem ez a kijelentés rosszul esett, mert akkor ezek szerint rám nem úgy tekint. Amikor ezt megmondtam neki, akkor elkezdett mentegetőzni, hogy félreértem, neki még idő kell, hogy biztos legyen benne, de amúgy nagyon szeret. Csak nem értem mire is várunk még egy lassan két éves kapcsolatban.

Érthető, hogy ez gond nekem? Mit tudnék tenni? Várjak?

Szakítani nem szeretnék vele...


aug. 6. 09:14
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
 121/127 anonim ***** válasza:
0%
Magyarul egy valószínűtlen dolog ugyanúgy megtörténhet mint egy valószínű leg két valószínűtlen dolog szintén ugyanúgy megtörténhet akár egyszerre is.
aug. 12. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 122/127 anonim ***** válasza:
19%

Ez megengedhetetlen!!!!

Arra van a nő hogy neked legyen hova betenni a farkadat!!!!!

Mi az hogy nem az binát?????!!!

Bumzi nő 😤😤😤😖😖😖😖😖😖

aug. 12. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 123/127 anonim ***** válasza:
42%
Így van keményen rá kell szólni hogy: Kérem! Micsoda viselkedés ez?
aug. 12. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 124/127 anonim ***** válasza:
42%

Szemét nők, szegény férfiak Facebook csopiba gyere.

Ott vannak igazán bumzi nők!!!!

Mi csak az áldozataik vagyunk, minden aljasságra képesek!

Nem válaszolnak pl üzenetre😡😡😡😡😡🥵, nem adnak binát😫😫😫😭😭😭😭 és mind aranyásó!!!!😖😖😖😖😖😖😖

aug. 12. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 125/127 anonim ***** válasza:
47%
És még a segge se biztos hogy húsos
aug. 12. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 126/127 anonim ***** válasza:
Itt valami más ok van a háttérben. Főként lelki eredetű.
aug. 12. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 127/127 anonim ***** válasza:
Szakits vele.. hulyit teged nagyon.. ez mar karos a mentalis ferfi egeszsegedre.
aug. 12. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!