Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan vegyem rá, hogy végre elvegyen feleségül?
3 év után, megbeszéltünk mindent. Majdnem együtt élünk, jól megvagyunk. Már konkrétan meg is kértem a kezét, mindig azt a választ kapom hogy majd majd.
Mit tegyek, hogy végre belemenjen hogy házasodjunk? Férfiak, akinek volt ilyen ügye esetleg tudna segíteni?
Miért olyan nagy követelés ez, hogy már komolyabbat szeretnék, vegyen feleségül? 3 év után?
Beszéltünk már róla, akar gyereket is velem egyet állítólag. Ez nekem azért furcsa kicsit, mert a válasz mindig majd.
Egy 42 éves pasitól mit várjak, mikor vesz már fel?
Ha mindenáron hamar hamar el akart volna venni, akkor már megtette volna, szerintem neki így jó, 42 évesen minek megint csindaratta, főleg úgy, hogy az előző házasságából válás lett. Ő mikor vált el? Mert ha csak pár éve akkor érthető, hogy nem kapkodják el.
Ugy írod mintha már 50 éves lennél, te még 30 se vagy s még nem is éltetek együtt.
miért ragaszkodsz annyira, hogy vegyen el mielőtt összeköltöztök? Lehet, hogy fél év együttélés után kaparnád ki a szemeit a bogarai miatt, s 42 évesen nem lehet senkit megváltoztatni. Egyszer meg kellene tapasztald, hogy valóban vele akarsz-e élni.
3 év az nem sok, én első perctől együtt élek a férjemmel (8 éve vagyunk együtt, 6év után kért meg, nincs gyerek),s még most is tud újat mutatni (jót s rosszat is).
Nézzed a jó oldalát a házasság nélküli összeköltözésnek, ha nem működik, vagy mégse olyan jó, vagy mit tudom én egy szeszkó agresszív állat aki semmit nem segít akkor fogod a pakkod s elhúzol.
Köszönöm ez is egy jó szempont.
Azért akarom, mert ha nem jön össze és nem akarja, akkor inkább most legyen vége, mert még van időm találni mást. Nem akarom 30X évesen párt keresgélni.
Esküvőt pedig alapvetően korábbra terveztem eredetileg, jó lenne már végre megállapodni...
"Miért olyan nagy követelés ez, hogy már komolyabbat szeretnék, vegyen feleségül? 3 év után?"
Tényleg ennyire buta vagy, vagy csak tetteted?
1. 3 év dugás, járás NEM ALAP EGY HÁZASSÁGHOZ
2. 3 év együttélés, vagyonközösség, felelősség, közös munkamegosztás AZ LENNE
Nem fogod fel a különbséget? Te egy pi**na vagy, nem egy barátnő. Ürít beléd, de ennyi. Ha komolyabbat akart volna, már rég együtt élnétek, és tervezne veled.
Sehogy!
Mondjuk én kapásból nem akarnék eljegyezkedni anélkül, hogy együtt élnék valakivel. Az eljegyzés a házasság előszobája, semmi értelme meglépni, ha esetleg kiderül, hogy nem tudunk együtt élni békében.
Mi sem éltünk együtt amikor a férjem már megkért, nem ez a baj.
Ha veled képzelné el az életét, úgy érezné hogy benned találta meg az igazit, akkor már elvett volna, vagy megkért volna legalább.
Bár nem értem mit vártál egy már gyerekes 42 éves meglett embertől, akinek az első házassága gallyra ment...
Nem meglett emberről beszélünk. Miért ne lehetne adni esélyt valakinek csak mert elvàlt?
Szerintem ha 2 ember szereti egymàst akkor ez nem gond. Mégis jó lett volna ha nem nekem kell előhozakodni a hàzassàggal. Bàr ahogy ezen és a hasonló fórumokon olvastam, pàr szerencsés kivételtől eltekintve mindig nekünk kell kikönyörögni a hàzassàgot.
nekem sajnos nem volt szerencsém, pedig nem így terveztem.
Ami furcsàbb hogy mondtam h lehetne màr gyerek, erre is az a vàlasz h ne most mert most sokminden màs van. Mondjuk ez is igaz hogy most sokminden összejött, de sose lesz kevesebb.
Egyenlőre összeköltözünk, de sajnos màr elég véges a türelmem. Karàcsonyig adtam hatàridőt.
A helyes szó: egyelőre.
Ott fog hagyni szerintem, de azt jól teszi. Gyakorlatilag ráerőlteted magad, határidőkez szabsz, követeled, hogy feleségül vegyen. Ezt mifelénk piócának hívják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!