Megváltoztam bajban vagyok?

Én nem nevetlek ki,nyugi.

Az a nagy büdös helyzet,hogy én nekem sem túl fényes a magánéletem.

Épp egy olyan szakaszba lépett ahol dönteni kell. 33 éves vagyok és 10 éve élek párkapcsolatban,3 éve házasok id vagyunk. Baba nincs még,máhogy alakult az életünk. Nem azért mert nem szeretnénk,csak máhogy alakult..

Most lehet engem is savazni,megkövezni,hogy micsoda szemét karrierista nő vagyok.

Imádom a gyerekeket és szeretnék is, lesz is. 🙂

Csak hát.. a házasságom romokban.

Furcsa ezt kimondani.

Meglepő,hogy egyáltalán már le tudtam írni.

Sokáig húztam de lépni kell.

Tehát én teljesen megértelek.

Sosincs késő újra kezdeni.

Én sem vagyok/voltam válás párti de ez az eset mutatja,hogy könnyű mások felett ítélkezni véleményt mondani. Az igazi az mikor Te vagy benne.

Az a baj veled, hogy nem fogsz változtatni soha. Egy hasonló helyzetben levő nő valóban segítene, de hogy megtaláld, ahhoz elég sok erőfeszítést kéne tenned és nincs benned elég akarat ehhez. Ráadásul valószínű nem lesz elég számodra a szex érzelmek nélkül, ahogy nem megfelelő pénzért se, így az se fog kielégíteni, ha találsz valakit csak szexre. Szerelmes nem leszel, mert a feleségedbe vagy belezúgva még most is.

Én is ilyenek miatt nem szexelek, mert akibe szerelmes vagyok, azzal nem lehet, mással meg nem jó. Próbáltam és nem nekem való az érzelmek nélküli szex. És itt elsősorban nem a másik érzelmeiről beszélek, hanem a sajátomról. Ha te is ilyen vagy, akkor nem fogod megtalálni amit keresel.

Arra viszont jók ezek a próbálkozások, hogy egy időre kiadod a gőzt. Boldogabb nem leszel, de legalább fel nem robbansz. Az eredménye meg van annak, hogy végre kicsit tettél magadért, mert érezhetően le vagy higgadva.

Utolsó sok jót mond, de én azt gondolom, hogy az életközépi krízis egyenlő a kapuzárási pánikkal. És bárkit utolérhet, nőt és férfit egyaránt. És egyáltalán nem csak szexuális értelemben létezik. Apám pl. amiatt borította fel a családi kapcsoaltait, mert bekattant neki olyan 55 éves korában, hogy vagy most befejezi a sokszor félbehagyott és újrakezdett egyetemet vagy már soha nem lesz rá alkalma. Ennek érdekében feláldozott maga körül mindent és mindenkit. 9 évig járt nappali tagozatos egyetemre 55 éves korától fogva, közben éppen azon élősködött, akin tudott (rajtam, az aktuális élettársain...), 9 éven át félévente sok százezer Ft volt a tandíja és nappali tagozat mellett nem lehetett dolgozni, még a nyomorult segélyt se kérte munkanélküliként, mert akkor megkérdezték volna tőle, hogy ugyan miből jár be nappali fizetős tagozatra eközben. NAV tartozása volt, aminek a méltányossági elengedését meg se mertem kockáztatni, nehogy vagynosodási vizsgálatot folytassanak és eltitkolt jövedelmet tételezzenek fel, hiszen így is nyomorogtam, mert apám semmit nem segített a háza körüli összegekbe.

Alaposan megromlott vele a kapcsolatom. Volt egy fantasztikus élettársa anyám halála után, de ő is megunta 4 év után, mert volt már egy saját gyereke, nem kellett neki még egy. Őt is beáldozta az apám.:(

Na ez is egy kapuzárási pánik. Hogy egyetlen gondolat éltette 9 éven át: ha most nem, akkor már soha többé...

Félelmetes ez a SOHA TÖBBÉ gondolat, amikor megérted, hogy az életed elmúlik és elvesznek lehetőségek és még utoljára át akarod élni, bármi áron.

Nemrég a születésnapomra átküldte a Végtelen történet youtube linkjét. És a születésem hajnaláról írt pár sort és anyukámról. És megértettem, hogy ez az ő bocsánat kérése felém. Tudja, hogy nagyon nagyot vétkezett ellenem, aki pedig utoljára megmaradtam neki a családból. A Végtelen történetben a kisfiú amiatt szenved nagyon sokat, mert édesanyja meghal és apukája ezután eltávolodik mindentől, tőle is. Persze ez abból a béna filmből nem derül ki. A könyvben aztán a kisfiú bekerül Fantáziába és minden kívánsága teljesül. A kívánságaiért cserébe minden alkalommal elveszít egy emléket. Ez pedig azért baj, mert vissza kell térnie a saját világába. De ha az utolsó emléke is elvész, nem találhat vissza soha. Eleinte szép akar lenni és erős és hős és ünnepelt, aztán pár száz oldallal arrébb kiderül, hogy alig van már emléke. Már nem emlékszik senkire. Addig nem térhet haza, amíg meg nem találja azt, akit szerethet. Ráébred, hogy nem tud szeretni. Így hát az utolsó kívánsága az, hogy képes legyen szeretni. Ehhez meg kell találnia az emlékek bányájában azt a képet, aki arról készül, akit szerethet. Nekiáll a bányában a munkának és a jégbe fagyott emlékek közt csákánnyal keresi a sajátját. És közben elfeledkezik önmagáról és már csak az élteti, hogy találjon valakit, akit szerethet. És amikor megtalálja az édesapja jégbe fagyott képét, akkor tudja, hogy ő az, akiért még vissza kell mennie.

Apám tudja, hogy anyám halála után többé nem volt önmaga és az egyetem volt az egyetlen menedéke a gondolkodás ellen. A testvéremet is eltemettük nem sokkal anyám halála előtt.

Azt hiszem, ezt akarta apám elmondani a születésnapomon.

Ezt csak arra írtam, hogy nagyon sokféle kapuzárás létezik és olyankor az ember romba dönthet mindent maga körül.

A kérdező esetét nem teljesen ide sorolnám. Neki tényleg most van itt az utolsó időszak arra, hogy változtasson. Nem tartom kizártnak azt sem, hogy a kapuzárás/életközépi válság bizonyos esetekben jól is elsülhet. Különösen, ha valóban egy tarthatatlan helyzet rabja az illető.

Meg kéne élnie egyszer az életben, milyen amikor valaki testestül-lelkestül szereti. Nem hisz benne, hogy ilyen létezik vagy hogy neki ez járna, feladta előre. Most is csak abban gondolkozik, hogy pénzért tudja megvenni mások szeretetét, nem tartja magát szerethetőnek, vonzónak.

Két dolog lehet: valóban egy átlagon aluli feminim, koravén negyvenes férfi vagy olyan, mint azok a bántalmazott nők, akik kifejezetten szépek, de a párjuk annyira leépítette az önbizalmukat, hogy a tükörbe nézve hányingerük támad és szent meggyőződésük, hogy nem kellenének már senkinek. Nem hiszem, hogy ebben az esetben rossz tanácsadó az életközépi válság.

Én is átmentem ezen, de én nő vagyok.

Tipikusan a minden megvan, de mégsincs meg a legfontosabb esete.Engem 35 évesen ért el ez a "kapuzárási pánik"

Bepánikoltam, hogy én már soha... Soha nem leszek szerelmes soha nem leszek fontos soha nem fogok csókolózni ilyenek... Kívülről mnden rendben... De belül semmi.. Aztán 1 évem ráment a kapcsolatmentésre, de ezzel már elkéstünk, be kellett látnom hogy én nem a férjem ölelésére vágyom már. Aztán egy majdnem teljes év szex mentes időszak után lett egy szeretőm... Büszke nem vagyok rá, de így alakult.

29-es,lehet kapuzárási pánik,de nem mindenkinél az szerintem..Nálam szó sincsen arról hogy pánikoltam volna bármi miatt is,inkább kiégtem,és törődésre,több lelki és testi simogatásra vágyódtam volna,de a férjem a munkája miatt erre nem ér rá,olyan mértékben amire szükségem lett volna..Ha szereted azt akitől nem kapod meg azt amire vágyódsz,mit tudsz tenni,keresel mást? Nem,csak rombolni kezedesz magad körül..Sajnálom ahogy apukád viselkedett veled,de legalább megérted hogy ráébredt a hibájára és bocsánatot kért a maga módján..Az enyém egy utolsó tróger,de soha nem fog bocsánatot kérni tőlem,se az unokáitól ebbe naz életben.. :-(

A kérdezőnek meg csak annyit mondanék,hogy kapja már össze magát,változtatsson.Ennél csak jobb lehet,mint amiben él,ha minden úgy van ahogy állítja..Egyébként nem is értem,miért hitte azt hogy egy külsőre választott élettárs majd boldoggá fogja tenni egy életen át..Nevetséges..