Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Tényleg én vagyok túlságosan...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tényleg én vagyok túlságosan érzékeny, amiért nem tudok megbocsátani a férjemnek? (nem tervezett baba miatti veszekedések sora)

Figyelt kérdés

Három gyermekünk van, 6,4 és 1,5 évesek. Védekezés mellett terhes lettem, később kiderült, hogy ő látta, hogy baj van az óvszerrel, de nem tartotta fontosnak elmondani, hogy ne aggódjak...

Nem akarta megtartani a babát, meg sem fontolta, csak engem hajtott, hogy mikor vetetem már el. A viták során azt sem vette figyelembe, hogy a gyerekek is ott vannak és mondott olyan dolgokat is, amivel nem csak engem, de őket is mélyen megbántotta. A nagyok is kicsik még, de sajnos az elhangzottakból és a viselkedéséből elég jól leszűrték az apjuk érzéseit. Most ők sem keresik vele a kapcsolatot, amit mindenki az én hibámnak tart.

Én úgy döntöttem, hogy megtartom a kicsit, de sajnos a 15. héten elvetéltem.

A férjem azt hiszi, hogy minden mehet tovább úgy mint régen és sem ő, sem a közelebbi család nem érti, hogy mi bajom van, miért nem tudok neki megbocsátani.


Szerintetek mégis hogyan lehetne egy ilyen dolgot megbocsátani? Hogyan tudnám túltenni magam ezeken, miközben úgy érzem, hogy eddig nem is ismertem igazán a férjemet? Hogyan tudnék segíteni a gyerekeknek feldolgozni az elmúlt néhány hónapot?


2015. febr. 11. 06:28
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/111 anonim ***** válasza:
0%
párdon hadilábon áll-t akartam írni :D
2015. febr. 11. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/111 anonim ***** válasza:
85%
Felnőtt létére a felelőtlen viselkedést a férj "kezdte". Milyen gerinctelenség későn szólni a lyukas gumi miatt?!
2015. febr. 11. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/111 anonim ***** válasza:
84%

Elvonulni el tudott, bár néhány hónapos kortól majdnem annyit volt vele a kislány, mint az anyjával.


A lényeg inkább az, hogy ez a baba egyetem mellett csúszott be. A srác fiatal volt, még nem élte ki magát, imádta a bulikat, élte a maga laza életét.

Na,onnantól ez nem ment. Elmaradtak a bulik, tanulni kellett és dolgozni, hogy legyen pénz a terhesgondozásra, majd a babára. Amikor meg végzett, elvállalta az első munkát, ahelyett, hogy ahogy tervezte, még tovább képezte volna magát külföldön. Mindezt úgy, hogy tudta, ők nem lesznek "normális" család, és a csajtól függ, enged-e több találkozást a törvényben előírtnál.

Millió balhé volt, és van is köztük. A csaj időről időre bekeményít, zsarolja őt, immár 7 éve.


Ez a fiú mégsem érzi úgy, hogy bár meg sem született volna a lánya.


És még egyszer az óvszerről: még mindig nem értem, házasság alatt miért baj? Működik az, csak tudni kell használni, és szólni, ha gond van vele.

Normális pár együtt választ védekezési eszközt. Gondolom itt sem erőszakkal lett a pasi farkára húzva, és okkal használták pont ezt.

2015. febr. 11. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/111 anonim ***** válasza:
8%
Többnyire a férfiak nem szeretik ezt használni,mert elveszi eléggé az élvezetet, persze alkalmi kapcsolatnál még értem,de házasságnál már nem, na mindegy nem ez a lényeg, hanem hogy két gyerekesen viselkedő emberről van szó akik nem tudnak együttműködni(mert ilyen helyzetben nem tartom meg,de befenyítek mondván vigyázhattál volna jobban stb.)ami a férjet illeti valószínüleg már pánikba esett,hogy ennyire nem lehet eltéríteni a feleséget és tett egy nagyon rossz reakciót(ami nem megbocsájtható,de a miértje érthető)
2015. febr. 11. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/111 anonim ***** válasza:
0%
ja és a pasit 28-as nem sajnálom,nem vigyázott egy éjszaka úgyhogy eheti a kefét-de itt egy külön élő emberkéről van szó és első hónapokban sokat együtt volt vele,de aztán már nem szóval válaszoltál arra amit gondoltam, házaspárnál viszont nem lehet ennyire önkényesen dönteni akkor sem ha ez a másik hibája volt, mert ebben az esetben a család mint olyan megszűnik létezni amint megszületik a baba.Hisz az apuka nem akarta, szétszakad a család aztán a nő csodálkozva tekint körbe hogy azt hitte nem lesz gond
2015. febr. 11. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/111 anonim ***** válasza:
74%

Pont fordítva, nyilván az első időkben nem vihette még el hosszabb időre, mert akkor még nagyon anyafüggő egy baba, de néhány hónapos korától majdnem annyit van nála, mint az anyjánál, és ez most is így van.

Amúgy meg sajnálni nem kell, nincs miért. Megfelelő érzelmi intelligenciával bíró ember tisztában van vele, hogy nem a gyerek tehet arról, hogy neki nem úgy alakult az élete, ahogy tervezte, és képes végtelenül szeretni a gyerekét.


Szerintem meg pont alkalmi kapcsolatnál a legfontosabb, hogy a két fél együtt döntsön. Bár, mint már írtam, ez a házasságban is nagyon fontos, tehát szerintem is hibázott a feleség.

A férj hibája viszont dupla: nem szólt a hibás óvszerről, aztán meg a gyerekeken verte el a port, amikor nem úgy alakult minden, ahogy ő tervezte.


És újra a gumi:-)

Saját példa: szívproblémám van, nem szedhetek hormontartalmú fog.gátlót. A spirál mellett 10 napig véreztem, elég kemény görcsök mellett, gyakorlatilag a házimunka sem ment.

A Phatmatex cuccokról itt a gyk-n is írják, hogy úgy használhatatlanok, ahogy vannak, de el lehet olvasni a betegtájékoztatót.

A nő elkötése nálunk majdnem 100 ezer, és a doki sem javasolja. A férjem felajánlotta, hogy elkötteti magát, de ezt én nem szeretném. Néhány évvel fiatalabb nálam, ha esetleg velem történik valami, még bőven lenne alkalma családot alapítani. Nem lehet ezt elvenni tőle.


Mi is maradt? Ja, a gumi. És igen, házasságban.

Előfordult, hogy hiba akadt a használata közben. Nem kiszakadt, hanem kicsit sokáig időzött odabenn, úgyhogy lecsúszott. A férjem szólt, hogy szerinte szökött belőle a cucc. Mentem 72 órásért.

Így a gumival sincs probléma. De ha tudsz mást, amit nem sorolta, légyszi írd meg, hátha nekünk is bejön:-)

2015. febr. 11. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/111 anonim ***** válasza:
86%

Az a nagyon okos, akinek baja van a gumival, mondja már el, hogy miért olyan tragédia, hogy azzal védekeznek?

Csak nem azért, mert a férfi teszi? El sem tudod képzelni, hogy neked kéne tenned a baba ellen és nem csak élvezni a nőt? Micsoda szemétség, direkt szivatja vele a férfit, nem? Nem baj, hogy a nőnek is rosszabb érzés, de egy szemét, védekezzen a nő, mert lusta szar vagyok és nem akarok tenni azért, hogy ne legyen baba, nem? A nőnek sokkal több baja lehet, mint a férfinak a gumitól:

Mert képzeld, a spiráltól véreznek a nők (kit érdekel, nem a te bajod, hanem a nőé, te tudsz dugni)

A fogamzásgátló mindenféle gondot okozhat, ha van rá hajlama (kit érdekel, nem a te bajod, hanem a nőé, te tudsz dugni)

Megszakításosnál becsúszhat a baba (kit érdekel, elmegy abortuszra, nem a te bajod, hanem a nőé, te tudsz dugni)

Helyi fogamzásgátlók: gyakran becsúszik a baba (kit érdekel, elmegy abortuszra, nem a te bajod, hanem a nőé, te tudsz dugni)

2015. febr. 11. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/111 anonim ***** válasza:
12%

Mindketten hibáztatok a történetben, a férfi nagyobbakat, és a megbánás hiánya a legnagyobb probléma. Szólnia kellett volna az óvszerről, a gyerekek előtt pedig vigyázni a szájára, ugyanakkor te is veszekedtél előttük, azaz bár nem mondtál semmit, de ugyanúgy nem foglalkoztál a gyerekek lelki világával. (Az már vitatottabb kérdés, hogy egyedül döntöttél a 4. gyerek megtartásáról, de ezt a vitát a természet megoldotta, zárjátok le ti is).

Csak úgy léphettek túl a dolgokon, ha őszintén bocsánatot kértek egymástól és a gyerekektől is, ezt kellene belátnia a férjnek is. Még így is hosszú folyamat lesz, hogy köztetek és a gyerekkel is minden rendbe jöjjön. A férjed felelőtlen volt, valószínűleg azt gondolta, egy alkalomból nem lesz gyerek, ezek után még ha rendbe is jön a kapcsolatotok, ne bízd rá a védekezést szerintem.

2015. febr. 11. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/111 anonim ***** válasza:
6%

én nő vagyok mini spirállal és az elején én is görcsöltem,de eltart pár hónapig amíg a szervezet megszokja(ezt le is írja a használati utasítás).Én sem szedhetek erős szereket a gyógyszerem miatt , a pharmatex meg hatott de rossz szaga van,de mi értelme a szexnek,ha a férfi a gumi miatt nem élvezi annyira? mintha én végigcsinálnám orgazmus nélkül.Őszintén a gumi csak egy megoldás és igen kényelmetlen a nő számára,de nincs! teljesen megbízható védekezés még a gumi sem, ezt le kell nyelni(és nem azt mondom hogy a nő dolga védekezni),de nem értem miért alakult az ki hogy a férfinak KELL védekezni, aztán a nő csodálkozik és vádaskodik, 3 gyerek után én minimum egy pharmatexet használtam volna(van krém ,kúp stb..

off: ettől még itt a férj hibázott

2015. febr. 11. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/111 anonim ***** válasza:
80%

Eszembe jutott még egy megközelítés, amire eddig senki sem gondolt. Egy kis lélektan:

Min ment át a pasi:

- Beparázott attól, hogy lesz még egy baba. Gondolom az anyagiak miatt is, meg persze újra nehezebb az élet néhány évig.

Hogyan reagálta le a történteket?

- Addig még ésszel élt, amikor a terhességmegszakítást javasolta, de utána elgurult a gyógyszere. Lehet, hogy érezte a saját felelősségét a dologban, de áthárította azt. Már nem csak az újabb babát utasította el, hanem az egész addigi életvitelét is.

Hogyan reagált a vetélésre?

- Megkönnyebbült. Részéről lezárult a problémás időszak, szerinte mehet minden úgy, ahogy régen. Ha nincs baba, nincs probléma, újra elfogadható az addigi életvitel, azaz a gyerekek léte is.


De vajon gondolt-e arra, hogy egy nőnek mit jelenthet az abortusz? Nem hiszem. Éppen ezért reagálta le nagyon rosszul az egészet. Rábeszélhette volna a feleségét, érvekkel és teljes érzelmi támogatással. Elnézést kérhetett volna azért, mert nem szólt a gumi miatt, elmondhatta volna, hogy tudja, mennyire fáj a nőnek, hogy ez a baba nem maradhat meg. És ha még így is marad a baba, azt is be kellett volna nyelnie valamilyen szinten, hiszen az ő hibájából történt. Az már más kérdés, hogy eldönthette volna, akar-e így tovább együtt élni a családdal, vagy nem, de nem kellett volna ebbe belevonni a gyerekeit is.


És azt talán átgondolta a pasi, hogy mit jelent egy nőnek a vetélés?

Ezt sem hiszem. Mindegy, hogy tervezett, vagy nem tervezett, várt, vagy nem várt gyerekről van szó, a vetélés hatalmas lelki teher. Meghal egy magzat, ezt értelemszerűen gyász követi, és nem az az érzés, hogy megoldódott a probléma, folytassuk, ahol abbahagyjuk.


Anyósom annak idején úgy esett teherbe a 3. gyerekével, hogy nagyon nem akarta. Amikor tizenvalahány hetesen elveszítette a babát, teljesen kikészült. Önmagát ostorozta, úgy érezte, az ő elutasítása miatt ment el a baba. Pedig nem akart gyereket, a pokolba kívánta az egészet. Hormonok? Anyai ösztön? A kettő együtt?

Mindegy. Ami fontos, hogy a nők szenvednek a vetéléstől, és az apuka ezt marhára nem értette meg.


Ja, és mindehhez nem kell "véranyának" lenni, csak nőnek.

2015. febr. 11. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!