Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Érthető részemről, ha egy ilyen betegség után nem látom a jövőt a párommal?
Tavaly áprilisban nagyon beteg lett a párom, teljesen lebénult köldöktől lefelé, nem tudott üríteni, sem járni, kb. 2 hétig tartott ez, de 3 hétig volt kórházban. Begyulladt a gerince, azért volt ez, autoimmun természetű gyulladás. Nem tudták kideríteni az okát, előtte 2-3 hétten volt covidos, rákenték arra, pedig kb. 5 nap alatt meggyógyult, enyhe tünetei voltak.
Szóval jelenleg gyógyultnak van mondva, és semmi kontrollra nem kell járnia, pedig a talpa és a feneke egy kis része azóta is néha zsibbadós, tompább benne a normál érzés, és abnormális talpreflexei vannak.
Ahogy utánajártam rendesen, azt olvastam, hogy a betegek kevesebb mint a fele gyógyul meg rendesen, és akik igen, azok is csak hitték, és idős korukra lerobbannak, visszajönnek a vizelési és járási problémák, meg azt is olvastam hogy az, hogy "nem tudják az okát", leginkább hazugság, hiába mondják ezt az esetek több mint a felére. Mindenféle szunnyadó autoimmunbetegség, genetikai elfajulás, vagy akár rák állhat mögötte, egy facebook-os csoportban is több tucat bejegyzést láttam, hogy az ilyen betegek később rákosak lettek, vagy már a gerincggyulladás is a rákot jelezte előre.
Nos, hát azt tudni kell, hogy nekem NAGYON FONTOS a család, nagyon szeretnék gyerekeket, ez a fő életcéljaim egyike. Egyszerűen enélkül nekem nem élet az élet, ez szinte a kizárólagos jövőképem.
A páromat szeretem, főleg, hogy előtte 7 évig voltam egyedül és végre találtam valakit aki viszontszeret... de én így biztosan nem ejteném teherbe. Ő tudja, hogy nekem mennyire fontos és kapálózik, hogy ő is szeretne gyereket még mindig, de ez engem nemhogy nem nyugtat meg, hanem ellenérzéseim is vannak, szerintem felelőtlen az, aki így szeretne gyereket szülni, hogy teljesen bizonytalan a jövője és benne van a pakliban hogy ápolót csinál a párjából és traumatizálja a gyerekeit.
Érthető, ha én nem tudom ezt így tovább csinálni? Hogyan mondjam el neki úgy hogy megértse és ne szégyenítsen meg, ne keltse rossz hírem? Baromira nem érdemelném azt...
25/N
34/F
28:
Pont hogy többen is leírták, hogy nem kötelező neked ezzel a nővel gyereket vállalnod, ha ennyire félsz tőle.
Két lehetőség van. Vagy vállalsz vele gyereket vagy nem. Ennyi. Ki tart pisztolyt a hátadhoz hogy vele vállalj gyereket ha már ennyire nem akarsz?
Tehát mindened a család.
Akkor szólok, a család elsődleges feature-e, hgoy összetart. Nem, öszetartani valakivel nem azt jelenti, hogy addig vagy vele amíg ez számodra előnyös.
Neked nem a család a mindened, hanem saját magad, a saját terveid, a saját PR-od. Ez onnan is ltászik, hogy attól félsz, hogy ha kidobod a nőt az egészségügyi állapota miatt, akkor majd rossz híredet kelti. Nem fogja. Annyit fog mondani, hogy kidobtad, mert beteg. Ez szerinted rossz hírkeltés? Csak az igazság. Ja, hogy rossz fényben fest le téged? Nnnnem, pusztán olyna képet fest le rólad, amilyen vagy, hiszen ez történt.
Igazad van, felelőtlensé glenne vele családot alapítanod. Szegény gyerekeket biztos traumatizálná, hogy az apjuk csak addig veszi őket emberszámba, amíg le nem betegednek.
Tudod a családban fontos az, hogy gondoskodnak egymásról. Te most teszel tanúbizonyságot arról, hogy erre nem vagy hajlandó. Te rossz családfő lennél.
32:
Te falusi vagy, vagy mi? Hol és kik fognak megszégyeníteni, rossz híredet kelteni? Bemondatják a TV-ben vagy faluhelyen kiírják a művelődési ház plakátjára?
Más párok szerinted nem szoktak szakítani, mert pl az egyik akar gyereket a másik meg nem (meg egy csomó más ok miatt is)?
Intelligens módon is lehet szakítani, csak ahhoz két intelligens ember kell akik nem mondják el fűnek-fának hogy mi a szakítás oka (ugyanis ez a magánügyük).
"Szegény gyerekeket biztos traumatizálná, hogy az apjuk csak addig veszi őket emberszámba, amíg le nem betegednek."
Mondd, te nem szégyelled magad hogy így hazudozol, ferdítesz nyilvánosan?
Nem arról van szó hogy ne vennék bárkit is emberszámba csak mert beteg. A gyerekemtől nem várom hogy végigcsináljon egy terhességet, a páromnál is kizárólag ez az aggály. Ugyanis kockázatos hogy akár ő, akár a meg nem született gyerek belehal, belerokkan. Egyszerűen felelőtlenség, nem akarom kitenni magunkat ennek. De ha meg nem tehetem ki ennek, akkor aggályos a jövőnk, mert nekem mindenem az hogy lehessen saját gyerekem.
39, megint csak azzal jössz, hogy a betegség veszélyezteti a TE tervedet.
Nem az tmondjuk, hogy ne hagyd el, sőt. Csak azt mondjuk, hogy ne áltad magad azzal, hogy szeretted azt a nőt, mert ha ilyen szinten eszedbe sem jut a közös jövőtök, akkor ez egyértelműen nem igaz. Pláne, hogy a saját elképzeléseden kívül minden arra mutat, hogy abszolút nem kizárt a terhesség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!