Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van itt bárki, akinek különösen nagy áldozatot kellett meghoznia a párkapcsolatáért? Megérte?
Néha úgy érzem, kettészakadok. Nagyon szeretem a páromat, eszem ágában se lenne szakítani vele, belegebednék, ha elveszíteném. De ugyanakkor…
Debrecenben fog tovább dolgozni, ami azt jelenti, hogy nekem is oda, vagy a közelébe kell költöznöm Budapestről. A munka-kérdést valószínűleg meg tudom oldani, nem az a legnagyobb gondom (bár ki tudja, még ez is változhat.. de tegyük fel, hogy nem fog). Viszont maga az egész, hogy el kell mennem egy olyan helyre, ami messze van minden barátomtól, a családtagjaimtól, és a Balatontól, amit szintén úgy szeretek, mintha csak egy családtagom lenne… Pestről egy-másfél óra a balatoni nyaralónk. Debrecenből négy-öt!
Annyira dühös vagyok erre az egész helyzetre, annyira utálom. Iszonyú erőkkel próbálom elhitetni magammal, hogy lesz, ami kárpótol majd, biztos lesz, amit annyira megszeretek Debrecenben, hogy nem érzem majd olyan rossznak a többi dolog messzeségét… de őszintén szólva képtelen vagyok elhinni, hogy tényleg lesz ilyen.
Igen, persze: ott lesz a párom, ott lesz a kertes ház, amiben élünk – eddig lakásban éltem, ő most mindenképp vesz házat, akkor is venne, ha nem lenne párja -, idővel, ha minden jól megy, akkor gyerekek is, meg minden. Nyilván ők lesznek az elsők. De attól még, hogy a saját kis életem, amit eddig felépítettem, csak a második helyen van, attól még elég fontos az is. És nem tudok megbékélni vele, hogy gyakorlatilag le kell mondanom az én szeretteimről, az én budapesti köreimről, a gyerekkoromtól mindig kísérő Balatonomról, vagy hát a közelségükről, arról, hogy bármikor láthatom őket, arról, hogy egy szempillantás alatt velük tudok lenni, ha akarok.
Van itt bárki, aki érezte már úgy, hogy túlságosan nagy áldozatot kell meghoznia a párkapcsolatáért? Mit tett?
válasza: válasza: válasza:Szia!
Mi 24 és 26 évesek voltunk, amikor úgy döntöttünk, hogy a barátom (most már a férjem) szülővárosában, Bécsben kezdjük el a közös életünket. Főleg az anyagiak miatt döntöttünk így, de az is közrejátszott, hogy míg én egész jól tudtam németül, ő akkor még nem tudott magyarul (azóta megtanult). Budapesti vagyok, családi nyaralóval a Balatonnál, úgyhogy ebből a szempontból megértelek, én is hasonló dolgokat hagytam magam mögött, viszont én sosem éreztem áldozatnak a költözést, kezdettől fogva pozitívan álltam a dologhoz. Így 9 év elteltével is csak azt tudom mondani, hogy nagyon jó döntés volt. Mióta Bécsben élek, szereztem egy új végzettséget, amivel sikerült is elhelyezkednem, ezen kívül az egyetemen és a munkahelyemen egy szuper baráti körre tettem szert. Otthon érzem magam, évente többször is hazalátogatok és a Balatonra is lemegyünk 2-3 alkalommal. Szóval szerintem 300km is csak akkor akadály, ha az ember azt csinál belőle. A kérdésedből kicsit úgy érzem, hogy te csak a nehézségeket látod a helyzetben, a lehetőségeket nem.
Amit viszont a helyedben átgondolnék, az a távmunka és Tiszafüred. A távmunka miatt valószínűleg tényleg sokat lennél egyedül és nem nagyon lenne lehetőséged új embereket megismerni, ahogy Tiszafüred is elég kis város, Debrecenben szerintem több lehetőséged lenne minden szempontból (kikapcsolódás, társasági élet, stb.). A helyedben én Debrecen egy kertvárosi részre költöznék és ott vállalnék munkát, aztán adnék magamnak min. 1-2 évet, hogy megszeressem az új életemet. De ez én vagyok :)
Remélem sikerül egy olyan döntést hoznotok, ami hosszú távon mindkettőtöket boldoggá tesz! Sok sikert!
válasza: válasza:Ugyan ez volt nálunk is,csak fordítva!! :D
Debrecenben élünk,és ő Pesten kapott munkát.
Ő ment, én maradtam. Nem tudtam mindent feladni és itt hagyni. Életem legjobb döntése volt!
Kezdve ott hogy meg se beszélte velem, csak elfogadta az állást,majd közölte hogy költözünk.Én meg közöltem hogy nem megyek. :D
Szakítottunk
#33-34: Éreztem, hogy nem szapulni akarsz, annak ellenére, hogy keményen fogalmaztál. Egyáltalán nincs harag érte, komolyan jó, hogy ezt írtad, mert kicsit arcul csaptál vele, jó értelemben. Ha igazán szeretem, akkor mit problémázok, ugye. :) Erre írtam aztán, hogy azért ami nehéz és bonyolult, az akkor is az marad, ha az ember szerelmes, de az arcul csapás akkor is jól jött, kicsit mintha arra jöttem volna rá tőle, hogy "igen bmeg, ha nagyon szeretünk valakit és vele akarunk lenni, akkor az nehéz és bonyolult is lehet akár".
Japán, az nem semmi... az a vicc, hogy oda inkább mennék, nagy Japán-mániás vagyok xDD
Érzelmileg leválni a családomról? Hát, ezzel viszont megint nem tudok egyetérteni. Már hogyne érdekelne, hogy legyek elérhető a szüleim számára, akik már túl vannak a 60-on? Hogy minél gyorsabban ott lehessek, ha szükségük van rám, miután ők az EGÉSZ életüket arra szánták, hogy nekem és testvéremnek mindent, de mindent megadjanak?
Az utolsó két hozzászólást kifejezetten nagyon KÖSZÖNÖM!!! Mindketten írtatok nagyon is elgondolkodtató dolgokat... Debrecenen amúgy is agyalok, hogy nem kéne-e mégis odamenni, csak annyira csábító egy tóparti ház, erdő közelében, és hogy annyival is közelebb maradjak az "enyéimhez"... ugyanakkor a társasági életet (hál'Istennek a párom baráti köre nekem is elég szimpatikus) valóban egyszerűbb lenne úgy élni, hogy Debrecenben vagyunk... nem tudom. :/
A megbeszélt módon rendszeres Balatonozás, szülő-látogatás is elég okos ötlet, fel is fogom hozni a barátomnak, de fogalmam sincs, mit fog erre reagálni...
#37: Megkérdezhetem, hány évesek voltatok, amikor ez történt?
Azért azt nem mondanám, hogy "ugyanez" volt a helyzet. Mert a te akkori barátod tényleg önkényesen, a megkérdezésed nélkül döntött.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!