Tényleg én vagyok túlságosan érzékeny, amiért nem tudok megbocsátani a férjemnek? (nem tervezett baba miatti veszekedések sora)

#69 "de nem látom, mi okozna neki lelki terhet?!" - csalt már meg a férjed? (költői kérdés) Képzeld, ha ezt olyannal teszi életre szóló viszonyban, akivel szemben teljesen tehetetlen vagy, sőt, még csak nem is utálhatod, nem is harcolhatsz vele, sőt még meg se nagyon oszthatod senkivel az érzéseidet... sőt, ugye ha testvérek vannak, még ki sem zárhatod teljesen az életedből, sőt még diszkriminálni sem diszkriminálhatod nyilván. Mindezt az egész elkövetkező életedben... Capisce? Kb, mint ha azt kellene lekezelni valakinek, hogy az anyja lett a férje állandó szeretője - ostoba példa, de kb áll, nem beszélhet nagyon róla, nem támadhat az anyjára, stb...

(az ilyentől az emberek fel szokták kötni magukat, kicsit gyakrabban, mint egy művi vetéléstől)

Óvszer témát meg lereagáltam az előbb - úgy kezdtem - természetes, hogy az egészségügyi ok az teljesen más helyzet, ugye jóban-rosszban, egészségben-betegségben...

71! Te most teljesen komolyan azt állítod, hogy a férj részéről nem akart gyerek az számára konkurencia (a megcsalásos hasonlat miatt gondolom)? Te hogy képzeled az ilyet? Megszületik a baba, a férj meg onnantól örökre másodrangú, nincs vele törődve, nincs szeretve?

Vagy azt gondolod, hogy egy nem várt gyereket az apa (főleg ha már vannak gyerekei) nem tud majd szeretni?

Ez azért nem így működik. Ha házasságban élnek, szinte törvényszerű, hogy szeretni fogja, hiszen alapvetően a többit is szereti. Lehet, hogy rohadt sokáig orrolni fog az asszonyra, de a gyerekre nem.

Ha meg kalandból becsúszott babáról van szó, az esetek nagy részében ott is kialakul az apa-gyerek érzelmi kapcsolat.

Nem akarok személyeskedni, de szeretnék neked feltenni egy kérdést: Van gyereket. Azt tudom, hogy most (már) nem szeretnél, de soha nem is született?

Mert ha nem, soha nem is fogod megérteni, hogy van ez.

Ami itt a két szülő között zajlott, az erőfitogtatás volt, vagy kezdeti pánik, de mindegy is.

Viszont teljesen biztos vagyok abban, hogy ez az apuka ugyanúgy szerette volna az új babát, ha megszületik, mint az előzőeket szerette. Mert az emberek többsége, férfiak, nők egyaránt úgy vannak programozva, hogy "befogadják" a babát, a babákat meg úgy találta ki a természet, hogy tegyenek róla, hogy elfogadják őket. Nem véletlen, hogy annyira kevés nemvárt gyerekről mondanak le szülés után, és adják őket örökbe. Ha már ott van, marad is az elv.

Írok egy példát arra, hogy ez a vonzerő még idegeneknél is működik.

Én a második házasságomban élek. Az első férjem elhagyott minket, összejött egy nővel. Egy idő után már bánta, de addigra a hölgy hogy, hogy nem teherbe esett.

A volt férjem meg először menekülőre fogta a dolgot, elköltözött tőle is. Aztán meglett a baba, csak megnézte, és azóta is együtt nevelik. És tudod mi a poén? Mivel a közös gyerekeinket sem hanyagolta el, és gyakran jön, hát pici korától hozza magával a kissrácot is.

Na, ahhoz képest, hogy gyűlölnöm kellene ezt a kisfiút, hiszen "miatta " nem jött vissza a férjem, nagyon másként alakult. Szeretem őt, a családunk tagjának tekintem, sőt a 2. férjem is odáig van érte. Ehhez jön még az, hogy az anyjával viszont nagyon nem bírjuk egymást, és csak akkor beszélünk, ha muszáj.

Érted már, miért butaság ez a lelki teher dolog, amit írtál?

72! Gondolom x alkalom balhé után költözött el a férj, vagy dobta ki a kérdező.

A család, azaz a nagyszülők meg úgy szoktak az ilyesmivel, meg a megcsalással is lenni, hogy be a szoknya alá, az a lényeg, hogy ne menjen szét a család.

És azt se felejtsd el, hogy ez a pasi akar még gyereket, akit már az év vége felé tervezget. Azt tudná szeretni, ez meg nem tudta volna? Ugyan már!

Ez a pasi egyszerűen betojt a hírre, aztán meg kicsúszott a helyzet a kezéből. Valószínűleg nem akkora tróger, mint elsőre gondoltuk, csak összezavarodott, és rosszul kezelte a szitut.

Kedves #73, ugye nagyon nem haragszol meg, ha ezt a "Majd a karjában tartja, majd megenyhül"-legendáriumnak vélem.

Az örökbe adás itt rossz példa szerintem, mert ahhoz ugye az kell, hogy vagy MINDKÉT szülő ezt támogassa, vagy az apa ismeretlen legyen, az anya meg örökbe akarja adni. A releváns a beszélgetésünkben az, hogy hány olyan nő van, akit a férje/élettársa/barátja elhagy a terhessége alatt, vagy a következő 1-2 évben, és utána sem forszírozza a kapcsolatot különösebben. És hát nem véletlen hívják ezt az időszakot a demográfusok az "első válási csúcs"-nak, mert hát a valóság az, hogy ilyen esetekben legalább annyi "lelépő" van, mint "megenyhülő", a valóság az, hogy hivatalos statisztika szerint a magyar gyerekek több mint a felét(!!!) nem a saját két vér szerinti szülője neveli közösen 6 éves korára.

Ezt mutatják a tények, úgy tűnik.

"Érted már, miért butaság ez a lelki teher dolog, amit írtál?" - nem, azt értem, hogy te - bocsi - nőként próbálod megmagyarázni, hogy mit érezHET egy férfi, amire gyanakodni kellene, hogy mégse annyira stimmel, mert ha stimmelne, nem születne meg a GYK "családi" kérdéseinek kb a negyede a terhesség alatt vagy a szülés után röviddel szétmenő párokról, az egymással kapcsolatot nem tartó gyerekekről és szülőkről, meg nem azt mutatnák a statisztikák se, amit mutatnak.

És hát ja, vigyázni kell, hogy egy férfi mit mond, mert megy a "betojt" vagy a "tróger" kategóriába:))) Tudod, ezt a "majd a kezében tartja, majd megenyhül" legendáriumot az képes fenntartani valójában, hogy akik ebben hisznek, azoknál a "a mégse enyhül meg" az megy a "nem normális" kategóriába... az mindegy, hogy ilyen esetben ma ez sacckb a többség, a nem kívánt (nem azonos a nem várttal!) gyerek az esetek nagyobb részében kapcsolat-killer.

"Azt tudom, hogy most (már) nem szeretnél, de soha nem is született?" - született:). A jövő meg eldöntetlen, én azt mondtam, hogy "csak akkor, HA mind a ketten akarjuk" és nem azt, hogy "nem".

Nem hordtuk a cipőjét. De ha már ekkora marhaságot mondott akkor üljön le a gyerekeivel és mondja el nekik, hogy min ment keresztül akkor. Így érteni fogják az apjukat nem pedig felni fognak tőle.

Ha úgy érzi akkor meg kérjen bocsánatot.

Akkor is úgy látom, hogy valami nincs rendben vele ha nyomás alatt ilyen jön ki belőle.

62-es! Jót beszélgettünk, és ez nem szarkazmus, valóban azt gondolom, hogy vannak emberek, akikkel érdemes beszélgetni, még akkor is, ha nagyon eltér a véleményünk. Te ilyen ember vagy a szememben.

Viszont nem látom értelmét a további vitának, ezért nem is fogom kivesézni az utolsó kommentedet.

Legyen annyi elég, hogy nem csak nőként nyilvánítottam véleményt, hanem olyan emberként, aki már átélt hasonló dolgokat a volt férjén keresztül, és olyanként, aki meglehetősen ismeri a mostani férje gondolatvilágát, mindketten kibeszélős fajta lévén.

Továbbra is meggyőződésem az, hogy még alkalmi kapcsolatnál is gyakran alakul ki az apa-gyerek jó kapcsolat, és hogy egy többgyerekes családban az apa már nem fog születés után különbséget tenni az akart és a nem akart gyerekei között. Nyilván vannak kapcsolatok, amik rámennek erre, de a gyerek akkor is gyerek marad, az új is, a régi is. Jó lenne erről kikérni a kérdező véleményét is, mármint hogy a férje végül elfogadta volna szerinte a babát, vagy nem.

Azt még muszáj leírnom, hogy nem rosszindulatúan írtam a a fent említett jelzőket, minősítéseket. Sok pasi tényleg betojik eleinte, ha váratlan helyzet elé áll (az én mostani férjem is ilyen, időt kell hagyni neki, hogy emésszen), szóval ha meg beijednek, akkor vagdalkoznak. Ez meg nagyon rosszul tud elsülni.

A trógerség emlegetése meg pont arról szólt, hogy átgondolva nem akkora balfék a fickó, mint elsőre tűnt.

A lényeg, hogy nem folytatom a vitát, mert én a saját tapasztalataimat, érzéseimet ismerem, te meg a statisztikákat. Valószínűleg az igazság valahol félúton van. De azt hiszem, én valamivel közelebbről ismerem a gyerekekkel kapcsolatos érzéseket, gondokat, lévén van 5 a két életem pasijától:-)

Bocs, de úgy tűnik, kicsit mégis csak kiveséztem a kommentedet!

Bocs, de még egy szóra 62%-os:-)

Félreértetted a kérdésem, meg tényleg volt is benne elírás. Erre gondolok:

"Van gyereket. Azt tudom, hogy most (már) nem szeretnél, de soha nem is született? "

Az eleje az akart lenni, hogy Van gyereked? A másik fele meg az, hogy írásodból úgy tűnik, nem akarsz, de az nem volt világos, hogy született-e már, és csak többet nem akarsz.

Tényleg befejeztem, fáradt vagyok, meg nem is szoktam ilyenbe belemenni, csak lebetegedtem, és egész nap feküdnöm kellett, az meg ugye elég unalmas dolog:-)

Engem örökbe fogadtak. Soha nem éreztem, hogy kevésbé szeretnének. Apukám beteg lett (depresszió, állandó kölcsönök, szerencsejáték, alkohol). Végül egy nagy veszekedés alkalmával azt találta mondani, hogy ő azért viselkedik furcsán, mert - kapaszkodjunk meg- soha nem lett saját gyereke. (Anyukám volt meddő, annak idején felajánlotta, hogy hagyja el őt apu, alapítson családot, neki ez jár. Apu azt mondta, hogy nem, semmiképp, nem a jövőbeni gyerekek miatt vette feleségül, hanem maga miatt. Végül együtt maradtak, és örökbe fogadtak engem.)

Én 24 voltam, amikor ezt mondta, előttem.

Megértettem- mert én egy ilyen kis empatikus lélek vagyok. Valahol elfogadtam indoknak, bár azért örültem, amikor utólag elment pszichológushoz, és kapott gyógyszert. Persze csak kifogás volt, hogy mondjon valamit, miért iszik, miért oly borzalmas az élete.

De nem mondom, hogy jól esett. 24 évesen se esett jól azt hallani az apukámtól, hogy neki nincs saját gyereke, mikor előtte évekig úgy nevelt és szeretett.

Olyan kicsi gyerekeknél, mint a Kérdező esetében, el se tudom képzelni, hogy valaha túl fognak lépni rajta teljesen.

Nálam is csak kifogás volt, vita hevében volt, de ezt akkor se lehet kitörölni. Sokszorosan belém égett.

És én felnőtt vagyok, aki empatikus, és képes kezelni az érzelmeit. Egy olyan pici gyerek vajon mit élhetne át?

Teljesen mindegy, hogy akarták, vagy nem akarták az új babát, sőt az se releváns, hogy kinek a hibája volt a dolog.

Az számít, hogy a férj azt mondta, megbánta a másik hármat is.

Akkor is, ha nem komolyan gondolta.

Ha a párkapcsolatotokat valaha is rendbe tudjátok hozni, és megbocsájtasz neki, attól a gyerekei még nem biztos, hogy ugyanígy tesznek. Ez az ő keresztje lesz, ne csodálkozzon, ha a gyerekei kerülni fogják a társaságát.

Kérdező, sajnálom a helyzetedet. Kitartást kívánok!