Feleségek! Nektek belefér a házasságba, ha a férj elmegy bulizni, írtok neki egy kedves SMS-t, mire ő kikapcsolja a telefont?

Őszintén? Mert amikor hozzá mentem, megfogadtam, hogy jóban-rosszban, egészségben-betegségben, ehhez próbálom tartani magam. Szeretem őt, gyerekem van tőle, bízom benne. Csak az bánt, hogy itt megint én vagyok az, aki össze akarja kaparni a közös életünket, míg ő nem tesz semmit...

Igen, kezdem én is úgy érezni! Hülyére vesz a pasi teljesen:( járunk pszichológushoz, bban bízom még, de amilyen konok a párom.....fene se tudja! De mihamarabb kellene változtatni, mert ha végleg kiszeretek belőle, az isten nem fog tudni mellette tartani...

Az még nem is lenne baj ha nem ilyen sűrűn lenne, kell a privát szféra, én se bírnk non stop rajta csüngeni, de ez sok, arról nem beszélve hogy ugyen nem málnaszörpöt isznak...sajnos az együtt töltött idő is semlegesen telik el, nyomkodjuk a telefont vagy tévézünk, a kommunikációt én indítom az esetek 98%-ában, de ezek a kísérletek rendre kudarcba fulladnak, pedig sosem emelem fel a hangom, tisztelettudó hangnemben beszélek hozzá.

Kb.... Még próbálkozok, nem akarom könnyen feladni, a családja szeret nagyon, én is őket, bízom abban, hogy nem ellenem dolgozik ez az egész és idővel rendeződnek a dolgaink. De iszonyatosan nehéz így élni, mindíg azt figyelni, mikor mivel aláz a föld alá, holott talán nem is tudatosan teszi....nem tudom.