Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátnőmmel már lassan két...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátnőmmel már lassan két éve vagyunk együtt, de nem akar velem lefeküdni. Érthető, hogy ez gond számomra?

Figyelt kérdés

Ő még szűz. Igazából behatoláson kívül már minden van, kézzel, szájjal, az ő részéről is, olyan másfél éve rendszeresen. Pont ezért is voltam vele türelmes, na meg azért, mert nagyon szeretem.

Viszont kicsit kezd sok lenni, hogy még most sem, pedig ráadásul már fél éve együtt is élünk.

Valahányszor beszéltünk a szexről, az volt a fő indoka, hogy nagyon fél attól, hogy fájni fog neki. Próbáltam nyugtatni, hogy figyelni fogok rá, óvatos leszek, meg tényleg, láthatja, hogy hogy bánok vele egyébként is, akár a hétköznapokban, akár az ágyban. Egyébként azt mondja, hogy élvezni szokta, amikor kényeztetjük egymást, meg tényleg ezt látom rajta.

Nekem ami van köztünk így az ágyban, kezd kevés lenni. Kicsit unom már, hogy max az összezárt combjai közé tehetem be, meg hozzádörzsölhetem a puncijához, meg ugye neki is, nekem is ott a kéz meg a száj, de normális szex nincs köztünk. Pedig már nagyon vágynék rá.

Amikor legutóbb beszéltünk, akkor viszont azt mondta, hogy nem csak attól fél, hogy fájni fog, hanem attól is, hogy mi van, ha megbánja. Merthogy ő valaki különlegesnek tartogatta a szüzességét, lehetőleg az igazinak. Nekem ez a kijelentés rosszul esett, mert akkor ezek szerint rám nem úgy tekint. Amikor ezt megmondtam neki, akkor elkezdett mentegetőzni, hogy félreértem, neki még idő kell, hogy biztos legyen benne, de amúgy nagyon szeret. Csak nem értem mire is várunk még egy lassan két éves kapcsolatban.

Érthető, hogy ez gond nekem? Mit tudnék tenni? Várjak?

Szakítani nem szeretnék vele...


aug. 6. 09:14
 71/127 A kérdező kommentje:

Ne azon vitatkozzunk már, hogy szűz-e a párom. A lényeg az, hogy farok még nem járt benne, de még várni szeretne, de velem akarja csinálni majd, franc tudja mikor (mondjuk nem akar ilyen esküvő utánig várni), én meg szeretném ha normálisan szexelnénk végre.

Jobb lenne, ha ahhoz adnátok tanácsot, hogy hogy érjem el, hogy belemenjen.

aug. 8. 18:02
 72/127 anonim ***** válasza:
100%
Sehogy. Ha közlöd vele,hogy ha nem történik meg, te leszel a szemétláda aki erőlteti. De ha neked ez jó. :D Hidd el, szétmennétek aztán a következő palival lefeküdne pár héten belül.
aug. 8. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/127 anonim ***** válasza:
69%

Szakítasz vagy vársz vele.


Ha erőlteted akkor lehet megtörténik de rossz lesz neki és szakítás

aug. 8. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/127 anonim ***** válasza:
87%

Nem fogod tudni elerni. Illetve bocs, de ha mar az ember parjat ra kell venni, hogy szexeljen vele, az a kapcsolat halala.

O nem akar veled szexelni, ha akarna hidd el, mar megtette volna. Az meg, hogy farok nem jart benne hat…en nokent nehezen hiszem, hogy kibirta volna szex nelkul, ugyhogy max csak a te farkad nem jart benne.

Mit tudnal neki meg nyujtani, amitol biztosabb lenne abban, hogy te vagy neki az igazi? Semmit es nem is kell. Szakits vele. Ne aggodj, a kovetkezo parjaval majd egybol lesz szex.

aug. 8. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/127 anonim ***** válasza:
100%

Ha nem akarsz vele szakítani, akkor el kell tűrnöd, hogy hülyének néz. Sajnálom, de menthetetlen vagy.

N

aug. 9. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/127 anonim ***** válasza:
84%

Végülis szerintem a kérdező sem lehet főnyeremény, mivel férfi aki válogathat szakított volna.


Itt az is baj lehet a különböző igények, később csak rosszabb lesz

aug. 9. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/127 anonim ***** válasza:
100%
Lehet, hogy a kérdezőnek nehezen vagy egyáltalán nem jönne össze még egy ugyanilyen szép nő. Van ezen az oldalon házas férfi is, aki hasonló okból tűr. Sok-sok évnyi szexmentességet, a feleség konkrét, saját maga által is elismert aszexualitását. De hát szép... Diplomás is, normális, rendezett stb. - ezeket ugyan sokan mások is tudják hozni, csak az a fránya szépség mellé nem adatik meg mindenkinek. Úgyhogy ragaszkodni kell hozzá foggal-körömmel. Nem baj, ha... semmi sem baj! Mit is lehetne erre mondani?!
aug. 9. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/127 anonim ***** válasza:
48%
Mondjuk érthető férfi szemmel a szépség és a fiatalság kombinációja ami boldoggá teszi, mindent érdemes alárendelni
aug. 9. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/127 A kérdező kommentje:

#76 #77 Tessék???

Nem azért nem szakítok a barátnőmmel, mert akkor nem lenne másik szép barátnőm. Lenne. Lehetne. Soha nem volt gondom a "csajozással".

Csak az a rohadt nagy "probléma", hogy annak ellenére, hogy a szexualitás nincs teljesen rendben köztem és a barátnőm között, szerelmes vagyok belé.

Bármilyen hihetetlen is egyeseknek, ez nem úgy működik, hogy "ja, ha van egy elérhető jobb, akkor lecserélem arra", basszus, nem egy tárgyról van szó, hanem a kedvesemről. Azért itt van érzelmi kötődés is. Nem arról van szó, hogy ha szakítanék vele, akkor nem lenne senki, aki este hozzám bújik, meg senki nem ébresztene azzal, hogy kedvesen simogat, mert mondom, biztos találnék más barátnőt, csak én nem mást szeretnék, hanem a jelenlegi páromat.

aug. 9. 09:33
 80/127 anonim ***** válasza:
48%
Akkor a másik véglet végre egy lány akiért teperni kell, ez erős érzelmi kötést megmagyarázza
aug. 9. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!