Tényleg szemét vagyok amiért nem akarom elvenni?

Az a helyzet, hogy a mai férfiakból vagy férfiaknak csak nevezett lényekből hiányzik a felelősség vállalás! Nyugodtan bevallhatod neked csak ARRA kellett!

Én úgy gondolom , hogy egy pár öntelt, karriert hajhászó, élj a mának gondolatú liberális pi..virágot leszámítva sokan vannak olyan Nők is, akik a régi tradíciókat követnék! Magyarul mondva: FÉRJHEZ AKARNAK MENNI ÉS GYEREKET AKARNAK SZÜLNI! A házasság előtti összeköltözésnek előnyén túl, hogy megismeritek egymást van egy óriási hátránya is: sokan elkényelmesednek benne és nem utolsó sorban egy kiskaput mindig nyitva hagynak: ha jön egy másik aki szebb és jobb lesz, akkor majd kilépek belőle....

Én fiús anyuka vagyok! Igaz, még csak 18 éves a fiam, nem is udvarol még. De egyszer neki lesz kapcsolata és látni fogom, hogy nem egy egy éjszakás kapcsolat, akkor a fiammal elfogok beszélgetni vele , és én magam fogom megkérni arra, hogy : NE HÜLYÍTSE a kislányt.

Itt a gyakori kérdések között pedig nem egyszer lehurrogják a barátnőt aki pedzegetni próbálja az eljegyzés gondolatát: minek kierőszakolni... na azoknak meg tessék! A lány türelmesen várt... mégis ez lett belőle! Jogos az Apukának a felháborodása. Én a lánynak azt mondanám: Ne vesztegessen rád további időt,emelt fővel és méltósággal lépjen ki a kapcsolatból, és soha többet ne álljon szóba veled!

Nem vagy szemét. És megcáfolnám az egyik válaszolót, aki szerint minden nő házasságot akar, az is, aki azt mondja, hogy nem. Én nem akarok, nálunk párom akar. A házasságot csupán egy papírnak tartom, semmi másnak, és erőteljesen tiltakozom az ellen, hogy bizonyos előnyökhöz csak és kizárólag házaspárok jussanak. Egy letűnt kor fennmaradt nyomának látom, olyasminek, amin változtatni kéne. Aki akarja, az házasodjon kedvére, de ne a mindenkori férj legyen automatikusan a gyerek apja, ne csak házaspárok kapjanak bizonyos hiteleket, előnyöket.

Nem is értem, párom miért szeretné annyira, ő maga károsodott ebből a nézetből. Az apai nagyanyja egy német férfihoz ment hozzá, de aztán ők szétmentek, és hazajött. Összejött egy magyar férfival, gyerekük is lett, de a válás nem volt hivatalos, így a gyereket, párom édesapját a német férfi fiaként anyakönyvezték, mint német állampolgár. Ebből kifolyólag a németek behívták a háborúba, német színekben harcolt is, aztán hazajött. Tehetséges focista volt, Puskásékat személyesen ismerte, fiatal korukban velük focizott. De az akkori rendszerben nem tudott előrébb lépni, mert a németek oldalán harcolt a háborúban. A szocialista, szovjet rendszer nem engedett neki semmi mozgásteret, pedig lehetett volna ő is egy olyan név, mint az aranycsapat tagjai. Párom most szenved az anyja miatt, aki válogatás nélkül vett fel hiteleket anno, és az apja után sem örökölt semmit, csak egy értéktelen bélyeggyűjteményt (értéktelen, mert megbontotta a sorozatokat, nincs semmiből egy teljes sorozat, az értékbecslők egymástól függetlenül is 20-30 ezer ft-ra értékelték...) Tehát vele szépen kitolt az a nézet, hogy a férj az apa.

Ettől függetlenül rendkívül örültem, amikor a bátyám tavaly megnősült, nagyon jól éreztem magam az esküvőn, és azért, mert örültem nekik. Örültem, hogy végre megtalálta a párját, hogy ilyen szempontból révbe ért, és örültem, mert az elmúlt két évben rendkívül szorossá vált a kapcsolatunk velük. Köszönhető ez annak, hogy bátyám hatalmas balesetet szenvedett, nem sok hiányzott, hogy ma már ne legyen köztünk. Szerencsére felépült, 90-95%-os egészségileg, sosem lesz már ugyanolyan, de két fontos dolog is kiderült a baleset következtében: hogy összeillenek-e, mert ha igen, akkor ezután már együtt maradnak, és hogy kik is azok, akik törődnek velük valójában. Rengeteget változott bátyám az elmúlt időszakban, és jó irányba. Azért az egyért örültem az esküvőnek, hogy tudom, hogy ez számukra már végleges, hogy boldogok.

Én egyébként kislányként sem álmodoztam habos-babos ruháról, meg hatezer fős esküvőről :) Kifejezetten utáltam a gondolatát ennek. Amit még esetleg el tudnék képzelni, az egy nagy francia erdőségben egy kicsi kápolna, ahol összesen öten vagyunk: a párom, én, a tanúk és a pap. Ettől csupán két dolog tántorít el: ateista vagyok, és ha lenne is esküvőm, ott semmi keresnivalója nem lenne papnak, és az a nézetem, amit feljebb már kifejtettem.

Kicsit hosszú lettem, de ez van. Én így gondolom :)

Ja, és 23-as vagyok, egyébként nyolc éve vagyunk együtt, és páromnak sem egetrengetően fontos a házasság, csak ő mindig úgy gondolta, hogy ha megtalálta azt, akivel le tudja és le szeretné élni az életét, akkor megnősül. Sosem fordult meg a fejében az, hogy akit megtalált, annak esetleg eszében sincs férjhez menni :)

Butaság ezzel összekapcsolni a felelősségvállalást, meg bármit...

Egy igazi ferfi igene legyen igen a nem pedig nem.

Ha igazi ferfi vagy felelosseget vallalsz az irant akit szeretsz es nyilvanossan is elismered ot.ezt hivjak hazassagbak.

Szereted ot?

Le akarod elni az eleted vele?

Mi tart vissza hogy elvedd?

Ha ezekre valaszolsz megvan a megoldas.

Ertem a baratnod hiszen ugy erzi nem vallalod ot fel o csak ugy van neked

Azt hiszem ha biztos lennel a kapcsolatban siman elvenned ot.

Legy oszinte magaddal es kotelezd el magad vagy hagyd ot beken.

Szemétségnek a szó klasszikus értelmében nem nevezném, de már ne is haragudjatok, meg van a véleményem arról a kapcsolatról, ahol 5 (!) évig nem kerülnek szóba a jövőbeli tervek. Az csak kifogás, hogy egyetem volt, meg diploma... Valószínűleg nem jutott el olyan szintre a kapcsolat 5 év alatt sem, hogy kellőképp megismerjétek egymást, hanem csak a felszínen mozogtatok.

Mindenkinek joga van eldönteni, hogy akar-e házasodni vagy sem. Viszont így ennek a kapcsolatnak nem sok értelmét látom. Nőként én azt mondom, hogy a barátnő is hibázott, mert ez a témát nem úgy kell tálalni, hogy elkezdek zokogni, meg hisztizni az évfordulón, hogy miért nem kértek meg.. Már jóval hamarabb le kellett volna ülni megbeszélni ezeket a dolgokat őszintén, higgadtan. Szóval azt tudom tanácsolni, hogy vagy mentsétek, ami még menthető alapon gyorsan beszéljétek meg a terveket a jövőre nézve, ami viszont nem lesz könnyű, mert ez egy olyan kérdés, hogy nincs kompromisszum: egy házasság vagy van, vagy nincs, tehát valakinek engedni kell. Vagy a másik lehetőség, hogy ne húzzátok tovább egymás idejét, keressetek jobban hozzátok illő párt.

Egyébként nem értem, 5 év alatt ez hogy nem került szóba?Hogy lehet hogy nem hozta fel egyikőtök sem a házasság témát?

Minden esetre tisztességesebb lett volna már az első években kifejtened, hogy milyen kapcsolatot is képzelsz el, illetve hogy neked a házasság smafu.

És még valami:

Talán nem árulok el nagy titkot vele, hogy a házasság téma igen jó módszer arra, hogy kiugrasszuk a nyulat a bokorból..

Sok férfi apatikusan tűri a nő hűségét és persze legyezgeti a hiúságát a dolog.Rábólogat mindenre, hogy "persze drágám, nekem is te vagy az egyetlen, bla bla bla".

De kérdezze csak meg a nő, akár feleségül is venné-e?Na, akkor aztán sokszor kimutatja az uraság a fogát!

Nyilvánvaló lesz azonnal, hogy komolyak-e a szándékai, vagy csak jól akarja érezni magát?

Lehet kérdező, hogy most te is csak egy ilyen kiugrasztott nyuszi vagy.