Van itt bárki, akinek különösen nagy áldozatot kellett meghoznia a párkapcsolatáért? Megérte?

#82: Persze! Az a valasza mindenre, hogy “persze hogy igy lesz”...

#83: Mindenkepp irni fogok a fejlemenyekrol.

Sziasztok.

Ígértem, hogy megírom a végső fejleményeket.

Az elmúlt hetekben igazából folyamatosan ment a huzavona - elsősorban inkább bennem, mint köztünk a párommal - arról, hogy költözzek-e Debrecenbe, vagy se. Közben belefutottam egy olyan álláslehetőségbe Pesten, ami számára tökéletes lett volna, tudott volna rá jelentkezni, sőt lett is volna, aki beajánlja - de hallani sem akart róla, mert kerek perec megmondta, hogy nem akar Pesten élni. Nem tudtam hatni rá azzal, hogy pár év múlva együtt tudnánk házat venni Pesthez közel, ahonnan 20 perc alatt bent lett volna a munkahelyén. Sem ezzel, sem mással nem tudtam meggyőzni.

Ő pedig arról nem tudott meggyőzni engem, hogy Debrecenbe (azaz Debrecen mellé) költözzek. És igazából itt van a kulcs. Önmagában a távolságot, amit első számú problémaként tettem közzé az itt kiírt alapkérdésemben, már nem is láttam olyan szörnyűnek. Azért nehéz lett volna sok szempontból, de ha minden más stimmel, és száz százalékban azt éreztem volna a páromon, hogy ő igazán tenni fog a közös boldogságunkért, ha odaköltözöm, akkor ezt a 180-200 kilométeres távolságot simán elfogadtam volna. Autózásokkal, vonatozásokkal, 4-5 órás balatoni utakkal együtt.

De a gond az volt, hogy egyáltalán nem éreztem rajta. Sok mindenről beszélgettünk, sok időt adtam ennek az egésznek, de egyre-másra csak az derült ki számomra, hogy az ő szemében az én családom, az én barátaim és egyáltalán az előéletem, a kötődéseim egyáltalán nem fontosak, és nem is szeretné, ha azt gondolnám, hogy azok. Soha nem ejtett el egy olyan mondatot sem, hogy érdekelné őt a boldogságom, az igényeim, hogy figyelne rám, hogy segítene integrálódni az új környezetembe - ezeknek ellenkezőit viszont, vagyis azt, hogy lényegében teljesen magamra lennék utalva, és mindenben őhozzá kellene alkalmazkodnom, maximálisan éreztem.

Tudni kell, hogy a munkabeosztása is eléggé horror: a hétvégéje mindig máskor van, csak sokhetente esik szombat-vasárnapra, és rengeteget éjszakázik is. Ezt ő hosszútávon kívánja csinálni, és nem ígért olyasmit sem, hogy ha netán gyermekünk lesz - amit ő már veszettül akar egyébként -, akkor változtat rajta, hogy otthon lehessen valamennyit. Mert az neki fontosabb, hogy sok pénzt összegyűjtsön, hogy a gyerekeinek is félre tudjon majd tenni, mint hogy a gyerekeivel legyen...

Még a házasság-téma is feljött, amiről neki az a véleménye, hogy „az csak egy papír”, a gyerek a lényeg.

Tudja, hogy az utazás a legnagyobb szenvedélyem; ezzel kapcsolatban eleinte azt mondta, megyünk majd utazni, utóbb már azt, nem hiszi, hogy különösképp utazgatni fogunk. Lényegében rátért végül, hogy én igencsak magányos lennék Debrecenben, unatkoznék, mert ő állandóan dolgozni lenne, és nem akarja, hogy boldogtalan legyek, ezért inkább ne menjek. Nagyon szeret, nagyon hiányzom neki, de ő semmiben sem kíván változtatni a tervein, ezért inkább elveszít, még ha ez oly nagyon fáj neki is.

Én a végsőkig nyitva hagytam a kérdést. Tegnap volt szabadnapja, kértem, hogy jöjjön el Pestre (ugye már Debrecenben dolgozik), legyünk egy kicsit együtt... de nem jött.

Be kellett látnom, hogy hiába, hogy szeret, de ezért a kapcsolatért csak én hoznék áldozatokat, méghozzá iszonyatos nagy áldozatokat, ő viszont semmit sem tenne máshogy.

Így végül is tegnap véglegesen eldöntöttem, hogy elengedem őt.

Rettentően fáj, nagyon szenvedek.

Hát ez lett a végeredmény.

Igen, engem is megdöbbentett, egyre többször... valószínűleg ő egész életében azt a hozzáállást tanulta meg, hogy a nő mindenben aláveti magát a férfinak, és kiszolgálja őt... és a nőnek egyetlen fontos ember lehet csak az életében, a férfi, aki mellette van.

Közben ugyanakkor ő nagyon válogatós, rettentő sok szűrőn kell átmennie nála egy nőnek, hogy összejöjjön vele (ezt akkor tudtam meg, amikor már együtt voltunk, nem is elsősorban tőle). Intelligens, rátermett, talpraesett nőre van szüksége, aki ugyanakkor mindent felad őérte, és alkalmazkodik az ő munkabeosztásához, ami 6 munkanapos hetekből, hajnali, késő esti és éjszakás munkarendekből áll... Kíváncsi leszek, mikor talál magának olyan nőt, aki megfelel számára, és vállalja ezt, úgy, hogy gyereket is szül neki. Én vállaltam volna, csak egy picit kellett volna kompromisszumkészebbnek lennie...

Nem tudom, csak találgatok. Annyit láttam-hallottam, hogy az anyja nagyon durván nyomta ezt a "ne hagyd el szegény öreg szüleidet"-lelki terrort. Nagyon durván! Kiakadt már attól is, hogy a fia elfogadta a lehetőséget a néhány hónapos pesti kiküldetésre...

Nagyon összetartó a családja, totál szűk látókörűek, csak abban az egyben tudnak gondolkodni a 3 tesójával együtt, hogy mindannyian egész életükben ott, egyhelyben, legfeljebb egy kis távolságnyira lévő városban... ő maga is gyakran mondta nekem: "A család az első!" - értve ezt a saját családjára. Az enyémre soha... ha az jött szóba, akkor csak mélyen hallgatott...

#88: Köszönöm