Régebben egy visszahúzódó, magányos lány voltam. Most megváltoztam, azt hittem jó irányba de csak kezdek még nagyobb bajban lenni!?

Depressziós voltam, nagyon kicsi az önbizalmam. Alig mertem emberekkel beszélni mindig lehajtott fejjel mászkáltam nehogy azt mondják milyen nagyképű vagyok pedig nincs mire. Így is vissza hallottam, hogy azt mondják milyen nagyképű vagyok mert volt úgy, hogy nem mertem köszönni se nehogy azt mondják ez a nyom mit köszönget.

Aztán rájöttem, hogy ez hülyeség nem sokkal vagyok kevesebb a többieknél. Meg rádöbbentem, hogy itt a gimi utolsó éve és alig ismerek valakit. Így elkezdtem egyre nyitottabb lenni. És eljártam bulizni, rájöttem, hogy nem is olyan rossz. Ittam is jól éreztem magam észre vette, hogy érdeklem néhány pasit de persze mindig távolság tartó voltam sosem gondoltam, hogy buliban lehet ismerkedni de azért smárolásokba belementem mert hát istenem jó volt.

Semmit nem bántam. Sokkal kiegyensúlyozottabb lettem. Aztán most észre vettem, hogy a túl jó kedvem és nyitottságom bosszantja az embereket. Ha kedves vagyok egy osztálytárssal rögtön azt hiszik nyomulok.

Most emiatt már nem tudom mit csináljak. Ott tartok, hogy semmihez sincs kedvem. Jön az érettségi nem bírok tanulni. Nem bírom feldolgozni azt, hogy most gyakorlatilag r*banc vagyok pedig semmivel sem csináltam durvább dolgokat mint egy átlag 18 éves. kezd visszatérni a depresszióm is. Hogy viseljem ezt el? Valóban vezekelnem kellene azért mait tettem? Nem érzem hibásnak magam semmiért...