Nem akarok bent lenni a szulesnel, rossz ferj vagyok?

Én nő vagyok, az én férjem sem akar bejönni. Mikor beszéltünk erről, én mondtam, hogy én nagyon szeretném, úgy érzem, ő tudna a legjobban támogatni, sok erőt adna. Ő azt mondta, hogy nem szeretné egyáltalán. Annyit mondtam erre, hogy rendben, akkor majd szülök anyummal vagy apummal (tudom, hogy ez sokaknak furcsa, nekem nem, közel állunk egymáshoz és az én születésemnél is bent volt).

Hogy mit érzek igazából? Iszonyú csalódottságot, és azt, hogy magamra hagy. Ezt fokozza, hogy az volt az érve, hogy velük a suliban anno megnézettek egy szülés videót, és a végén tök dzsuvásak voltak a nő combjai (gondolom vér stb.) és ő engem úgy nem akar látni, mert fél, hogy megundorodna tőlem. Hát, megmondom őszintén, egy világ omlott bennem össze. Hogy esetleg megundorodna tőlem, mert megszülöm az ő gyerekét??? És igenis úgy érzem, hogy magamra hagy, mikor a legjobban szükségem lenne rá. Nekem nincs választásom, én kénytelen vagyok végigcsinálni. 9 hónap terhesség, egy hosszú órákon át tartó szenvedés a végén, és annyira sem képes ebből kivenni a részét, hogy a fejemnél, háttal állva/ülve a történéseknek, fogja a kezem. Az az ember, akire egyébként bármikor, bármiben számíthattam mindig is. Szörnyű érzés.

De neki ezt nem vázoltam, mert nem akarom ráerőszakolni, ha nem akar ott lenni. Elmondtam neki, hogy miért lenne szükségem a jelenlétére, ha ennek ellenére nem a válasz, hát, akkor nem.

De tudd, Kérdező, hogy egy nő számára ez lelkileg borzalmas. Ha ő azt szeretné, hogy ott légy, úgy érzi, hogy szüksége van rád, és te elutasítod, nem akarod megadni neki a támogatást. Hatalmas fájdalmakat fog ő ott átélni, gondolom jól esne neki, ha erőt meríthetne a jelenlétedből. Nem kell nézni, hogy mi történik, nem az a lényeg, hogy lásd. Így néz ki nagyjából a dolog másik oldala. Ja, és nem a hormonoktól túlfűtve írom ezt, nem vagyok sajnos terhes már, nekem nem lett jó vége a terhességemnek.

Régen a nőtársak segítettek egymásnak a szülésnél. A törzsi népeknél is mai napig így van, és ők igazán ösztönlények.

Az apás szülés valóban kitalálmány. Aki ma a legtöbbet tud segíteni ténylegesen a vajúdó nőnek az a dúla. Akinek ez a foglalkozása. Nem egy dúla nyilatkozta már különböző fórumokon, hogy az apukákkal csak a gond volt, rosszul lettek, fintorogtak, rémüldöztek, esetleg valóban rosszul is lettek és persze jobban féltek mint a nők, és a nők ezt megérezték és valójában nem tudtak erőt meríteni a férjükből.

Egyáltalán nem vagy rossz ember, szerintem ez egy embert nem határoz meg.

Abban hiszek, hogy nagy élményről maradsz le, ami még inkább közelebb hozna benneteket a feleségeddel.

Az én párom szerint a legnagyobb ajándék, hogy ott lehet, mikor a közös gyermekünk először meglátja a világot :)

De embere válogatja... nekem jól esik, hogy ott akar lenni, de talán megérteném, ha nem akarna..