Aki komolyan veszi az ősrobbanást, nem pusztán megelőlegezett bizalommal él?
ZoltánKvantumfizikus kérdése :
Megszokta a közember, hogy az akadémiai tudománynak végül igazat adnak, noha igen kemény mellékfogások kísérik a végmegállapításokhoz vezető köztes akadémiai álláspontot.
Mivel a mai ősrobbanás elmélet tele van hibákkal, nyílvánvaló ostobaqságokkal ( a semmiből nem keletkezhet minden pl) és egyéb olyan fehér foltokkal, amiket nem lehet ma sem magyarázni, de mivel egy ilyen elmélet rajzolódik ki (így rakták össze akadémikusok), így megelőlegezed bizalmaddal az ősrobbanás elméletét, noha nem érted és nem is hiszel magában az elméletben, viszont az akadémikusokban igen.
Jól gondolom ? Esetleg saját gyökeres meggyőződés amely erősít ebben ?
Egyébként meg köszönöm az elismerésed! :D
névte2en
Valólyában az hogy Isten nem teremt értelmetlen dolgokat ugyanolyan jó megoldás, hiszen tud teremteni olyan követ, de nem teszi mert nincsen értelme, így nem esik meg hogy nem tudja valóban felemelni, mert nincsen, hiszen nem teremtette meg :D
Kár hogy te ezeket nem tudod felfogni. Egyébként ilyen ostoba hülyegyerekféle kitalált marhaságokkal nem lehet semmit cáfolni. Ez valóban trollkodás részetekről.
"és én sokkal hamarabb feladtam a szélmalomharcot. "
perdó, kifogytál az érvekből és mivel megcáfoltam az ostobaságaidat, így nem folytattad...
*
Tibi teljesen marhaságokat írsz le és Én nem fogok mindent elmagyarázni neked, hogy megértsed. Az a szingularitást nem oldja fel, hogy ahogy mondod "az ősrobbanás pillanata egy határérték" Ez egy fatális ostobaság !
Az általánosan elfogadott ősrobbanás- elméletek szerint a világegyetem, kezdeti állapotában egy végtelenül kis kiterjedésű, ugyanakkor végtelen sűrűségű és hőmérsékletű pont volt. Ez az állapot azonban túl van a matematikai leírhatóság határain - semmit nem lehet róla kijelenteni; a számítások teljesen összezavarodnak, értelmetlenné válnak. Olyan ez, mint amikor nullával próbálunk meg elosztani egy számot - mi a végeredmény? 1?... 5?... 5 billió?...??? Lehetetlen megmondani. A szaknyelv ezt nevezi szingularitásnak
A szingularitást nem képes megmagyarázni.
A kozmikus háttérsugárzás eloszlását sem ! Tudományos cikket nem tudok netről linkelni, mert szaklapokból olvastam őket, igaz már nem ma :D
De ezt elolvashatod [link]
*
Hubble a távoli galaxisok fényereje, és vöröseltolódása között egyenes arányt talált. Pontosabban fogalmazva: létezik falszifikációs próba a fényfáradásra, ami a vöröseltolódást magyarázza
*
A csillagok, égitestek kora, a gömbhalmazok csillagtagjainak a kora igencsak súrolja a 13 Gévet, Néhány esetben sokszorosan felül is múlva : 2007 nyarán pedig felfedezték az eddigi legtávolabbi fekete lyukat, ami közel 13 milliárd fényévre tőlünk. Mivel a jelenlegi elképzelések szerint az ősrobbanás körülbelül 13,7 milliárd évvel ezelőtt következett be, az új kvazár sugárzása kevesebb mint 1 milliárd évvel az ősrobbanás után indult el felénk. Márpedig az ősrobbanás elméletek szerint az első 1 milliárd év nagy részében az Univerzum még sötét volt, mivel nem alakultak még ki csillagok és galaxisok. Körülbelül 1 milliárd év elteltével felgyúltak az első csillagok, kialakultak az első galaxisok. A becslések szerint a frissen felfedezett kvazárt „üzemeltető" fekete lyuk gigantikus méretű, tömege eléri az 500 millió naptömeget. Ez azonban felvet egy újabb problémát is, ugyanis az ősrobbanás utáni elméletek szerint a fekete lyukak növekedése hosszú folyamat, tehát nem világos, hogyan jöhetett létre ilyen nagy tömegű lyuk az Univerzum életének ilyen korai szakaszában
*
A csaknem 10-es vöröseltolódású nagyon távoli kvazárokról, amiknek már szinte semmi idejük nem marad a saját kialakulásukhoz (mert olyan távol vannak, s emiatt olyan korai Univerzumból származik a fényük)
Tény, hogy a kvazárok a véletlen eloszlást felülmúló módon találhatóak meg galaxisok közvetlen szomszédságában (azonos látóirányban), holott vöröseltolódásuk erősen különbözik, ez utalna arra, miszerint a valóságban semmi közük egymáshoz.
egy statisztikai felmérés szerint, melyben a vöröseltolódást a látszó fényesség függvényében
ábrázoltak valamint elhelyezték rajta a kimért vöröseltolódású galaxisokat és kvazárokat.
Az eredmény szerint ; a galaxisok (nagyságrendileg azonos abszolút fényességgel) egy csőkkenő görbe mentén oszlottak el (érthető, minél távolabbi annál halványabb).
A kvazárok fényessége azonban nem korrelált így a vöröseltolódással. Ez ugye, legalább két dolgot jelenthet:
1. A kvazár vöröseltolódása és távolsága között nincs a gx-okra jellemző határozott összefüggés, tehát akár a gx közvetlen fizikai szomszédságában is lehet. Ekkor viszont tényleg vadászni kell a fizikai okra, ami az "extra" vöröseltolódást okozza.
2. A kvazárok abszolút fényessége igen tág határok között mozog (és furcsamód a távoli kvazárok sokkal fényesebbek!) Ez már korábban is nagy fejtörést okozott: Mi képes ilyen hihetetlen energiát felszabadítani?
*
Összefoglalva : Valójában oly keveset tudunk a világról, hogy képtelenség megválaszolni az univerzum keletkezését.
Azért linkeltem onnan ahonnan lehetett, mert a fizika szaklapok papír alapúak és netre nem tesznek fel tudományos oldalon olyan ami cáfol minket :P.
A kvantumsemmi az a hullámfüggvény redukció előtt, ha nem lett volna érthető, de ahhoz érteni kellene a fizikához is.
Legjobb jóindulattal sem hiszem, hogy volt ősrobbanás.
Valójában pontos jé, zsenikém...
"Valólyában az hogy Isten nem teremt értelmetlen dolgokat ugyanolyan jó megoldás, hiszen tud teremteni olyan követ, de nem teszi mert nincsen értelme, így nem esik meg hogy nem tudja valóban felemelni, mert nincsen, hiszen nem teremtette meg :D
Kár hogy te ezeket nem tudod felfogni. Egyébként ilyen ostoba hülyegyerekféle kitalált marhaságokkal nem lehet semmit cáfolni. Ez valóban trollkodás részetekről. "
Nevetek azon ,hogy másokra ráfogod az érvekből való kifogyást, mindeközben már személyeskedéssel próbálsz érvelni... Mintha valaki (teljesen jogosan) azt kommentelné: "Idióta vagy, és nincs igazad!" Egyértelműen nem fogadnád el érvként.
Nem jó megoldás. A kérdés nem az, hogy teremtett-e vagy sem, hanem hogy TUD-E teremteni vagy sem. A válasz pedig - ha eltekintünk a személyeskedéstől, és a kitérésektől - NEM. Ergo nem mindenható.
Ostoba hülyegyerek? Mondod ezt te? Ez a példa már az ókori rómaiak idején is létezett, csak a keresztények már akkor is olyan ostobák voltak mint te, és ezért letagadták az egészet! Az egyetlen ostoba hülyegyerek itt te vagy. Nem tudsz filozofálni, még is mások filozófiai gondolkodásában hibát találsz. Ez főként úgy nevetséges, hogy azt se tudod, mi fán terem az érvelés, a logika, vagy az érvelési hiba, amelynek változatos vállfajait használod igen gyakran, kb. kommentenként ötször.
Egy filozófiai elgondolást, egy eszmét, amire nincs fizikai (értsd:kézzelfogható) bizonyíték, főként filozófiailag lehet cáfolni. Mintha én azt mondanám, hogy az ősrobbanást nem lehet kavantumfizikai alapon cáfolni, csak mert. Ez is egy érvelési hiba.
Az egyetlen troll, aki szkeptikusok között van, az Jigsaw(perze ezer álnéven regisztrált). Ő az egyetlen olyan gyk-s(akit ismerek), aki habár mindent próbál megvizsgálni, mégis trollkodik(bár végső soron, emiatt nem tekinthetjük trollnak). Én egyáltalán nem vagyok troll. Nem írok ostobaságok a magam szórakoztatására, hanem érveket, tényeket hozok fel olyan állítások, elméletek ellen, amit nem hiszek el. Ezeket a tényeket megbízható forrásokból tudom/keresem ki, vagy elméleti alapon következtetek(feltételezve). Ez minden, csak nem trollkodás(jó, azért nem minden). Egyébként, ha már a források szóba jöttek: Te tényleg forrásként használsz fel egy cikket, ami 2005-ös, és konkrét állítások sincsenek benne, csak feltételezések/konklúziók? Persze, érdekesnek érdekes, és megmagyarázhat pár dolgot, stb. De komoly tényként, amit ez a cikk ÁLLÍT , nem lehet használni. Ezt az asztrofizikusok is tudják.
Összegezve, amit Zoltánról tudunk(Ha már személyeskedni kezdtél):
- Kvantumfizikusnak vallja magát, komolyabb alátámasztás nélkül. Emelett elvárja, hogy komoly emberként kezeljük.
- Rengeteg érvelési hibát ejt, és ezeket figyelmen kívül hagyja, annak ellenére, hogy felhívják rá a figyelmét.
- Hosszú gondolatsorokra, érvekre rövid, csupán személyeskedő, érvek nélküli szövegben válaszol.
- Szakszavakat használ. De ezen szakszavak tárháza csekély, ezért kénytelen az ismerteket kórosan ismételgetni.
- Forrásokat ritkán ad meg. Természetesen ezek a források elfogultak, részrehajlóak, és gyakran hiányoznak belőlük a kellő információk.
- Másokat trollnak nevez, mikor ezen kifejezés leginkább rá illik(alább megtalálható a troll fogalma). Vizsgált alanyunkra a lent olvasható megállapítás teljesen illik.
"A troll az internetes szlengben olyan személy megnevezése, aki provokatív, ingerlő módon, tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáz egy online közösséget (például internetes fórum, chat, blog, levelező lista), vagy személyes hitbeli meggyőződését ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal sulykolja, azzal a konkrét szándékkal, hogy más felhasználókból heves reakciókat provokáljon ki, vagy egyéb módon zavarja, lehetetlenítse el a témába vágó eszmecserét. Alapvetően kétféle trollt különböztetünk meg: a provokatív troll egy feltűnő, érzelmek felkorbácsolására alkalmas üzenettel (amit azonban komoly állításnak vagy kérdésnek álcáz) próbálja felhívni magára a figyelmet és megtartani azt. A reaktív troll ezzel szemben nem provokál, hanem keres magának egy megfelelő célpontot, és őt támadja szavai, érvei kiforgatásával, vagy személyeskedéssel. Külön kategória még a thread breaking troll, aki egy fórummotor algoritmusának hibáit kihasználva olyan üzenetet posztol, amely vízszintesen vagy függőlegesen "széthúzza" az oldalt, nehezítve így annak olvashatóságát. Ez a stratégia alkalmas fórumok megölésére, az ott folyó eszmecsere ellehetetlenítésére." Forrás: Wikipédia
- Gyakran ejt helyesírási hibákat, félregépeléseket, és igen gyakran értelmezhetetlen állításai vannak.
Tömören: Zoltánkvantumfizikus egy internetes troll, személyeskedő, feltűnési viszketegséges, számos elh. mechanizm-mal rendelkező személy, aki bizonyítási vágyból próbál értelmesnek és tudósnak tűnni.
:P
névte2en
"Valólyában az hogy Isten nem teremt értelmetlen dolgokat ugyanolyan jó megoldás, hiszen tud teremteni olyan követ, de nem teszi mert nincsen értelme,......"
Valólyában = Valójában
Néha nagyon irritáló hibákat ejtesz, tanulj már meg magyarul!
Én pedig tudok repülni, de nem teszem, mert nincs értelme.... Kár, hogy ezeket viszont TE nem tudod felfogni.
"perdó, kifogytál az érvekből és mivel megcáfoltam az ostobaságaidat, így nem folytattad... "
MEGCÁFOLTAD??? Hol? Mikor? Mivel? :DDD
Emlékeztess már, mert valahogy nagyon nem jut eszembe...
Ja, és ugye írhatom én is kis betűvel a nevedet, zolika?
"és Én nem fogok mindent elmagyarázni neked,"
Ezt valahogy sejtettem. Nem is kellett volna mondanod.
"a világegyetem, kezdeti állapotában egy végtelenül kis kiterjedésű, ugyanakkor végtelen sűrűségű és hőmérsékletű pont volt. "
NEM IGAZ. A Világegyetem (ja, tudod EZ IS nagy betűs ám) kezdeti állapotát a kozmológia addig vezeti vissza, míg a mérete nem csökken a Planck-távolság alá. Ez alatt a méret alatt az egész fizika NEM TUD SEMMILYEN előrejelzést adni, így hát nem igaz a végtelen kicsi kiterjedés.
A hőmérsékletről is tudjuk, hogy VAN MAXIMÁLIS hőmérséklet, így hát az sem lehet végtelen.
Fizikailag tehát NEM ÁLLÍTJUK sem a végtelen hőmérsékletet, sem a nulla kiterjedést.
Matematikai modellben szoktuk közelíteni a nullával és a végtelennel a kiterjedést, és a hőmérsékletet, MINT HATÁRÉRTÉKKEL, azaz a matematika a határérték fogalmát használja az ilyen mennyiségek közelítésére.
EGY FIZIKUSNAK EZEKKEL TISZTÁBAN KELLENE LENNIE.
"A szaknyelv ezt nevezi szingularitásnak"
Ebben igazad van. Ezzel a szingularitással a matematika mint határértékkel számol, a fizika pedig NEM MOND RÓLA SEMMIT - csak te mondasz róla hülyeségeket.
"A kozmikus háttérsugárzás eloszlását sem ! Tudományos cikket nem tudok netről linkelni, mert szaklapokból olvastam őket, igaz már nem ma :D "
Nagyon érdekesnek tartom a dolgot.
Mármint azt, hogy egy ilyen fontos, lényeges, a kozmológiát alapvetően érintő tudományos cikkről, ami ráadásul nem is egy-két napja, hanem (szerinted) jóval régebben keletkezett, SEMMI NEM TALÁLHATÓ a Neten (ja, a Net is nagy betű, ha az Internetről van szó).
Ugye tudod, mit jelent az STFW? (Ha nem tudnád, "search the fucking Web" akronímája.)
Látom idéztél cikket. Én pedig idézek neked az általad idézett cikkből:
"A legvitathatóbb feltevés szerint pedig a háttérsugárzás egyáltalán nem az Ősrobbanás maradványa"
Ugye tudod, mit jelent, hogy "legvitathatóbb feltevés"???
De ha az utolsó bekezdést elolvasod, azt írják, hogy 1 milliárd év nem elég a vörös óriások kialakulásához, mert ahhoz több idő kell. Ha fizikus LENNÉL, akkor pontosan tudnád, hogy minél nagyobb egy csillag, annál gyorsabban égeti el az üzemanyagkészletét, azaz annál rövidebb élettartamú. Például itt van nem messze tőlünk a Pistol Star nevű szép nagy objektum, amelynek becsült kora 2-4 millió (nem milliárd!!!) év, és valószínűleg 1-3 millió (nem milliárd!!!) év múlva szupernova robbanással megsemmisül. Tehát a csillag TELJES ÉLETTARTAMA néhány (3-7) millió év...... Vagyis az 1 milliárd év konkrét ismereteink szerint TÖBBSZÖR nagyobb annál, ami a vörös óriások keletkezéséhez szükséges.
Ennyit a cikkedről.
(És tudod, ha már az érvelésnél tartunk, annak LEGALÁBB ennyiből kell állnia, nem pedig abból, hogy "Én nem fogok mindent elmagyarázni neked". Ha mondasz valamit, akkor azt tessék alátámasztani, mert különben csak JÁR A SZÁD, mint a kacsa segge.)
"Hubble a távoli galaxisok fényereje, és vöröseltolódása között egyenes arányt talált."
Elárulom neked: éppen ezt tartják a tágulás egyik bizonyítékának.
Mondd, te magad ellen hozod a példákat? :D
"A csillagok, égitestek kora, a gömbhalmazok csillagtagjainak a kora igencsak súrolja a 13 Gévet, Néhány esetben sokszorosan felül is múlva"
SOKSZOROSAN???? Na, csak EGYETLEN példát a sokszorosra, lécci, lécci, lécci, lécci, lécci, lécci, olyan szépen kérlek!!!
"...az új kvazár sugárzása kevesebb mint 1 milliárd évvel az ősrobbanás után indult el felénk."
Igen. Na és ebben mi is a nagyon meglepő? Főleg annak tükrében, amit picivel feljebb az óriáscsillagokról tanulhattál?
"A becslések szerint a frissen felfedezett kvazárt „üzemeltető" fekete lyuk gigantikus méretű, tömege eléri az 500 millió naptömeget."
Hát igen. Egy ilyen méretű "csillag" nagyságrendileg NÉHÁNY ÉV (tehát még csak nem is millió évek) ALATT elégeti a hidrogénkészletét, és összeroskad, szupernehéz fekete lyukat eredményezve.
Köszönöm, ez valóban kiváló alátámasztása annak, amit cáfolni akarsz.
További leírásodban mesteri módon kevered a kvazárok látszó fényességet az abszolút fényességgel.... Á, te össze-vissza olvasgatsz a Neten mindenféle hülyeséget, és a legnagyobb képtelenségeket azonnal benyeled. Ami pedig tisztességesen le van írva (például a "legvitathatóbb feltevés"), azt azonnal magadévá teszed, és fennen hirdeted.
"Összefoglalva : Valójában oly keveset tudunk a világról, hogy képtelenség megválaszolni az univerzum keletkezését."
Na végre ez egy értelmes mondat. Tényleg keveset tudunk róla, és csak különböző mértékben valószínű, vagy valószínűtlen elméleteink vannak. A probléma csak az, hogy te azt nem fogadod el, amit már tudunk, azt hirdeted, amit egyáltalán nem tudunk, és az egyik jócskán túlhaladott elméletet hirdeted mindenáron.
Ennél viszont már régen jóval előrébb tart a tudomány.
"a fizika szaklapok papír alapúak és netre nem tesznek fel tudományos oldalon olyan ami cáfol minket"
NA NEEEE........ A végén még elhiszem, hogy valami titkos társaság levadássza azokat, akik fel merik tenni az (egyébként cenzúrázni lehetetlen) Internetre a tudományos vívmányokat....
De ha nagyon ragaszkodsz ehhez a hülyeséghez, rendben, akkor kérlek ADD MEG ANNAK A PAPÍR ALAPÚ FIZIKAI SZAKLAPNAK a nevét, évfolyamát, ahol ilyeneket írtak.
Elég körülbelül is, néhány évfolyamot szívesen átnézek egy ilyen horderejű tudományos bejelentésért.......
Vagy legalább egy SZERZŐT adj már meg!
"A kvantumsemmi az a hullámfüggvény redukció előtt, ha nem lett volna érthető, de ahhoz érteni kellene a fizikához is. "
A kvantumsemmi az a TE AGYAD HELYÉN található. Sehol máshol.
Pedro
#54 "Valólyában". Erre csak azt tudtam mondani hirtelen, hogy "Lyézusom". Értem én, hogy nem nyelvész vagy, de azért ez meredek. Nem mintha ez lenne az egyetlen helyesírási hiba a szövegben.
"Tibi teljesen marhaságokat írsz le és Én nem fogok mindent elmagyarázni neked, hogy megértsed. Az a szingularitást nem oldja fel, hogy ahogy mondod "az ősrobbanás pillanata egy határérték" Ez egy fatális ostobaság ! "
Te nekem semmit sem fogsz elmagyarázni, arra már rájöttem, még a saját baromságaidat sem tudod. Így ezt nem is várom. Ettől függetlenül elég szánalmas megoldás azzal visszakozni ,hogy nincs kedved elmagyarázni. A szingularitást meg nem kell feloldani, az egy szingularitás. Eleve nem is lehet, na és? Nem is értem, mit akarsz ezzel mondani.
"Ez az állapot azonban túl van a matematikai leírhatóság határain - semmit nem lehet róla kijelenteni; a számítások teljesen összezavarodnak, értelmetlenné válnak. "
Ez a szingularitás szó tényleg nagyon tetszhet neked. Egyébként az, hogy egy szinguláris pontban nem határozhatók meg a függvényértékek (illetve de, végtelenek lesznek), nem jelenti az, hogy bármi is értelmetlen volna, de ez egy cseppet se zavarjon, ha még 4-5x elmondod, hátha igaz lesz.
"Olyan ez, mint amikor nullával próbálunk meg elosztani egy számot - mi a végeredmény? 1?... 5?... 5 billió?...??? "
Ezt is mondtam már. Végtelen az eredmény.
"A szingularitást nem képes megmagyarázni. "
Te mantrázol, vagy mi?
"A kozmikus háttérsugárzás eloszlását sem !"
De! Én is mantrázok! De! Btw, ebből is meghatározták az Univerzum korát, ami tök véletlenül pont egybevág az I-es típusú szupernóvákon alapuló mérés eredményével, pl.
"Tudományos cikket nem tudok netről linkelni, mert szaklapokból olvastam őket, igaz már nem ma :D "
Érdekes, én tudok, ugyanis az összes elérhető online. Újabb félrebeszélés. És ha tényleg fizikus vagy, van hozzáférésed is az intézeted/egyetemed IP-címeiről.
"Hubble a távoli galaxisok fényereje, és vöröseltolódása között egyenes arányt talált. Pontosabban fogalmazva: létezik falszifikációs próba a fényfáradásra, ami a vöröseltolódást magyarázza "
He? Még a Hubble-törvényt sem ismered, akkor miért akarsz megmagyarázni minden baromságot? Egyébként mi az a fényáradás, és hogy magyarázza a vöröseltolódást? Magyarázd már az állításaidat, és ne kelljen már mindenre 5x rákérdezni.
"Márpedig az ősrobbanás elméletek szerint az első 1 milliárd év nagy részében az Univerzum még sötét volt, mivel nem alakultak még ki csillagok és galaxisok. Körülbelül 1 milliárd év elteltével felgyúltak az első csillagok, kialakultak az első galaxisok. "
Elolvasod egyáltalán, amiket írok? Egyrészt nem igaz, nem volt sötét. Másrészt az aktív galaxisok sugárzási teljesítményének túlnyomó része nem csillagokból jön, korábban elmagyaráztam, amit tudnod kéne amúgy is.
A többi kvazáros dologra is reagáltam, erre te bemásoltad mégegyszer ugyanazt szó szerint.
"Összefoglalva : Valójában oly keveset tudunk a világról, hogy képtelenség megválaszolni az univerzum keletkezését. "
Hát te mindenképp.
"Azért linkeltem onnan ahonnan lehetett, mert a fizika szaklapok papír alapúak és netre nem tesznek fel tudományos oldalon olyan ami cáfol minket :P."
Nem, nem papír alapúak, ez megint egy terelés. Mind elérhető online. De igen, a te állításaid maximum a Mad magazin hátsó borítójára férnének fel.
"A kvantumsemmi az a hullámfüggvény redukció előtt, ha nem lett volna érthető, de ahhoz érteni kellene a fizikához is. "
Valóban érteni kellene hozzá. Akkor nem mondanál ilyen baromságokat, mint ez a mondat is.
"Legjobb jóindulattal sem hiszem, hogy volt ősrobbanás."
Micsoda szerencse, hoyg nem a jóindulatodon múlik.
Összefoglalva: összevissza beszélsz, már csak ismételgeted magad, nem reagálsz a kérdésekre, cáfolatokra. Nem csak azt bizonyítottad, hogy hülyeség, amit mondasz, hanem hogy egy következetes érvelésre sem vagy képes.
#56
"A Világegyetem (ja, tudod EZ IS nagy betűs ám) kezdeti állapotát a kozmológia addig vezeti vissza, míg a mérete nem csökken a Planck-távolság alá. Ez alatt a méret alatt az egész fizika NEM TUD SEMMILYEN előrejelzést adni, így hát nem igaz a végtelen kicsi kiterjedés. "
Talán így megérti, amit magyarázok a határértékről, köszi (lehet, hogy ebben én nem voltam precíz). Annyit tennék hozzá, hogy a Planck-hossznál kisebb hibával távolság nem mérhető még elméletileg sem, ez ezért van. A maximális hőmérsékletet meg az Univerzum teljes energiája határozza meg, ilyen értelemben létezik maximális hőmérséklet. Sőt, igazából a szingularitás definíciója jelen kontextusban talán jobb is úgy, hogy <=l_P :).
"Egy ilyen méretű "csillag" nagyságrendileg"
Örülök, hogy a csillagot idézőjelbe tetted, egy ilyen objektum nem lenne csillag a klasszikus értelemben, ha figyelembe vesszük az Eddington-határt. Egyébként a szupernehéz feketelyukak keletkezésére van több tök jó elmélet is, szóval ezzel sem tudott semmit mondani fizikus barátunk.
@Szecsői Tibor
"A maximális hőmérsékletet meg az Univerzum teljes energiája határozza meg, ilyen értelemben létezik maximális hőmérséklet."
Igen, végülis ez így van.
A Planck-hőmérséklet a Világegyetem teljes energiamennyiségét jelenti. Nem csak "tapasztalati" mennyiség, hanem a fizikai állandókból számítható elvi határ:
De teljesen egyetértek a megfogalmazásoddal.
Pedro
Nem tudom, hogy érdemes-e reagálnom, ezekhez a bődületes marhaságokra !? :D
" mindeközben már személyeskedéssel próbálsz érvelni... "
Ha elolvasod : éppen ti személyeskedtek !! Én csak reagálok sokkal vinomabban. Sokkal tisztább lenne a vita, ha az érveket próbálnátok cáfólni, mert az nem megy
"Ez a példa már az ókori rómaiak idején is létezett"
Ez pusztán azt bizonyítja, hogy anno is voltak idióta kifogáskereső, kekeckedők. Az általad felvetett paradox felvetést megválaszoltam, ennyi.
*
"
"a világegyetem, kezdeti állapotában egy végtelenül kis kiterjedésű, ugyanakkor végtelen sűrűségű és hőmérsékletű pont volt. "
NEM IGAZ. A Világegyetem (ja, tudod EZ IS nagy betűs ám) kezdeti állapotát a kozmológia addig vezeti vissza, míg a mérete nem csökken a Planck-távolság alá. Ez alatt a méret alatt az egész fizika NEM TUD SEMMILYEN előrejelzést adni, így hát nem igaz a végtelen kicsi kiterjedés."
Szerintem sem igaz, éppen azt írtam, hogy Tibi érvelése hibás...szerinte volt végtelen értékkel leírható az ősrobbanás állapota. Olvasd vissza pedró barátom !
A planck távolság alatt nem létezik fizikailag egzakt érték, azaz alatta a semmi létezik, ergó az ősrobbanás szerint a semmiből lett minden :P
Így próbálja a tudomány materializmussal magyarázni, azt amire csak a SPIRITUALIZMUS képes ! Azaz Isten.
"A hőmérsékletről is tudjuk, hogy VAN MAXIMÁLIS hőmérséklet, így hát az sem lehet végtelen"
Ez így van ! Tibi szerint van végtelen fizikai paraméter. Olvasd vissza
"Fizikailag tehát NEM ÁLLÍTJUK sem a végtelen hőmérsékletet, sem a nulla kiterjedést"
Nulla kiterjedést nem is tudnál, mert az egzakt fizikai fogalom, de a végtelen nem az és a plack tartomány alatt NINCSEN egzakt fizikai érték = a semmi van.
Határértékkel ez nem tárgyalható. Az azt jelentené hogy az univerzum fizikai egyenletei ami leírja azt már léteztek egy szinguláris pontban, ami lehetetlen mert a robbanás után dőlt el hogyan táguolnak a dimenziók és eképpen milyen egyenletekkel írható majd le az univerzum, ami kauzalitás séréts !
*
A Jéki Laci cikkéhez visszatérve, az filozófiai vita lehetne hogy a háttérsugárzás mi miatt van, hiszen erről csekély ismereteink vannak. Jó kérdés az amit felvetettél, de Jéki Laci jobb kozmológiai tudással rendlkezik mint Én, így elhiszem neki, hogy 600 millió-1 milliárd év ehhez kevés volt (ahogyan te is elhiszed az ősrobbanást, noha nem tudsz róla fizikailag semmit, nem értesz hozzá szerinted Tibi vöröseltolódás tévesztése a luminózitással az teljesen rendben van)A megoldás abban lehet hogy az ősrobbanás állapot után nem lehetett 600 millió év alatt kifejlődő vörös óriás feltételezem.
Ettől függetlenül a cikk végén : A fiatal Világegyetemben olyan halmazokat és szuperhalmazokat is találtak, amelyek kialakulására az Ősrobbanás-modellre alapozva ismereteink szerint szintén nem lehetett elegendő idő. Ez még mindíg igaz ! A sötét energia kényszerű bevezetése is azt jelzi a BB ingatag lábakon áll !
""Hubble a távoli galaxisok fényereje, és vöröseltolódása között egyenes arányt talált."
Elárulom neked: éppen ezt tartják a tágulás egyik bizonyítékának.
Mondd, te magad ellen hozod a példákat? :D "
Nem : a galaxisok távolsága, és vöröseltolódása közötti talált egyenes arány jeletni az ősrobbanásra utaló jelet. Az hogy a nagy fényerő a vöröseltolás növelésével jár a FÉNYÖREGEDÉST jelzi ! Mivel minnél erősebb egy fény erőssége annál nagyobb lehet az öregedés mértéke, azonos kozmikus anyagon "áthatolva"
"A csillagok, égitestek kora, a gömbhalmazok csillagtagjainak a kora igencsak súrolja a 13 Gévet, Néhány esetben sokszorosan felül is múlva"
SOKSZOROSAN???? Na, csak EGYETLEN példát a sokszorosra, lécci, lécci, lécci, lécci, lécci, lécci, olyan szépen kérlek!!!
Próbálok keresni neten neked ilyet !
"...az új kvazár sugárzása kevesebb mint 1 milliárd évvel az ősrobbanás után indult el felénk."
Igen. Na és ebben mi is a nagyon meglepő? Főleg annak tükrében, amit picivel feljebb az óriáscsillagokról tanulhattál"
Olvasd tovább
"Elég körülbelül is, néhány évfolyamot szívesen átnézek egy ilyen horderejű tudományos bejelentésért......
Vagy legalább egy SZERZŐT adj már meg!
"
Lehetséges, hogy belemegyek ebbe, de már felvetettem fórumon hogy akit érdekel írja meg, de nem érdekelt senkit sem :S
A kvantumsemmit David Icke magyarázta el igazán kítűnően az ébred már az orszlánban, angol nyelven lehet csak fizikus professzoroktól találni ilyet, ezen kívűl
Pedró : Tibi írja az 57-es válaszban : "Olyan ez, mint amikor nullával próbálunk meg elosztani egy számot - mi a végeredmény? 1?... 5?... 5 billió?...??? "
Ezt is mondtam már. Végtelen az eredmény."
ELMODOM : VÉGTELEN NEM LÉTEZIK a természettudományban !! A természetben ilyen nincsen, ha nekem nem legalább Perdó barátomnak higyj !
*
Tibi most így azt tudom mondani a Landau Lifsic elméleti fizikától kezdve, akár a Holics vagy Budó fizikáig minden jó lenne neked, mert nagy ostobaságokat írsz !
"A többi kvazáros dologra is reagáltam, erre te bemásoltad mégegyszer ugyanazt szó szerint. "
Jó nagy MARHASÁGOKAT ! aZT írtam a z=10-es vöröseltolódást sem képes magyarázni a BB, erre te leírod, hogy teljesen normális hogy a kvazárnak nagy a fénykibocsájtása, luminózitása :D WTF ??
Ember : erre nem is reagáltam mert baromság volt ! Ki beszélt fénykibocsájtásról ? [link]
Azt sem tudom mia vöröseltolódás !!!!!!!
*
A kvantumsemmi meg van amerikai fizikus professzorok szájából ugyanígy elmondva mint ahogy Én vagy Davic Icke mondja és Énis így tanítottam anno. Ez egyszerűen a ti ismeretetek hiánya
"Szóval teljesen értelmetlen ez a vita, hogy mi volt előtte. Eleve az előtte értelmetlen. De már várom a következő "ellenérveket" Zoltántól :)."
Ebben egyetértek : Ugyanis a SEMMI volt előtte, de ezt leírtam az első mondataimban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!