Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg én vagyok túlságosan érzékeny, amiért nem tudok megbocsátani a férjemnek? (nem tervezett baba miatti veszekedések sora)
Három gyermekünk van, 6,4 és 1,5 évesek. Védekezés mellett terhes lettem, később kiderült, hogy ő látta, hogy baj van az óvszerrel, de nem tartotta fontosnak elmondani, hogy ne aggódjak...
Nem akarta megtartani a babát, meg sem fontolta, csak engem hajtott, hogy mikor vetetem már el. A viták során azt sem vette figyelembe, hogy a gyerekek is ott vannak és mondott olyan dolgokat is, amivel nem csak engem, de őket is mélyen megbántotta. A nagyok is kicsik még, de sajnos az elhangzottakból és a viselkedéséből elég jól leszűrték az apjuk érzéseit. Most ők sem keresik vele a kapcsolatot, amit mindenki az én hibámnak tart.
Én úgy döntöttem, hogy megtartom a kicsit, de sajnos a 15. héten elvetéltem.
A férjem azt hiszi, hogy minden mehet tovább úgy mint régen és sem ő, sem a közelebbi család nem érti, hogy mi bajom van, miért nem tudok neki megbocsátani.
Szerintetek mégis hogyan lehetne egy ilyen dolgot megbocsátani? Hogyan tudnám túltenni magam ezeken, miközben úgy érzem, hogy eddig nem is ismertem igazán a férjemet? Hogyan tudnék segíteni a gyerekeknek feldolgozni az elmúlt néhány hónapot?
Szerintem a Kérdező olvasgatja a topikot, hiszen azt írta, sok elgondolkodtató dolgot írtunk le benne.
Valószínűleg nem pont ezekre a válaszokra számított. Másképp alakult volna a helyzet, ha idetalált volna néhány bigottan abortuszellenes egyén, mert akkor apuka tisztán car lett volna, anyuka meg szent asszony.
De ők szerencsére távolmaradtak (kopp-kopp), így inkább a nő felelőssége, és apuka meggondolatlan dumálása lett terítéken. Meg persze a gumi:-)
Én tényleg remélem, hogy a Kérdező még jár ide olvasgatni. Én járnék!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!