Ti a párotokat vagy a gyereket szeretitek jobban?

Imádom, szeretem a férjem 20 éve együtt vagyunk, de ha választani kellene én a gyerekeimet választanám és elvárnám, hogy fordított helyzetben ő is így tegyen.

Írták páran hogy másik gyereked lehet, viszont párod nem. Nos 40 évesen én nem így érzek. Láttam felnőni (18, 16, 15) a gyerekeimet. Sok párt látok x év házasság után szétmenni, de a gyerekeid mindig ott lesznek melletted.

60 Nehezen értelmezhető kérdés (egy tesztnél alap, hogy a legtöbb ember értse, hogy mire gondolunk, különben nem tudjuk összehasonlítani a teszteket) továbbá egy felnőtt ember általában nem olyan módon gonoszkodik, hogy összetöri a párjának a holmiját, sokkal gyakoribb a verbális gonoszkodás, ami viszont szerintem nem összevethető a sutasággal.

Ezen kívül a teszt tele van olyan válaszokkal, amik nem fedik le az összes lehetőséget, tehát ún. sugalmazó válaszokkal. Én sok esetben nem tudtam kiválasztani a rám illő állítást, ez egy könnyen kiküszöbölhető probléma lett volna, ha helyesen szerkesztik meg a tesztet.

64 Azt gondolom, hogy kissé túl sok mindent látsz a dolgok mögé. Be kell valljam azt sem tudom, hogy milyen a meleg-korlátozó szülő, nem hinném, hogy ilyen lennék, majd egyszer talán utánanézek, de nem nagyon szoktam korlátozni senkit, semmiben. Az, hogy ki merem mondani, hogy nem kell mindenkinek a gyerek, azt továbbra is fenntartom, kár, hogy a társadalom egyik alapelvárása a gyerekvállalás, másrészt nyilván ösztön is, de jobb lenne, ha egyesek elfogadnák, hogy igazából ők nem szeretnének gyereket és ennek megfelelően élnének. Nagyon sok abszolút negatív példát látok, lehet, hogy szakmai ártalom. Az általad említett jelenségek mögött teljesen más (és már bizonyított) okok állnak, ezért ezeket nem keverném ide, hogy 100 évvel ezelőtt mi volt más, mint manapság és miért voltak olyan tartósak a házasságok, mert ez túl hosszú lenne, de talán ha annyit mondok, hogy gyakorlatilag nem volt válás az már érthetővé teszi azt, amire gondolok. És mielőtt az jönne, hogy de volt válás, igen, volt, csak annyira alacsony volt a társadalmi elfogadottsága, hogy senki nem merte bevállalni.

Ha mindenképpen kell húznom egy sarkos határt, akkor azt gondolom, hogy a gyerekedben jobban bízhatsz, mint a párodban, amennyiben jól nevelted fel. A párkapcsolat manapság nagyon könnyen megszakítható állapot, a gyereked, szülőd pedig mégiscsak az marad aki, de úgyis mondhatnám, hogy a társadalom teljesen simán tolerálja, ha minden ok nélkül elhagyod a feleségedet, viszont ha a gyerekedet, vagy az anyádat, akkor komoly támadásoknak teszed ki magad, és erkölcsileg nagyon sokan el fognak ítélni.

#65, "de úgyis mondhatnám, hogy a társadalom teljesen simán tolerálja, ha minden ok nélkül elhagyod a feleségedet, viszont ha a gyerekedet, vagy az anyádat, akkor komoly támadásoknak teszed ki magad, és erkölcsileg nagyon sokan el fognak ítélni." - szerinted mi számít, az, hogy valaki önmaga tudjon együtt élni a saját döntéseivel és a saját bőrében, közegében érezze jól magát, vagy a "társadalom erkölcsi elítélő" okoskodása????

" akkor azt gondolom, hogy a gyerekedben jobban bízhatsz, mint a párodban, amennyiben jól nevelted fel." - én meg azt gondolom, hogy ez a megközelítés kimondva-kimondatlanul azt fedi, hogy az ember azt hiszi, hogy a gyerekére sokkal jobban rá tudja kényszeríteni a saját gondolkodását és értékrendjét mint a párjára... hát én meg azt gondolom, hogy a páromban bízhatok jobban, hisz őt a tulajdonságai ismeretében én magam választottam önként, ha meg mégsem, akkor okolhatom leginkább a saját rossz választásom. A gyerek meg - ha jól van nevelve - még véletlenül se nekem akar majd megfelelni - el sem várhatom tőle - hanem a saját gondolkodásának, értékrendjének, saját leendő párjának. Ő engem soha nem vállalt önként, ergo nem is tartozik semmiféle felelősséggel értem, én vállaltam teljesen egyoldalúan, hogy - figyelj! - segítek(!) neki(!) felnőni. Ez a véleményem.