Ezen az oldalon (is) miert gondolkodik igy sok no?

"amugy meg azt mar csak hagyjuk, hogy mindjart orvoskent milyen szelmalomharcnak gondolom azt, hogy az emberek szharnak az egeszsegukre nagy ivbol, aztan meg rakjuk rendbe a cukrukat stb"

A közelembe nem jöhetnél ezzel a stílussal! Én is egészségügyben dolgozom tizenéve. Ez a stílus ide nem való! Azt pedig ne feledd, hogy egy orvos mindig orvos, akkor is, ha épp nem praktizál. Ahogy itt beszélsz, nagyon komoly problémákra utal, dolgozz rajta, mert ennyire kevés empátiával inkább kutatni menj, ne a gyakorlatba! Ott emberek lesznek, érzésekkel!

Érdekes, az én hozzászólásaimra (63-64) nem reagálsz... mert azok nem igazolják az elméleteidet. Ne legyél orvos, tényleg, ezzel a hozzáállással megölsz valakit.

Eszembe jut rólad egy olyan orvos, aki egyszer nagyon félrediagnosztizált. Hiába mondtam neki a tüneteimet, vittem a leleteimet, csak azokat vette figyelembe, amik a saját elméletébe beleillettek. Szerencsére nem hallgattam rá, elmentem máshoz is. Ennek köszönhetem, hogy még élek. Még ha pár kiló plusszal is, de élek. :)

Én sem a szüleimet okolom és nem a rossz mintát, ezt felfogod a sok eszeddel? Gyerek koromban extrém válogatós voltam, undorodtam az ízek többségétől ,és legszívesebben kenyéren és tésztán éltem volna, ha hagyják. Vegetáriánus is főleg azért vagyok, mert így nem kell "rendesen" ennem. Sokat küzdök önmagammal. És sok ilyen ember van. Igen, vannak rossz szokások amik kialakulnak a legtöbb embernél, de amit te nem értesz meg, hogy emögött az esetek nagy részében egy bizonyos lelkiállapot áll. Amikor nem tud tenni magáért, mert szellemileg, idegileg ki van zsigerelve, ki van égve. Fiatal vagy még, nem érted az embereket. Tényleg nem.

Huszon évesen nekem sem okozott gondot 55 kilósan rohangálni a sportpályán a szar evésemmel sem. Még a rossz beidegződéseket is le tudtam gyűrni a szerelem kedvéért. Vagy akár önmagamért. De akkor sem osztottam így az észt senkinek. Most, 42 évesen egyedül, anyaként már másként látom az életet. Vannak időszakok, amikor kiegyensúlyozottak a dolgaim, így a táplálkozásom is, meg van, amikor káosz uralkodik a lelkemen. Én ilyenkor is elfogadom magam és neked is ezt ajánlom. Ne akarj itt példálózni, mert nevetséges az alaptézised is: itt mindenki csak belekényelmesedik egy kapcsolatba. Ha leírjuk, milyen problémáink vannak: jó jó, az nem számít. Ez igazán remek. Viszont akkor nem értem a problémádat. Miért hajtod görcsösen azt, hogy itt mindenkinek azon kell hajtani, hogy a legjobbat adja magából a másiknak aki messze nem a legjobbat adja magából? Miért baj, ha a boldogtalanságot sokan a gyerek kedvéért nem válással és megcsalással, hanem csokival és kenyérrel oldják meg? És legfőképp miért baj, ha ahelyett hogy valaki az ereit akarná felvagdosni, inkább elfogadja és megpróbálja szeretni magát? Mondjuk a másik helyett. Ne akarj már belemászni az emberek életébe buzgó mócsing módjára, amikor semmit nem értesz a nagy eszeddel.

# 75: Az előtte lévőt is figyelmen kívül hagytad... azt, hogy miután én szabad lettem (sőt, már előtte is) elég sok házas férfi próbált meg kavarni velem. Nem egy, nem kettő, hanem több tucatnyi (társkeresőkön is, de személyes ismerőseim között is). És nem feltétlenül a feleségük súlyára hivatkoztak, hanem mindig valami olyan tényezőre, ami a feleségükben hiba.

Te azzal jöttél, hogy hány ilyen kérdés van itt a gyakorin, és szegény férfiak, hogy nekik rontanak, pedig jogos az igényük, hogy legyen csinos, filigrán feleségük. Én meg azt írtam, ezeket a férfiakat (egy részüket) van szerencsém (?) személyesen is ismerni, és a teljes kép nem az, amit itt előadnak.

Lehet, hogy az én férjem is írt volna ki kérdést, mikor plusz húsz kiló volt rajtam, és akkor is vele értettél volna egyet, mert hát milyen igénytelen egy nő plusz 20 kilóval.

Most meg azzal jössz, hogy sajnálod, hogy kifogtam egy ilyen taplót. Azt értsd meg, hogy az összes ugyanilyen tapló, aki egyoldalúan okolja a feleséget azért, mert benne elmúlt a vágy. Na jó, lehet néhány nagyon kevés kivétel, de azért az esetek túlnyomó részében kettőn áll a vásár! Tudod, hány férfit hallottam már (elvált nőként) panaszkodni a feleségére? És amikor megláttam őket együtt, akkor meg azt láttam, hogy a férfi úgy bánik a feleséggel, mint egy lábtörlővel? Aztán meg ő jön panaszkodni, hogy nem nőies? Naná, hát ő csinált belőle lábtörlőt! Nyilván lehetnek kivételek, igen. Mondjuk én még nem láttam, de lehetnek. Ha egy házasság megromlik, abban mindig a férj IS ludas. Nem mondom, hogy egyedül, de ő is benne van.

Engem amúgy nem zavar, hogy lenézik a kövéreket (ex-kövérként szerintem belül mindig kövér leszek), de amikor valaki csak a kövér nőket vagy férfiakat nézi le, ott más van a háttérben.

Azt sem szeretem, mikor az egészséggel jönnek, mert ha egy kövér ember zabál, rád az semmilyen hatással nincs, de a dohányzás igen, ha szívnod kell a másik füstjét, az alkoholista igen, ha részegen elüti valakidet. Nekem pl. ezért volt nehéz a zabálásokról leszokni, mert ha függő vagyok, mi a megoldás? Kerülöm a függés tárgyát, absztinens leszek. A kajával ezt nem lehet megcsinálni. Én sem azért híztam el, mert nasiztam meg kóláztam, hanem mert a normális kajákat gyomorrepedésig ettem. Ez már mentális baj, de nehéz akkor is.

Ha orvos leszel, tudod mi a visceral fat. (Magyarul sajnos nem tudom, BBC-n láttam a dokut.) Teljesen normális, kicsivel átlag felettinek nézett ki a bácsi, aztán mondták neki, hogy a szerveit körülöleli a zsír. Olyanok a szervei, mintha túlsúlyos lenne. És hogy ez nagyon veszélyes. De ugye senkit nem érdekel az ilyen sem, mert nem az egészségről szól, hanem a kinézetről.