Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Hogyan állhatnék bosszút a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan állhatnék bosszút a volt barátnőmön?

Figyelt kérdés
Közel két hónapnyi ismeretség után összeköltöztünk és nekem úgy tűnt, jól működik a kapcsolatunk. Az utóbbi időben persze furán viselkedett, de mindig elhárította a kérdéseim, ha ezzel kapcsolatban kérdeztem. Mivel szegény családból származik, ezért sokat segítettem rajta. Főleg anyagilag, de egyebek terén is. Persze, azt mondta, hogy mindent csak kölcsönbe és mindent vissza fog adni. Munkát is szereztem neki és tényleg törlesztett 100 ezer forintot, de még így is adós maradt 600 ezerrel. Másfél hete reggel még azt kérdezte tőlem, hogy mit szeretnék vacsira, de amikor munka és edzés után hazajöttem, a félig üres lakás fogadott. Minden holmiját elvitte és nem tudtam elérni. Próbáltam utánajárni, hogy hol lehet. Sikerült kiderítenem, hogy Svédországban van. Ráadásul egy másik férfival. A hátam mögött megcsalt és kihasznált. Mit tehetnék ebben az esetben? A pénzt biztosan nem adja vissza, ha annyira se méltatott, hogy szakítson velem. Legszivesebben utána mennék és megfojtanám, de az se járható út. Nem lennék férfi, ha bántalmaznám és még börtönbe is kerülhetek. De mégis mit tehetek? Mert ez elfogadni képtelen vagyok. Ezek a szavak, hogy tanulj belőle, lépj tovább, engedd el csak még idegesebbé tesznek. Hogyan állhatnék bosszút vagy tehetném tönkre úgy, hogy az ne legyen törvénytelen?

2022. nov. 28. 17:55
1 2 3 4 5 6 7 8
 31/75 anonim ***** válasza:
27%

Az is terápiás, hogy kiírod magadból.

Bíróságokon van ingyenes fogadóóra, pénz visszaszerzéshez biztos van jogi segítség.

2022. nov. 28. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/75 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, de az egyedüli és igazi segítség az lenne ha visszakapnam a pénzt és bocsánatot kérne. A méltóságom úgysem kapnam vissza, de így megbékélhetnék. Máshogy nem fog ez menni...
2022. nov. 28. 20:53
 33/75 anonim ***** válasza:
89%

Azért 600 ezer nem mindenkinek egy havi fizetés ám.

Nem tudjuk mennyit keres a kérdező, lehet hogy neki ez 5 havi fizetés.


Nekem kicsit kamu gyanús a kérdés, de ám legyen, válaszolok.


Kérdező, tenni nem tudsz semmit, ezt te is tudod, hiszen úgyse találod meg a csajt. De megha megtalalnad is mit tehetnél ami belefer a nem bűncselekmény kategóriába? Számon kéred? Ennyiért nem megy az ember Svédországig.


Szóval tenni nem tudsz semmit hogy neki rossz legyen. Akkor miért tudsz tenni? Azért hogy neked jobb legyen. Ahhoz pedig az kell hogy tullepj a dolgon. Duhongd ki magad, meséld el valakinek akiben megbizol, írd le egy naplóba, vagy bármi ehhez hasonló ami érzésed szerint egy kicsit is segíthet.


Egyébként ha ez vigasztal, én nem hiszek a karmaban, sem semmiben de azt tapasztaltam hogy azok a pasik akik anno valahogy csúnyán elbantak velem valamilyen úton módon, előbb utóbb azt kapták az élettől amit megerdemeltek. Egy csomó szart mert szar emberek voltak.

2022. nov. 28. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/75 A kérdező kommentje:
*33-as! 400 ezret keresek. Nem is annyira a pénz, mint az egom és méltóságom sérült. De a pénz is hozzátartozik mindehhez. Fejben tudom, hogy el kellene engedni, de ez nem megy a gyakorlatban. Addig amíg kárpótlás nem ér vagy valami igazán jó nem történik velem. A semmire nehéz elengedni ezt. A karmaban nem hiszek.
2022. nov. 28. 22:01
 35/75 anonim ***** válasza:
100%

9: hát ha ennyire komolyan gondolod, akkor kérj jogi tanácsot egy ügyvédtől. Szerződés persze (nyilván) nincs a pénzről. Miket vitt el? A te holmidat?


"Idő, bizalom, segítség stb. Mégis ki fog engem kárpótolni vagy ki teszi jóvá?" MINDEN kapcsolatban elvesznek ezek, ami szakítással ér véget, ez a felnőtté válás része, hogy ezeket az ember hogyan dolgozza fel. Te nagyon drága tanulópénzt fizettél, és nyilván nem 2 hét alatt dolgozod ezt fel, de majd feldolgozod. Abba a hibába ne ess, hogy "minden nő r...banc", inkább gondolkodj el azon, hogy ha majdnem 1 évig együtt voltatok, hogyan nem vetted észre a jeleket stb. Esetleg kérd szakember segítségét, ha nem tudsz továbblépni az idő múlásával sem.

2022. nov. 28. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/75 anonim ***** válasza:
79%

32, 34: nagyon rövid idő telt még el a történtek óta, hagyd, hogy dolgozzon az idő, mert ez a lehető legrosszab irány, így csak egy megkeseredett ember fog belőled válni. Nem fog bocsánatot kérni most. Ha azért tette, mert egy szemét képmutató, aki kihasznált, akkor legföljebb néha jót nevet rajtad azzal a fickóval. Lehet, hogy nem ilyen fekete-fehér a dolog, de még ha rosszul is érzi magát egy kicsit miattad, MOST nem fog bocsánatot kérni.


Egyébként az nem lehet, hogy akarata ellenére ment (vitték)?

2022. nov. 28. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/75 anonim ***** válasza:
100%

Nem ismerjük a másik oldalt.

Nem tudhatjuk hogy te milyen ember vagy.

Nem ismerjük a kapcsolatotokat sem - leírod hogy megkérdezte mi legyen a vacsi édes kevés.


Akár az is lehet, hogy elmenekült tőled - ettől mèg nem látod a pénzed


Az is fura , hogy semmi rokon , közös kontakt


Ennyi infó alapján azt is mondhatnánk akár , hogy elmenekült, vagy esetleg összejöttèl egy olyan emberrel, akiknèl ez a módi - vmi kevésbé erkölcsös c-tipusú nővel

2022. nov. 28. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/75 anonim ***** válasza:
28%

Beszélj egy ügyvéddel. 400.000FT nem nagy pénz, de lehet már be lehetne hajtani bíróságon keresztül.


+ a lakásból is elvitt cuccot ami értékes és esetleg a tiéd volt? Ezek is hozzáadódnak

2022. nov. 28. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/75 anonim ***** válasza:
59%

Kerdezo en megnyugtatlak: menj fel egy escortoldalra pl euroecsortgirl es nezz ki noket. A tarifa alapjan szamold ki hany orat ert a 600 e huf. Aztangondold vegig,h volt-e annyi szex. 2 ev alatt szerintem volt.


Tehat konyveld el ugy,mintha egy prostit fizettel volna meg.


Szerintem ez a legesszerubb .

2022. nov. 29. 04:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/75 anonim ***** válasza:
88%
Az a baj kérdező hogy ha most oda állna eléd a pénzel és a bocsanatodert konyorogne szerintem neked akkor sem lenne jobb, ugyanúgy duhongenel. Úgyhogy ezt magadban is rendezned kellene.
2022. nov. 29. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!