Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ez tényleg kontrollálás, vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez tényleg kontrollálás, vagy a feleségem reagálja túl?

Figyelt kérdés
Kocsival jöttünk haza hétvégi utazásról és kb. 5-5,5 órás volt az út hazáig. Alapvetően mindig megállok, ha valaki jelzi, hogy szeretne megállni, de most esett a hó is és sötét is volt, szóval amikor a kb 3. óránál szólt a feleségem, hogy kicsit már használná a mosdót, mondtam, hogy ha nem muszáj nem szivesen állok meg, és ő egyet is értett hogy ne álljunk meg. Amikor elkezdte mondani, hogy nagyon kéne, már talán csak egy óra volt hátra, én hulla voltam és tényleg nem szeretek ilyen körülmények között vezetni, úgyhogy mondtam, hogy nem igazán állnék meg. Ezen már a kocsiban is összevesztünk, úgyhogy megegyeztünk, hogy ha látunk benzinkutat megállok. Nem túlzok kb 15 percre a házunktól volt a legközelebbi benzinkút, nyilván gondoltam, hogy ott akkor nem szükséges már megállni, de amikor elhajtottam mellette a felségem teljesen ledöbbent és utána nem is szólt már hozzám. Amikor hazaértünk ő egyből ment volna be, én azt hittem nála is van kulcs, úgyhogy elkezdtem a csomagokat is kivenni, de kiderült, hogy nálam volt csak és erre idegesen elkezdte mondani, hogy hogy lehetek ilyen kontrolláló szemét és azonnal nyissam ki az ajtót. Értem, hogy kellett neki, de szerintem túlzás, hogy egy felnőtt ember így behisztizik, ha kicsit várnia kell. Igaz, hogy nem kellett volna, de amikor végzett odaszóltam neki, hogy olyan mint egy óvodás, és ezért már tegnap este óta nem szól hozzám.

2023. dec. 4. 17:31
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/113 anonim ***** válasza:
92%

#18 egy órát mindenki ki tud bírni. De nem úgy hogy már előtte várt 4,5-et, és nagyon kell neki.

Rohadjon le a farkad, azt kívánom.

2023. dec. 4. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/113 anonim ***** válasza:
97%
A sztorival nem csak az a probléma, hogy kellemetlen, ha nem tudsz kimenni pisilni, hanem hogy eü. kockázatai is vannak. Ha fékezel egy nagyobbat, vagy megcsúszik az autó, jó esetben a feleséged bepisil. Rosszabb esetben megreped a hólyagja. Hosszú ideig tartogatni amúgy sem egészséges, majd amikor a krónikus hólyaggyulladástól esetleg huzamosabb ideig nem tud lefeküdni veled, ez a sztori azért jusson majd eszedbe.
2023. dec. 4. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/113 anonim ***** válasza:
95%
Undorító féreg vagy. Sokan leírták már a választ, de te még mindig nem érted. Fosd össze magad te szarrakás.
2023. dec. 4. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/113 A kérdező kommentje:
Én értem mit mondtok, de higgyétek el én nem tudtam, hogy ennyire kell neki, oké mondta, hogy nagyon kell, de az messze van még a bevizeléstől, és a testbeszéde se mutatta, hogy olyan szinten kéne. Én magam általában 6 óránkét járok mosdóba, és ő is simán ki szokott annyit bírni. Viszont bármennyire is ideges, mert kell neki, szerintem durva ahogy beszélt velem
2023. dec. 4. 18:18
 25/113 anonim ***** válasza:
94%
3 órát várt mire kipisilhette magát. Baszki, mi ő a kutyád? Önző dög vagy. Persze, hogy kiakadt. Az csak plusz, hogy még neked állt feljebb a semmire. Ha ilyen egoista vagy amúgy is nem lesztek együtt sokáig.
2023. dec. 4. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/113 A kérdező kommentje:
Az egészségügyi kockázatok meg kétlem, hogy ennyi idő után fellépnének, mondom nem várnám el tőle, hogy 8 órán át tartsa vissza
2023. dec. 4. 18:19
 27/113 anonim ***** válasza:
94%

"nem tudtam, hogy ennyire kell neki, oké mondta, hogy nagyon kell, de az messze van még a bevizeléstől, és a testbeszéde se mutatta, hogy olyan szinten kéne"

Te egyszerűen nem vagy normális, de egyáltalán.

2023. dec. 4. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/113 anonim ***** válasza:
94%

"Értem, hogy kellett neki, de szerintem túlzás, hogy egy felnőtt ember így behisztizik, ha kicsit várnia kell. Igaz, hogy nem kellett volna, de amikor végzett odaszóltam neki, hogy olyan mint egy óvodás,"


Már bocs, de nem kicsit kellett várnia. 3 óránál szólt először, és hátra volt még 2,5 óra. És azért szólt, mert már akkor is érezte. És ezek után még órákat várattad. Mondd, te normális vagy? A kicsi az 5-10 perc, max fél óra, és nem több óra b+!

És amikor már összeveszett veled, és megbeszélitek,hogy meg fogtok állni, akkor sem tetted meg, mert már csak negyed óra....persze hogy kiakadt. Ilyen körülmények között baromi sok ez az idő!

Én is voltam már így, hogy nagyon kellett, de nekünk tényleg nem volt lehetőség, és annyira fájt már a hasam, hogy majdnem rosszul lettem. Aztán mire végre eljutottam oda, addigra annyira befeszült a hólyagom, hogy hiába ültem a wc-n, nem akart megindulni. Nagyon rossz volt. Lehet, hogy veled még nem volt ilyen, de a férfiak eleve tovább is tudják tartani a nőknél.

És mindezt azért, mert neked derogált megállni 5 percre egy pihenőhelyen. Nem is értelek, hol van sötét? Ki van világítva, attól nem lesz sötétebb, hogy megálltok.

Egy igazi bunkó paraszt vagy, csak az érdekelt, hogy te nem szívesen állnál még, és telibe lesz..tad hogy ő meg szenved.

És akkor még utána is neked áll feljebb és beszólogatsz neki, hogy óvodás....

Hát az te voltál a történetben, aki retteg megállni, mert sötét van még esik a hó. Szánalom.

2023. dec. 4. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/113 anonim ***** válasza:
94%

A férfiak hólyagja nagyobb mint a nőké. Lehet te tovább birod, a nő biológiailag viszont nem.

Én amúgy már vittem exet kórházba majdnem hólyagrepedéssel szóval nem vicc ez.

2023. dec. 4. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/113 A kérdező kommentje:
#25 hányszor mondjam el, hogy kevesebb mint egy óra volt ameddig tényleg kellett neki, és azt is kiemelném, hogy akkor onnantól nem volt már benzinkút jó darabig, azt meg senki ne mondja nekem, hogy 15 percre a házától megállna egy benzinkúton
2023. dec. 4. 18:22
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!