Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Hogyan állhatnék bosszút a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan állhatnék bosszút a volt barátnőmön?

Figyelt kérdés
Közel két hónapnyi ismeretség után összeköltöztünk és nekem úgy tűnt, jól működik a kapcsolatunk. Az utóbbi időben persze furán viselkedett, de mindig elhárította a kérdéseim, ha ezzel kapcsolatban kérdeztem. Mivel szegény családból származik, ezért sokat segítettem rajta. Főleg anyagilag, de egyebek terén is. Persze, azt mondta, hogy mindent csak kölcsönbe és mindent vissza fog adni. Munkát is szereztem neki és tényleg törlesztett 100 ezer forintot, de még így is adós maradt 600 ezerrel. Másfél hete reggel még azt kérdezte tőlem, hogy mit szeretnék vacsira, de amikor munka és edzés után hazajöttem, a félig üres lakás fogadott. Minden holmiját elvitte és nem tudtam elérni. Próbáltam utánajárni, hogy hol lehet. Sikerült kiderítenem, hogy Svédországban van. Ráadásul egy másik férfival. A hátam mögött megcsalt és kihasznált. Mit tehetnék ebben az esetben? A pénzt biztosan nem adja vissza, ha annyira se méltatott, hogy szakítson velem. Legszivesebben utána mennék és megfojtanám, de az se járható út. Nem lennék férfi, ha bántalmaznám és még börtönbe is kerülhetek. De mégis mit tehetek? Mert ez elfogadni képtelen vagyok. Ezek a szavak, hogy tanulj belőle, lépj tovább, engedd el csak még idegesebbé tesznek. Hogyan állhatnék bosszút vagy tehetném tönkre úgy, hogy az ne legyen törvénytelen?

2022. nov. 28. 17:55
1 2 3 4 5 6 7 8
 61/75 anonim ***** válasza:
100%

Időnkènt rá nézek mert van 1-1 új bejegyzés, de még mindig nem tudtunk semmit a kapcsolatot minőségèröl, lehet hogy verted , lehet hogy nem volt szex sem màr.


Nem baj, mantràzz csak a lóvèn, meg a bocsánaton, hátha fejlődsz ( nem így nem fogsz )

2022. dec. 3. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/75 A kérdező kommentje:
61-es! Nem, nem vertem. Soha nem emeltem kezet nőre. Nem is fogok. Még ebben az esetben sem tenném, ezt írtam is. A szex változó volt, hetente 2-3 alkalommal volt. Voltak közös programok is. Az tény, többet is beszélhetünk volna, illetve többet is torodhettem volna vele. Utólag talán voltak jelek... Mégis hogyan kellene fejlődni? Attól, hogy leírjak, hogy engedd el, fogadd el, tanulj belőle, törődj bele... Attól nem lesz jobb. Hallani kellene az ő álláspontját is. Hogy miért ment el. Így csak magam emésztem. Nem tudom elfogadni, hogy átvert. Hogy az időm, pénzem rá vesztegettem. Gyakorlati és azonnali megoldásra van szükségem. Az engedd el típusú bölcsességek nem azok. Az erőszak sem az, nyilván. Egy bocsánatkérés és az összeg visszautalása már az lenne. De ez nem fog megtortenni. Így milyen fejlődésről beszéljünk?
2022. dec. 3. 13:39
 63/75 anonim ***** válasza:
79%

Itt inkább arra utalt pár válaszoló, hogy amíg személyes bocsánatkérésre van szükséged tőle (ami nagy valószínűséggel sosem fog megtörténni) ahhoz, hogy ne ezen kattogj folyton és bele vagy betegedve, addig nyomorult maradsz lelkileg. Sok emberrel történik ilyen vagy csak hasonló dolog. Igen nagy patkányság volt a nődtől,hogy így se szó se beszéd nélkül lelépett tőled minden jel nélkül és miután ennyit kicsalt tőled. Az egészséges hozzáállás az lenne, hogy a kezdeti düh és sokk/szomorkodás után lenyugszol és magadba szállsz, felírod a veszteségek listára és úgy állsz hozzá, hogy ebből is tanultál és gazdagabb lettél egy tapasztalattal. Magadért kellene így érezned szép lassan és elengedni ezt, mert amíg bosszút akarsz állni addig nem tudsz túllépni és új kapcsolatot keresni, boldog sem lehetsz!


Nőként mondom, hogyha tényleg nem volt oka a nőnek így elmenekülni tőled (tehát nem bántalmaztad stb) akkor nagy jellemtelenség és görénység volt ez tőle, de előbb-utóbb megkapja az élettől ami jár neki.


Milyen bosszúra gondolnál? Egyrészt szinte lehetetlen lenne, másrészt meg bajba is kerülnél, de garantálom attól sem lennél felhőtlenül boldog.. ezen gondolkozz


Remélem sikerül majd magad miatt lenyugodni!

2022. dec. 3. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/75 A kérdező kommentje:
63-as! Köszönöm a válaszod. Jó volt olvasni. Nyilván, hibás vagyok. Józan ésszel belegondolva, nincs értelme bosszúnak és keserűségnek. Ugyanakkor, ismerem magam. Bizonyos helyzeteket rosszul kezelek. Rettenetesen nehezen tudok beletörődni veszteségekbe. Önérzetes és makacs is vagyok. Nagy szívem van, de az egom is nagy. Sosem hittem volna, hogy ilyesmi velem előfordulhatna. Másokkal nem, de magammal szemben türelmetlen vagyok. Nincs türelmem szép lassan tullepni ezen, egyből pedig nem lehet... Magam is megutáltam kicsit és az embereket is. Pedig a világ nem tehet erről. Én hibáztam, de jót akartam. Nekem soha meg nem fordulna a fejemben más kihasználni és nem tudom elviselni, hogy így átvertek. Amit érzek, az nem túl férfias és felnőttes, de ezt érzem. Magamat ismerve, ez nagyon hosszú ideig mérgezni fogja a lelkem.
2022. dec. 3. 18:46
 65/75 anonim ***** válasza:
89%

Igazán nincs mit! :)

Voltal már olyan helyzetben, ahol elbánt velem egy férfi (na nem anyagilag), piszkosul rossz érzés.

Nekem az segített, hogy "meggyászoltam", kiadtam a dühöm, sokat sírtam, majd elfoglaltam magam hogy ne legyen időm agyalni. És végül meg az ismerkedés és a szerelem!

2022. dec. 3. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/75 A kérdező kommentje:
Én nem tudok sírni. Elfoglalom magam. Bőven vannak terveim és céljaim, de ha magamra maradok, kamatostul szakad rám minden...
2022. dec. 3. 19:23
 67/75 A kérdező kommentje:
Az pedig különösen dühítő, amint elképzelem, hogyan röhöghetnek a markukba. Rajtam röhögnek. A szánalmas, vesztes balekon. Ezzel nem tudok mit kezdeni.
2022. dec. 3. 19:44
 68/75 anonim ***** válasza:
100%

Egyrészt nem hinném, hogy rajtad röhögnének. Ha meg igen, akkor ritka gusztustalan emberek lehetnek.

Ne hagyd, hogy ilyen gondolatokon túlságosan elidőzz!

;)

2022. dec. 3. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/75 anonim ***** válasza:
61%
Na! Most ez már fejlődés/előrelèpès az eddigekhez képest
2022. dec. 3. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/75 anonim ***** válasza:
75%

Most arra van szükséged, hogy itt pátyolgassák a lelkedet????

Vagy arra, hogy mindenféle tanácsot adjanak hogy, tudsz "bosszút állni a volt barátnődön" ???


Csak Magyarországon hány százezer ember került hasonló vagy kategóriákkal durvább helyzetbe mint te???? (párkapcsolatra értem)

Legálisan, jelen pillanatban nem sok esélyed van "bosszút állni". (tudnák írni legális!! dolgokat ami lehet kielégítené a "bosszúvágyadat ",de nem fogok!)


Ha továbbra is csak tépelődsz ezen, lelkileg és pszichésen is tovább sérülsz. Esetleg valami nem legális ..aszságon agyalsz akkor meg komolyabb baj is lehet.


Férfi vagy?????? Tedd fel magadnak is a kérdést!!! Ha férfi vagy ne agyalgass, szedd össze magad,(!)ne siránkozz,(!)ne picsogj,(!), valósítsd meg magad(az még semmi ahol te tartasz).Majd az élet bosszút áll helyetted

a "volt nődön", vagy rajtad ha sokáig töketlenkedsz!


Már rég túl kenne lenned egy bizonyos "fázison"-- köpsz egyet balra vagy amerre akarsz, nyomsz néhány dupla edzést(ha sportolsz),összeülsz a haverokkal dumálni gyakran(ha vannak), becsajozol(ha az segít),feszültséget vezetsz le melóban, vagy bárhol(kizárólag legálisan!!)

Kutyaszar se történt veled!! Semmi nem történt veled ami különleges, vagy borzasztó, ami mással nem történhet meg, és nem dolgozható fel.

Itt az egyik haverom esete--- nem kamu minden szó igaz belőle---

Tízekét éve hazament, rányitott a feleségére akit éppen "csináltak". Aki feleségén éppen "ügyködött" az a haverom nővérének a férje volt akkor. Érted ugye? (nem lyuk, hanem tényleges sógor)Ez mennyire megalázó szitu lehetett neki??? A haverom azonnal elköltözött, és elváltak.( nem agyalt bosszún, így ját!, nem picsogott, egy cégnél középvezető volt ) (Egy gyerekük volt akkor, egy tíz éves fiú aki azóta elköltözött az anyjától, és azóta sem beszél vele. A haveromhoz azaz, az apjához költözött.


Amin a válás miatt osztozni kellett, akkor: egy 40 millió családi ház, fele fele, a nőnek ott hagyott a könnyebb válás, és a láthatás miatt, egy akkor 7 milliós lakást, nyaraló ugyanúgy fele fele mint az ingóságok,a két kocsi a megegyezés miatt nála maradt. ( nem szar ügyvédje volt, hanem le akarta tudni az egészet, minél hamarabb) A Felesége meg nem azért csalta meg mert lúzer vagy méretbeli problémái voltak, hanem mert egy rbanc volt

ahogy az is maradt:)Ma már csak a lakása van meg, a többit felélte, mindenki macája lett *aszról, *aszr jár. Alkoholista lett. Tíz évvel fiatalabb csávók górják.(Haver elmondott a válásról minden részletet, a nőt időnként szoktam látni) Katasztrófa, szégyen amit művel :)


A haveromnak volt egy kellemetlen fél éve. Válás után egy évvel újranősült két gyerekük született. Anyagi problémája azóta sincs(nem is volt). Boldogan él, vállalkozásai vannak. A srácnak aki az előző házasságából van nemrég ünnepeltük a 22. születésnapját. Hamarosan meglesz a megfelelő végzettsége és jön melózni hozzánk.(most is dolgozik az apjánál, de kell a megfelelő végzettség)


Egy hasonló élethelyzettel te, hogy bírkóznál meg?????

Értem a "hatalmas" problémádat. Meg, hogy tele vagy indulatokkal. Azt is értem, hogy az a pénz neked sok, és megalázva érzed magad(ennek ellenérea sztorid kicsin nekem egyébként sántka, ha még mindig "zabos" vagy)


De ha úgy van minden, szó szerint ahogy leírtad akkor csak azt tudom javasolni amit fent leírtam.

Illetve még azt, hogy válts férfi alsóneműre!!(a kérdésben leírtak alapján/hisztizek- bosszút akarok állni/ lehet nem a megfelelő van rajtad)


2022 van kérdező!

Gyorsan rázd helyre megad. Tudod mi lesz azzal aki ilyen dolgokon agyal,és gyorsan nem tudja megoldani??? Azokat a szájába veszi az ÉLET megcsócsálja, lenyeli, aztán visszaöklendezi még xszarabb helyzetbe, ahonnan már lehet tényleg nem lehet felkelni.


Viselkedj férfiként! Valósítsd meg önmagad, az elérhető legmagasabb célokat tűzd ki magad elé. Ha ezekre törekszel szerintem, kárpótolni fog az élet.

A bosszú nem is fog érdekelni. Elég lesz majd a volt "nőd" arcába röhögni ha estleg találkoztok még.(lehet már most olyan dolgokat kell csinálni a volt "nődnek" ahhoz, hogy ott maradhasson ahol van , amihez már nem fűlik a foga.

45/FÉRFI

2022. dec. 4. 00:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!