Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A feleségem undorítóan kövér. Mit csináljak?
Persze nem volt ez mindig így, egy időben szuper alakja és súlya volt, akkor még büszke voltam rá, most meg már az utcára is szégyellek vele kimenni, ég a pofámról a bőr, ha egymás mellett megyünk, legszívesebben elsüllyednék. Már nincs is kedvem sehova se menni vele. Szex gyakorlatilag nulla - hánynom kell ha ránézek.
Próbáltam neki elmagyarázni szépen és csúnyán is, hogy ez így tarthatatlan állapot, ő akkor mindenféle fogadalmakat tesz, hogy majd fél év alatt lead ennyit meg annyit, aztán nagy lendülettel elkezd tornázni, eleinte naponta, aztán kétnaponta, aztán már hetente csak egyszer, utána már kéthetente jut csak eszébe, végül befuccsol az egész történet. És ezt játssza már évek óta.
Hogy lehetne végre észhez téríteni?
"Nekem az exem mondta anno,hogy nézz már magadra,hogy nézel ki...meg ilyenek! Elhagytam egy nála jóval fiatalabb pasiért aki azóta is szeret és mellettem van,pedig azóta csak még feljött jó pár kiló.de soha nem nyilatkozna így rólam és a szex is megy neki velem!:)
Viszont az ex szavai belém maródtak,úgyhogy örülj ha nem fogy le a feleséged,mert ha sikerül neki el is fog hagyni szerintem!"
De az új férfi így ismert meg, így tetszel neki. Nyilván ezért kezdett veled. Az exed meg 40kg-mal(csak mondtam valamit) könnyebben és átverve érezte magát. Ha nincs vonzalom a szex sem működik, akárhogy kapálóznak itt egyesek.
Nem tudom ezen mit nem lehet megérteni.
nekem van olyan ismerősöm akik ezért váltak el. terhesség-szoptatás alatt felszaladt a csajra 30 kg. pasi könyörgött,stb, a csaj eleinte próbálkozott,aztán bevalotta h sosem érezte magát ilyen jól mint most 90kg-osan. fájó szívvel de elváltak. csaj azóta is husi és újra férjhez ment egy olyanhoz aki szerint csodaszép.
meg kellene kérdezni őt h ő jól érzi e így magát mert lehet h igen..
48-as vagyok.
Csak a saját hízásomról tudok beszélni, rengeteg minden volt ebben benne, de az biztosan nem, hogy letojtam volna a férjemet. Gondolod, hogy a nőnek ez nem szégyen? Dehogynem!
Az a test a feleségedé. Ha te ilyen mértékű szégyent élsz meg, ez kicsit olyan, mintha egybe lennétek gyúrva. Mint mikor valaki pl. amiatt szégyenkezik, hogy az apja iszik vagy a testvére mozgássérült. Az indulataid innen eredhetnek. Amellett, hogy kezdetek valamit a feleséged súlyával, érdemes lenne ezzel is foglalkoznod saját magadban. Hogy miért is ekkora szégyen az neked, ami a másik testével történik, és miért érzed ezt ellened szóló "merényletnek".
Feltételezem, hogy ha már feleségül vetted, vannak más értékei is a testén kívül.
hát 168-hoz a 92 tényleg sok.. én 162 vagyok és 65 és kövérnek érzem magam-és annak is nézek ki! ez főleg akkor gáz ha valaki nem arányosan hízik mint én,3 gyerek után has és csípő. és pajzsmirigy probléma nekem azért nehéz a fogyás pedig csak 10+ van rajtam.
a terhesség alatt hízott el? vagy miért? előtte mennyi volt?
Kérdező:
"számomra ez az elhízás egy rejtett üzenet, melynek jelentése: "le vagy ejtve magasról". Hiszen tudja jól, hogy nekem a nőies alak sokat számítana, mert az esztétikai vonatkozásokon túl azt jelentené számomra, hogy még mindig fontos vagyok neki."
HA tényleg nem orvosi problémáról van szó és csak ígérget anélkül, h tenne is a dolog érdekében, akkor úgy van ahogy írod.
Most már házasságban van ("birtokon belül"), minek pedálozzon...
Ha érdekelné, h hogyan tekintesz rá, jó-e a szex, stb. akkor tenne az ügy érdekében. És itt az eredmény mellékes, a lényeg a gesztus. Az a gesztus, h megteszem ami tőlem telik, és nem takarózok kifogásokkal, h "nem tudok, így érzem magam jól, stb.".
összetett dolog ez ,azt írod kevesebbet eszik mint te és mégis hízik,a legfőbb gond az anyagcserével lehet ,valószínű be van lassulva .
Fel kell pörgetni valahogy ,na és ez a valahogy a legnehezebb,mármint kitalálni mit szeret csinálni,sportolni,mozogni.
De legfőbb gond a táplálkozással van és azzal,hogy csak ő változtathat ezen ,lehet egy szakember segíthet.
zárójelben
unokatesóm ezért vált el ,sajnos nagyon meghízott a párja és kezdett egyre igénytelenebb lenni ,emberes lábszag és iszonyatos has..stb
Ha látnám, hogy kitartó és elszántan mindent megtesz az ügy érdekében, akkor számomra az is egy pozitív üzenet lenne, és fejet hajtanék. Bár azt nem hiszem, hogyha valaki tényleg nekiáll, és csinálja akkor nem lesz eredménye.
A vérkép egyébként nem igazolt pajzsmirigy problémát, szóval jelenlegi ismereteim szerint nincs különösebb egészségügyi akadálya a dolognak. Szerintem inkább motivációs problémák vannak.
Sajnos én helyette nem tudok lefogyni, ha megtehetném, végigcsinálnám helyette a napi 1 óra kardio edzést, bár ez is csak félsiker lenne, mert hiszen a korábban említett negatív üzenet valójában nem is a túlsúlyban jelenik meg, hanem abban a tényben, hogy nem tesz ellenne kellő intenzitással.
Nézd, ha a feleségedben nincs elég akaraterő és motiváltság, akkor az a te sarad is valahol.
Szerintem a kapcsolatotok sem valami hú de jó már és azért is hízott el és azért nem érdekli őt már a dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!