Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez tényleg kontrollálás, vagy a feleségem reagálja túl?
Figyelt kérdés
Kocsival jöttünk haza hétvégi utazásról és kb. 5-5,5 órás volt az út hazáig. Alapvetően mindig megállok, ha valaki jelzi, hogy szeretne megállni, de most esett a hó is és sötét is volt, szóval amikor a kb 3. óránál szólt a feleségem, hogy kicsit már használná a mosdót, mondtam, hogy ha nem muszáj nem szivesen állok meg, és ő egyet is értett hogy ne álljunk meg. Amikor elkezdte mondani, hogy nagyon kéne, már talán csak egy óra volt hátra, én hulla voltam és tényleg nem szeretek ilyen körülmények között vezetni, úgyhogy mondtam, hogy nem igazán állnék meg. Ezen már a kocsiban is összevesztünk, úgyhogy megegyeztünk, hogy ha látunk benzinkutat megállok. Nem túlzok kb 15 percre a házunktól volt a legközelebbi benzinkút, nyilván gondoltam, hogy ott akkor nem szükséges már megállni, de amikor elhajtottam mellette a felségem teljesen ledöbbent és utána nem is szólt már hozzám. Amikor hazaértünk ő egyből ment volna be, én azt hittem nála is van kulcs, úgyhogy elkezdtem a csomagokat is kivenni, de kiderült, hogy nálam volt csak és erre idegesen elkezdte mondani, hogy hogy lehetek ilyen kontrolláló szemét és azonnal nyissam ki az ajtót. Értem, hogy kellett neki, de szerintem túlzás, hogy egy felnőtt ember így behisztizik, ha kicsit várnia kell. Igaz, hogy nem kellett volna, de amikor végzett odaszóltam neki, hogy olyan mint egy óvodás, és ezért már tegnap este óta nem szól hozzám.2023. dec. 4. 17:31
111/113 anonim válasza:
Nem kontrollálás, hanem embertelen viselkedés volt.
Azóta hogy vagytok egymással?
112/113 anonim válasza:
Annyi ilyen kérdes van itt és mindegyiknél meggyőződésem hogy egy élettelen incel írta ki aki csak álmodozik arról hogy egy nőnek még a pisilését is ő kontrollállja. Rohadt beteg az összes.
113/113 anonim válasza:
112.: Sajnos tényleg vannak ilyenek. Munkahelyen is. Van olyan főnök, aki nem engedi vécére az alkalmazottait, pedig a munkakör nem indokolná azt, hogy ne lehessen bármikor elmenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!