Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg ezt érdemlem megcsalás miatt?
Nincs mit szépítenem: Megcsaltam a páromat. Tudom, hogy hiba volt, és tudom, hogy szakítanom kellett volna. A kapcsolat régóta rossz, sokszor próbáltam szólni, de szerinte minden jó volt, ő a lelkét kitette, és minden képzelgés, meg "női elégedetlenkedés", telhetetlenség, amit felhoztam. A privát szférámat megszüntette, szinte fojtogatott, tapadt, amióta összeköltöztünk. Úgy éreztem, hogy a szakítás egy hatalmas hercehurca lenne, amihez nem volt lelki erőm. Aztán megtörtént a dolog egy kollégámmal, aki egy rendes, normális pali.
Végül elmondtam a páromnak és egyúttal szakítottam vele, és megkértem, hogy távozzon a közös albérletből.
Ő nem hajlandó menni, mert szerinte én vagyok a ribizli, én takarodjak, nem az enyém a lakás, nehogy már ő fáradozzon és állítsa a feje tetejére az életét, amúgy sincs pénze kaucióra (nekem van), a szüleihez hazamenni pedig nem akar 32 éves férfiként, én 27 vagyok, ráadásul nő, menjek én. Én már akkor itt éltem, amikor összejöttünk, enyém a szerződés.
Most ott tartunk, hogy fenyeget, hogy pucér képeket fog küldeni rólam a kollégáimnak, ha egyetlen rossz szavam lesz rá, és ő szívesen megy bíróságra, akkor sem fogom visszaszerezni a becsületem és kitörölni azt, hogy a kollégáim láttak meztelenül, hiába büntetik őt meg. Szerinte ezzel jót tenne velem, mert a multinál szaladt el velem minden, ott lett r.ibanc egóm, meg ott tettek tönkre a kolléganőim, mert ők húzták meg a mércét, hogy elvárás az utazgatás, wellness. A sminkcuccaimat rongálja, mert szerinte a "sminkmániám" kezdetével esik egybe az, hogy elégedetlenkedem a kapcsolattal és megnőtt az arcom.
A szüleim szerint örülnöm kellene, hogy nem kaptam pofont a félremenésért, és hagyjak rá mindent, és én költözzek el. De én nem szeretnék elköltözni.
Hogyan vegyem rá, hogy menjen már el? Nem akarom bevonni a tulajt, rendőrséget, főleg, hogy akkor mocskosul engem járatna le, mindenki vele ért egyet, az összes közös barátunk is (mindenkinek elmondta, lejáratott), félek, hogy a tulaj azt mondja, mindketten húzzunk innen el.
Mit csináljak?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Természetesen felvállalom, hogy megcsaltam, senki nem mondta, hogy nem, csak az emberi mivoltomtól és méltóságomtól nem szándékozom megszabadulni. :) Mondtam, hogy elköltözni nem fogok, nem opció.
A kapcsolat pedig már tönkre volt menve, ha nem így lett volna, nem csalom meg. Egyedül amúgy sem lehet tönkretenni egy párkapcsolatot, ahhoz két ember kell.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
11, 12, 14. Mi lenne, ha a nem a kérdezőre projektálnátok a saját életetek szarságait? Ez a trashtalk egy idegennel szemben nem vall nagy intelligenciára részetekről.
Ti nem segíteni jártok erre az oldalra, hanem a frusztrációtokat levezetni és ehhez tökéletes alany valaki, akibe szerintetek jogosan belerúghattok.
A szomorú hírem számotokra az, hogy ettől nem lettetek sem jobb emberek, sem boldogabbak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Én már akkor itt éltem, amikor összejöttünk, enyém a szerződés."
Akkor teljesen egyértelmű, hogy te maradsz. Szólj a tulajnak.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!