Ezen az oldalon (is) miert gondolkodik igy sok no?

Hagyjuk is, mert csak hajtogatod itt a butaságaidat. A férfiak is belekényelmesednek a kapcsolatba, csak a nők erről ritkán panaszkodnak, mert jobban elfogadják ezt.

Kívülről nem látod,ki miért olyan amilyen. Lelki hátterét nem tudod, de ítélkezel.

A gyerek között rengeteg evészavaros van, de ott is csak azt látod, hogy mit eszik, vagy nem eszik. Mi arra próbáltunk rávilágítani, hogy jóval több olyan eset van, amikor van valami a háttérben. Továbbra is értelmetlenül ítélkezel. És a kifejezés nem csak jól mutatott a sorban, hanem a belőled hiányzó emberi kvalitások egyike. Sok sikert az orvosi pályán.

Nézd, még ha nincs is semmi ok a háttérben csak az, hogy valaki zabál és nem mozog semmit, akkor sem jó reakció ítélkezni, mert ez nem változtat semmin.

Van ismerősöm, aki kövér kislány volt, együtt jártunk általános iskolába, felnőttként meg jó alakja van, mert sokat tett érte, nem akart kövér kismama lenni, lefogyott, mielőtt belekezdtek a babaprojektbe a férjével.

Van egy másik ismerősöm, aki kövér kisfiú volt, most tiszta izom, és spartan versenyekre jár.

Szóval nem törvényszerű az sem, hogy valaki gyerekként kövér akkor felnőttként is. De persze nem minden eset ilyen, van, aki beteg, van, akinek egyéb baja van, van, akinek az evés pótcselekvés az önbizalomhiányra, számtalan dolog állhat a háttérben. De még ha egy igénytelen lusta disznó is, akkor meg nem is akar változtatni.

Aki talál túlsúlyosan párt, vagy meg tudja tartani a párját, ha elhízik, az ő magánügyük, aki nem talál, az meg legyen az ő baja.

Figyelj ide, én is úgy voltam kamasz koromban, mint te. Túlsúlyos voltam. Ebben egyrészt genetika, másrészt rossz szokások is benne voltak. Fiatalon én is lefogytam 10 kilót és ötvenakárhány kilósan rohangáltam a sportpályán. A 162 centimhez így sem voltam vékony, de lejjebb egész egyszerűen nem ment, csak koplalással, azt meg nem tudtam megtartani. Elfogadtam magam úgy, jól néztem ki. De nem ítélkeztem mások felett és ha kérdést írsz ki róla, az nem kósza gondolat és a stílusodból sem az jött le, hogy ne ítélkeznél, mert azt csinálod. Viszont még fiatal vagy. A harmincas éveimben kialakult az, hogy a férjemet már nem érdekeltem csinosan sem. Akkor kezdtem elhízni. Tehát előbb volt az ok, utána az okozat. Nem belekényelmesedtem a kapcsolatba, hanem a csoki volt a vigaszom, esetleg a főzés meg az evés kisgyerekkel otthon. A férjem már előtte is alig nyúlt hozzám, amikor lefogytam, sem érdekeltem már. És akkor is azt mondtam, amit ma is mondok: Ha én elnéztem neki 10-15 kiló túlsúlyt és ennek ellenére vonzódtam még hozzá mindig, ő is így tehetett volna. De már nem szeretett. Ez nem belekényelmesedés volt, hanem egy nyomorult, depresszív, kétségbeesett állapot. Nem ezt akartam, nem akartam egyedülálló anya lenni, családot akartam, nem társas magányt. Persze, klinikailag nem voltam depressziós, de ez nem változtat azon, hogy nem az volt itt a gond, hogy nem láttam,mit eszem, hanem, hogy nagyon is tudtam,miért eszem. És hidd el, egy kívül mosolygó arc is sírhat belül, és ha én elfogadom a társamat úgy ahogy van akkor ezt szerintem jogosan elvárhatom, mert így működik a szeretet.

Te csak azt látod, hogy a dagadt Katika nem akar lemondani a pizzáról meg a rágcsáról amit a férjével fogyaszt el, csak a férfin szexi a pocak,a nőn meg nem. Azt esetleg nem látod, hogy kettejük között már csak a közös evés az egyetlen intimitás. De a Pisti nem csalja meg és jó apa. Kati tehát marad és eszi a csokit. Tudod, hány ilyen kapcsolat van? Hagyj már nekik békét, pontosan tudják, mit cselekszenek, és pontosan tudják, mivel fognak fizetni ezért. Ha motiválni akarnál bárkit is, pozitívan állj hozzájuk, ha meg nem, akkor dugulj el. Azt meg hagyjuk, hogy nem jól választottak társat. Ezek a kapcsolatok nem így indultak tizen évekkel ezelőtt. Elválni nem egyszerű. Én megtettem, de akkor sem egyszerű. Mert amíg szerelmes vagy, hiszel abban, hogy még lehet jobb is. De ezekhez te még túl fiatal vagy, majd 15 év múlva talán megérted. Amúgy szívből kívánom, hogy sose éld át ezt a fajta magányt. De hidd el, a túlsúlyosok többségénél ez van, nem jókedvükben és tudatlanságukban zabálnak.

"a felnotten lefogyott reszhez: en is ezttettem. de volt cserebe gunyolodasokkal teli kamaszkorom. onbizalomhianyom. stb. amirol a rossz eletmod tehetett."

Neked újdonság, hogy a gyerekek kegyetlenül őszinték és nem gondolják át, hogy megbántanak-e valakit azzal, amit kimondanak? Gondolod, hogy mást nem csúfoltak? Én tanárgyerek voltam, fogszabályzóm volt (a fogzománcomat is tönkretették), szerinted mit kaptam gyerekkoromban a gyökerektől? Megtanultam kezelni a hülyéket, leszarni a véleményüket, két fülem van, egyiken be, másikon ki. És ne gondold, hogy a családom tanított meg erre, nagyanyám volt a legnagyobb támadóm, amiért nem tudtam hízni, pedig jó étvágyam volt, meg amikor kamaszként pattanásaim lettek.

Tudom, hogy mi volt rossz, mi esett szarul, nem nézem el azoknak, akik szemetek voltak, csúfolódtak, DE ne haragudj, nem lettem egy frusztrált felnőtt a hülyék miatt, nincs szükségem rá, hogy ilyen kérdéseket írjak ki. Mi a célod? Kisírni a sérelmeidet? Önigazolás? Visszavágni a gyerekkorodért? Mi lenne, ha felnőnél, feldolgoznád a múltat, túllépnél rajta, levonnád a tanulságot, és beépítenéd az életedbe?