Az 5 érzékünk ha mind megszűnne mi marad? (FILOZÓFIA)

44 vagyok.

Ezt még azt hiszem az első spirituális témájú könyvbemben olvastam, aminek a címe AJ Christian - Mit keresett Isten a nappalimban?

Érdekes könyv, nagy hatással volt rám annó, mert bár azelőtt is foglalkoztattak az élettel kapcsolatos kérdések, de ebben a könyvben mindent megtaláltam egyszerre, ami érdekelt, és nagyon érdekes gondolatmeneteket vezet le. Ez a könyv tanított meg arra, hogy legyek nyitott, ugyanakkor mégse higgyek el semmit. Van szó benne életről, halálról, pszichológiáról, "termeszetfelettiről"... nagyon sok feltevés van benne, és olyan tapasztalatokról ír, amiket nem vehetünk készpénznek, nyilván, mert nincsenek alátámasztva, viszont azért érdemes elolvasni, hogy lehetőségként számba vegyük, akikről ír.

Viszont amikor megtaláltam a szerző előadásait, kissé csalódtam (nem pozitívan), mert nem így képzeltem el a fazont.

Na de ezt mindenkire rábízom, a könyv attól még elgondolkodtató :)

Viszont ezért a youtube linkért, amit küldtél, nagyon hálás vagyok. Rákerestem több videójára is Rupert Spirának, és nagyon tetszik ez az egyszerű, de mégis logikusan felépített szemlélet, ami szerint a tudatunk az elmén keresztül nyilvánul meg. Az egyetlen közös pedig mindenkiben a "tudatában lenni", állandóan jelenlévő tapasztalat. Tudatában vagyok annak is, hogy tudatában vagyok a tapasztalataimnak. Tudatában vagyok az érzéseknek, gondolatoknak, észleléseknek... amik pedig pusztán tárgyi tapasztalatok, amit az elmém működése hoz létre. És az egyetlen nem tárgyi tapasztalat, az maga a tudatom, aminek szintén tudatában vagyok.

Eddig nem igazán tudtam elválasztani a tudatot az elmétől a gondolataimban, figyelemnek is hívtam a tudatában lenni valaminek tapasztalatot. Arra már rájöttem, hogy valaminek a tudatában lenni az nem egy átlagos tapasztalat, és Rupert Spirának sikerült ezt még jobban alátámasztania.

Amit pedig régen meditációnál alkalmaztam, hogy elkezdtem kívülről figyelni a gondolataim, érzéseim, stb, mintha azok csak felhők lennének az égen (és ezt a hasonlatot már korábban is hallottam valahol, de Rupert is ugyanezt használta:), akkor történt meg velem az első felismerés, hogy én nem vagyok egyenlő a gondolataimmal és érzéseimmel, ők egy különálló én. Tehát akinek eddig hittem magam, az csak az elmém által létrehozott illúzió, az elkülönült én. Aki valójában vagyok, az maga a tudat, amivel képes vagyok az elkülönült énemet kívülről szemlélni, mint egy filmet egy képernyőn.

Kavarogtak a fejemben az ilyen gondolatok, hogy "A tudat teremti a testet", "Egy, ugyanazon tudat részesei vagyunk", viszont ezek is szépen le vannak vezetve a videókban. Kérdező, nem tudom, hogy te nézted-e a többi videóját is, de ha nem, mindenképpen ajánlom :D

Azt hiszem valahogy úgy hallottam egyszer, hogy a földön semmi sem igazán kézzel fogható és, hogyha megtudnánk állítani az atomok mozgását akkor nyugodtan besétálhatnál egy asztal közepébe. Ha ezt vesszük alapul akkor valóban minden csak illúzió.

Innen nézve logikus, hogy egybe vonod a megfigyelőt a megfigyelt dolgokkal. Mivel van hallásunk halljuk a hangokat, de ha nem lenne nem tudnánk a hang létezéséről. A videókat viszont nem néztem meg. Szóval nemtudok belemenni. És elkanyarodtam. A fő kérdésedre térnék vissza.

Előzőekben írtad, hogy ha a gondolatokat is elvesztenénk megmaradna-e a tudat.

Rögtön a "gondolkodom, tehát vagyok" szállóige jutott eszembe és azt mondanám, hogy nem. Gondolat nélkül nem sokra mész az én tudatoddal, ahogy egy előző válaszoló írta az nagyban masmilyen lehet, mint amihez mi hozzá vagyunk szokva, de gondolat nélkül nem tud felötleni benned a létezés. A kisgyerekben sem merül ez fel így mert nem gondolkodik rajta nem tesz fel kérdéseket. Van, de nem igazán tudja, ösztönből cselekszik játszik tapasztal es a tapasztalatok vetnek fel kérdéseket benne, amik miatt gondolkodni kezd. Aztán elgondolkodik az életen és annak értelmén, a saját létezésén. Eljut az 'Én'-ig és felteszi ugyanazt a kérdést mint te. :D

Az emlékeink elvesztése nélkül visszajutnánk oda, ahonnan indultunk. Ingerek nélkül ugyanakkor nem tudnánk újra előbbre jutni, nincs amit megtapasztalhatnánk. Ahogy a főkérdésben feltetted.

A tudat a valamire való eszmélés, semmi nelkül és a valamire való esély nélkül nem tudsz semmit, nem tudsz mire ráebredni mert nincs ami előre vigyen. Olyan, mintha nem léteznél. Nem rosszabb a halálnál egy ilyen állapot, ahogy valaki írta, mert ez szinte egyenlő a nem létezéssel.

Ez az én veleményem.

Az illúziót nem úgy érti, hogy nem létezik. Minden illúziónak van valóságalapja. Az illúzió valóságos, csak nem az, aminek látszik.

Mint ahogy a délibáb. Az illúzió pl. az oázis. Az oázisnak a valósága pedig a fények játéka. Tehát igenis valóságos, viszont ha nem ismerjük a délibáb foglamát, akkor azt hihetjük, hogy tényleg ott az oázis (mert nem az aminek látszik). Hogyha ismerjük, akkor is egy oázist látunk, de tudjuk, hogy az valójában fényjáték.

Ezen logika alapján viszonyítja egymáshoz a tudatot és az elmét. A tapaszatalataink (vagyis az elménk által észlelt dolgok) az illúzió, bár nagyon is valóságosak, mint ahogy a képernyőre kivetített film (pl. egy tájkép). És itt jön képbe a tudat. A film (tájkép) valósága maga a képernyő. Tehát az elménk valósága maga a tudat. Az elménk, és amit tapasztalatunk, az nagyon is valóságos, viszont nem az, aminek látszik - mert a valósága a tudat, amiből származik valójában minden tapaszatalatunk. Minden elme általi tapasztalatban az a közös, hogy tudatában vagyunk nekik. Viszont "elfelejtük", hogy a valóság a tudomás, nem pedig maga a tapaszatalat. Ha a képernyőre vetített tájképet meg akarnád érinteni, akkor csak a képernyőn tudnád végighúzni az ujjad, mert a tájkép valójában nem tájkép tulajdonságokkal rendelkezik, csak látszólag, hiszen a valósága a képernyő. Ha a tapasztalatot megfigyeled, látszólag ott van, mert érzékeled, de az egész a tudatodra van ráépülve, mint a film a képernyőre. És mivel a valósága a tudat, ezért te az elmét bármikor tudod úgy szemlélni, mint a filmet a képernyőn, nem pedig úgy, mintha csak a film (tapasztalat) létezne, képernyő (tudat) nélkül.

Azért egyenlő a tapasztalat a tapasztalóval, mert tapasztalat csak akkor létezhet, ha van tudomás (tehát ha tudatában vagy), viszont a tudomás az maga a tudat. A tudat maga a tudomás. A tudat maga a "tudatában lenni" cselekvés (angolul "knowing"), a tapasztalat észlelése pedig szintén a "tudatában lenni" cselekvés. Ahogyan észlelsz, erzekelsz az elméden keresztül, az maga a tudomás, az elme pedig csak megszínesíti a tapasztalatot. Így érti azt, hogy az elme illúzió, és az illúzió valósága a tudat/tudomás/tudatában lenni.