Miért megengedett ez a nőknek?
A magadfajtáknak már az is magasságbeli kritika, ha mondjuk a csaj magasabb pasival szeretne összejönni, de te ettől alacsonyabb vagy és emiatt elutasít téged.
Egyébként "imádom", mikor így hisztiztek. :D Ezeket csak kitaláljátok, hogy direkt ellentéteket generáljatok, mert nem vagytok sikeresek a nőknél.
Azért, mert a nőkkel sokkal elnézőbb a társadalom, de ezt nem "szabad" kimondani.
Gyakorlatilag mindenben előnyben vannak, mégsem képesek az szintet hozni, amit a legjobb teljesítményt nyújtó férfiak.
A felelősséget áthárítják, kritizálnak, de ha velük teszik ezt, teljesen kiakadnak.
A legtöbb nő szerintem egy nagyra nőtt kislány.
A 1-essel meg ne foglalkozz, tele van az oldal hozzá hasonló Karen-nekkel, akik 2 kávéfőzés közben feljönnek okoskodni.(lásd: ilyen Sunshinedoll-féle buta nők).
A világban kétféel felfogás uralkodik. Az egyik szerint mindenki egyenlő, ez van lefektetve az emberi jogok egyetemes nyilakozatában. Ez alapján működnek a nyugati demokráciák.
A másik csapat szerint van egy dolog, amit én úgy gondolok ahogy, aki hasonlóan gondolja az a magamfajta. Aki meg nem így gondolkodik az nem magamfajta, talán a jobbik eset, ha nem is veszek tudomást a létezéséről, rosszabb esetben meg ezek a nem magamfajták viszik pusztulásba az emberiséget. Ismerős ez a felállás?
A hiszti meg azért szokott lenni, mert ő is pontosan tudja, hogy lehet rajta változtatni, csak nem megy neki, te meg ezzel cseszteted.
"de ha mondjuk egy férfi kritizálja egy nő súlyát akkor egyből elszabadul a pokol"
Mondjuk ez engem a legkevésbé sem érdekel.
Ha párt keresnék kiemelten fontos lenne, hogy ne legyen elhízva. Nyilván az az én bajom, hogy ezzel szűkítem a választékot, viszont egyáltalán nem érdekel, hogy akik így kiesnek, azok mit nyavalyognak.
Nyugi, rengeteg férfi és nő kritizálja a kövér nőket, csak nem nyílvánosan, mert most píszí uralom van.
Sajnos sem a zsíros hajú, kövér, bagós, műkörmös, műszempillás nő.
Sem a kopasz, pocakos, törpre, bagós, ápolatlan pasi nem kell az igényesebb, átlagos embereknek.
Csak erre még gondolni sem szabad, mert nem csak píszí uralom, hanem határtalan igénytelen proliság is van.
Egyáltalán minek kell “kritizálni” másokat? (Akárkit, akármiért)
Amúgy ki a tök kritizál egy pasit a kopaszságért? Csak neten látom ezt hogy állítólag “ciki” kopasznak lenni, a való életben kopasz ismerőseim királyul elvannak.
Szerintem a kritizálást úgy érti a kérdező, hogy a nő emiatt nem akar az illető férfival randizni.
Én se írtam meg soha egy nőnek sem, hogy "akkora vagy, mint egy víziló, ezért nem randizom veled". Vagy a távolságra hivatkoztam (ha messze lakott) vagy annyit írtam, hogy nem az esetem.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!