Ha valaha volt szeretőd a párod mellett, miért tartottad? Őszintén

mert a pasim nem szexelt velem, alig pár éves kapcsolt volt akkor, aztán kidobtam, nem a szex miatt, de az is benne volt a pakliban

a szeretőt is kidobtam mert ö csak pótlás volt

A párom (én vagyok a nő), úgy viselkedett mint egy nagy gyerek. Eljárt dolgozni, de azon felül MINDENT én csináltam munka mellett; főztem, mostam, takarítottam, intéztem a gyerekeket, a kutyát, és emellett még intéztem a páromnak is mindent a fuvarozásától kezdve a bürokratikus dolgokig mert szart azokra is. Ő meg állandóan eljárt bulizni, sokszor seggrészegen jött haza, napokra kiütötte magát. Állandóan csesztetett mindenért, miért nincs kész a kaja, miért nincs rend, miért vagyok este annyit a kádban ahelyett hogy vele dugnék és sorolhatnám (szex volt rendszeresen éy gyakran, de én nem élveztem). A gyerekeket még annyira sem vállalta át, hogy a játszótérre levigye őket egy órára hogy legyen egy minimális énidőm. Teljesen kiégtem, elhidegültem tőle érzelmileg, úgy éreztem mintha az anyja lennék.

Pont ezen a ponton toppant be az életembe valaki, és teljesen lefegyverezve éreztem magam, amikor kiderült, hogy a nagyon erős vonzalom amit érzek iránta kölcsönös. Mi több, visszafogottan de mégis határozottan és kitartóan igyekezett a kegyeimbe férkőzni. Tartottam magamat sokáig, de egy idő után már nem tudtam ellenállni neki. Az egyetlen dopamin-forrás lett ő az életemben, amikor vele vagyok elfelejtem, hogy milyen szar minden. Nem tolom rá a szarjaimat, félreértés ne essék, de teljesen más dimenzióban vagyok amikor vele vagyok.

Azért bánt ez az egész, mert a férjem valaha a leggondoskodóbb, legönállóbb ember volt, aki mindenben segített, aki imádott a gyerekeivel törődni, egyszerűen a végletekig elkényemesedett (nem depressziós). Beszéltünk erről sokszor de mire elkezdte összekapni magát, már képben volt a szeretőm.

A 3-ast mintha én írtam volna. Fiatalon házasodtam, 21 évesen már feleség és anya voltam. Azt láttam otthon is, hogy ez a világ rendje, hogy a nő mos, főz, takarít, a férjének szed először levest, hogy örömmel gondoskodik a családjáról és szinte szégyen, ha a férfinek be kell segítenie a háztartásba. Anyám alig dolgozott, apu nem várta el tőle, ezért tökéletes háziasszony volt.

Ugyanezt vittem én is, csak hogy mellette főállásban dolgoztam.

Közben futott bennem a szoftver, hogy el kell tudni mellette tökéletesen látni a családot.

Ez kitartott ameddig vitt a lendület, a rózsaszín köd. Aztán mire elkezdtem gondolkodni, hogy lehetne ez másképpen, észrevenni, hogy nők élnek máshogy, már ott álltam 2 gyerekkel.

A férjem jó ember(szeret, nem iszik, nem agresszív stb), de a maga módján egy nagy gyerek, aki kb semmit nem tud elintézni magának. Ma már máshogy látom őt, nem tudok már rá úgy nézni mint régen, felnézni.

Épp nagyon padlón voltam 32 évesen, nagyon kiégve, elfáradva, kiábrándulva. A férjem is az a típus, aki soha nem vitte a gyerekeket játszótérre, vagy bárhova nélkülem. Neki az énidő kijárt korlátlanul. Ha én elmentem egyedül vásárolni, már verte a víz, hogy de "mi lesz addig a gyerekekkel".

Ekkor jött valaki, aki a férjem teljes ellentéte volt mindenben. Egy erős(lelkileg, karakerben) férfi. Emlékeztetett rá, hogy nő vagyok, nem csak anya és háziasszony. Teljesen máshogy nézett rám. Férjem sose érdekelte a munkahelyi előmenetelem, vagy hogy egyáltalán mit csinálok pontosan...talán féltékeny is volt valahol. Ez a férfi dícsért, büszke volt rám, felemelt, motivált. Érdeklődő volt, nem csak érdekes. Szerintem jobban kiismert és többet látott belőlem az egy év alatt, hogy ki vagyok igazából, hogy merre tartok, mire vágyom, mint a férjem valaha.

Nem vagyok büszke, de egy évig kavartunk....mit kavartunk, óriási lánggal égtünk. Csomószor képes volt 50km-t utazni oda-vissza egy csókért. Volt hogy csak tudta x helyen leszek x órakor és ő is ott volt, csak hogy összenézzünk, hogy összeérjen a kezünk egy pillanatra "véletlenül" a boltban mikor a gyerekekkel voltam(mindezt szintén 50 km-ről egy érintésért). Annyit adott nekem az az év, hogy szégyen vagy nem, egy percet sem bánok és a mai napig abból töltekezem.