Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez tényleg kontrollálás, vagy a feleségem reagálja túl?
Figyelt kérdés
Kocsival jöttünk haza hétvégi utazásról és kb. 5-5,5 órás volt az út hazáig. Alapvetően mindig megállok, ha valaki jelzi, hogy szeretne megállni, de most esett a hó is és sötét is volt, szóval amikor a kb 3. óránál szólt a feleségem, hogy kicsit már használná a mosdót, mondtam, hogy ha nem muszáj nem szivesen állok meg, és ő egyet is értett hogy ne álljunk meg. Amikor elkezdte mondani, hogy nagyon kéne, már talán csak egy óra volt hátra, én hulla voltam és tényleg nem szeretek ilyen körülmények között vezetni, úgyhogy mondtam, hogy nem igazán állnék meg. Ezen már a kocsiban is összevesztünk, úgyhogy megegyeztünk, hogy ha látunk benzinkutat megállok. Nem túlzok kb 15 percre a házunktól volt a legközelebbi benzinkút, nyilván gondoltam, hogy ott akkor nem szükséges már megállni, de amikor elhajtottam mellette a felségem teljesen ledöbbent és utána nem is szólt már hozzám. Amikor hazaértünk ő egyből ment volna be, én azt hittem nála is van kulcs, úgyhogy elkezdtem a csomagokat is kivenni, de kiderült, hogy nálam volt csak és erre idegesen elkezdte mondani, hogy hogy lehetek ilyen kontrolláló szemét és azonnal nyissam ki az ajtót. Értem, hogy kellett neki, de szerintem túlzás, hogy egy felnőtt ember így behisztizik, ha kicsit várnia kell. Igaz, hogy nem kellett volna, de amikor végzett odaszóltam neki, hogy olyan mint egy óvodás, és ezért már tegnap este óta nem szól hozzám.2023. dec. 4. 17:31
11/113 anonim válasza:
Te jó ég, nagyon suta vagy xd hogy van egyáltalán feleséged? (még)
12/113 anonim válasza:
Bocs, de itt tényleg te voltál a gyökér.
13/113 anonim válasza:
Neki volt igaza, egy igazi érzéketlen paraszt vagy. Nem hiszem el, hogy 4-5 percre nem tudtál megállni basszus. Remélem én is, hogy legközelebb rádjön a cifrafosás, mikor majd ő vezet, aztán ő is azt mondja majd,hogy "kibírod hazáig" sheggfej.
14/113 anonim válasza:
Fú próbáltál volna velem 5.5 órát autózni mosdószünet nélkül, hiába kérem és még kikérni magadnak utána... 😂
15/113 anonim válasza:
Kicsit várnia kell? Majd 3 órát várt!
"Amikor elkezdte mondani, hogy nagyon kéne, már talán csak egy óra volt hátra..."
Te szerencsétlen gyökér! Szerencséd, hogy nem én vagyok a neked.
17/113 anonim válasza:
De a válasz stílus se semmi: "hogy lehetek ilyen kontrolláló szemét és azonnal nyissam ki az ajtót"
"odaszóltam neki, hogy olyan mint egy óvodás, és ezért már tegnap este óta nem szól hozzám"
Szerintem a közös napjaitok meg vannak számlálva.
18/113 A kérdező kommentje:
Azért nem kell így túlreagálni, amikor először mondta, akkor ő is egyetértett hogy ne álljunk meg, 1 órát meg minden egészséges felnőttnek ki kell tudni várni. Nyilván 8 órás utat nem mennék végig megállás nélkül. Azt beismerem, hogy nem volt szép óvodásnak hívnom, de az sem volt jogos ahogy rámripakodott
2023. dec. 4. 18:03
19/113 anonim válasza:
"idegesen elkezdte mondani, hogy hogy lehetek ilyen kontrolláló szemét és azonnal nyissam ki az ajtót"
Azon túl, hogy 100%-ig te voltál a f.sz ebben a helyzetben, garantálom, hogy ezt nem csak ez alapján az egy incidens alapján vágta a fejedhez. Ideje lenne elgondolkoznod az ezt megelőző 10+ konfliktuson is 🙄
20/113 anonim válasza:
18) válaszoltunk jó sokan. Egy barom voltál ebben a helyzetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!