Normális dolog lakhatási válság idején negatív megkülönböztetésben részesíteni azokat, akik a szüleiknél kényszerülnek lakni?

"#Hercegnő! Akárhogy is alakult, még mindig ugyanaz. Nem kaptál volna budai lakást, nem tartanál ott, ahol. Nem lett volna esélyed kialakítani amiket állítólagosan kialakítottál, mert menne el minden otthon teremtésre."

Mondom, hogy 4 év után még egyszer ugyanannyit tettem hozzá a lakáshoz mint amibe az kerül. Ha nem kaptam volna meg, akkor 4 évvel később érem el ugyanazt. De mindegy is, ha nem akarod meghallani a falaidon túl akkor hiába magyaráz neked az ember.

Ezt a skizó szót meg olyan gyakran használod hogy már azt gondolom te szenvedsz ebben. Mindkét esetben tényleg melegen ajánlom a terápiát. Nem szégyen az, tényleg tudnak segíteni.

Szeretném a figyelmedbe ajánlani a 70-es válaszom:

"Van egy barátom, aki SEGÍTSÉG NÉLKÜL szedett össze egy házra valót Pest megyében. Mondjuk őt érzelmileg támogatták legalább a szülei. Téged látszik, sajnos nem."

Na erre mi a skizó válasz?

"Hiába raktál hozzá 4 év után. Semmilyen utólagos dolgok nem történtek volna meg, ha nem kapsz kezdő löketet."

Gondolom örülnél ha ez lenne a helyzet mert az igazolná a nyavalygásodat, de sajnos ez totál nem igaz. Én igazából hátráltatásnak éltem meg azt a lakást, mert a motivációmat csak lohasztotta. Nem éreztem sajátomnak. Nem választhattam ki, nem is értékeltem, évekig üresen is állt mert inkább éltem a szüleim lakásában egyetem első két évében. Olyan érzés volt mintha maguknak vették volna, vagy hogy mindenkinek elmondhassák milyen f.szagyerekek hogy mindkét gyereküknek vettek egy induló lakást. Mellesleg tökéletes példa hogy nem az indulás számít igazán: a tesóm elherdált mindig minden pénzt, többször én mentettem ki, persze semmi hála nem volt benne megjegyzem, és sok hülyesége után 50 felett most egy alagsori egyszobásban kuksol egyedül. Ő is hasonló módon csak panaszkodott mindig mindenre és mindenkire. Pedig ő jóval előttem kapott lakást ráadásul ő a Rózsadombon.

A hozzáállás, a befektetett energia, kitartás és a nem-panaszkodás számít elsősorban. Nem mondom hogy szerencse nem játszik bele, de az szerintem max 10% a képletben. Az indulás is hasonló mértékben, ráadásul az az idő előrehaladtával egyre kevésbé számít.

Hiába kap valaki akár egy jól működő gyárat ha nem ért hozzá és tönkrevágja egy év alatt. Vagyonnal is ugyanez a helyzet, nagyon könnyű elherdálni.

Amúgy nekem is volt egy hatalmas visszaesésem még külföldre költözéskor: egy rossz befektetésemen hatalmasat buktam. Annak a kezdő lakásom értékének kb a másfélszeresét. Borzasztó érzés volt. Na azután marha nehéz volt folytatni, sokáig nem is ment. De aztán mégis összeszedtem magam. Most nem lenne ilyen sok hitel a házamon ha az nem történik meg, de sztem ugyanitt lennék.

"Te magad mondtad hogy a szüleidnek köszönheted a budai lakást. Senki nem tartott gondolom pisztolyt a fejedhez, hogy fogadd el és költözz be, és hogy ne merd magadnak megteremteni a saját otthont."

Igen, nekik köszönhetem azt, de 18 évesen még marhára nem fogtam fel annak a jelentőségét. Ha pisztolyt nem is fogtak a fejemhez, de beleszólásom se volt. Tudtomon kívül megvették, rám íratták, majd megmutatták hogy tessék fiam, ez a tiéd. Kb. kipaterolásnak éltem meg. Két évig be se tettem oda a lábamat. Motivációmat meg annyiból is elvette hogy míg mások azért tepertek hogy legyen saját lakásuk, engem ez már kezdettől fogva nem hajtott mondván hogy nekem az már megvan. "Csak" annyi hajtott hogy nem olyan volt amilyet szerettem volna.

Amúgy kétféle ember van ha hatalmas feladattal kell szembenézni: az egyiket motiválja hogy extra nagy erőfeszítéseket hozzon, a másik meg azt mondja hogy ez túl nehéz, inkább meg se próbálom. Amúgy én a harmadik fajta voltam :D inkább csak az orrom előtt lévő feladattal foglalkoztam, aztán amikor volt már sok zsé belőle, akkor néztem hogy na mit kezdjek vele.

Saját vállalkozásommal volt hogy több hónapig minden nap 16 órát dolgoztam hétvégeken is hogy időre le tudjak adni egy projektet. És vállalkozóként a kutyát nem érdekelte hogy szabira mennék vagy beteg vagyok vagy tudomisén. Nem volt fizetett szabi meg táppénz. Feladatok elvégzésére voltak egyedi szerződéseim határidővel. 10 év alatt egyszer mentem el nyaralni, mert akkori barátnőm nagyon igényelte, hát hatalmas ráfizetés volt mert nemhogy költöttem a pénzt nyaralás alatt, de még bevételem sem volt addig.

Szóval marhára nem olyan könnyű az mint amilyennek hiszed. Induló lakás ide vagy oda, rengeteg energiát fektettem bele hogy elérjem amit elértem, és az indulás vajmi keveset számított. A veszteség nagyobb volt később mint amennyit kaptam az elején, a lényeg hogy a mindennapok feladatait hogyan intézed. Belevágsz-e új dolgokba, meg olyan helyzetekbe amikre marhára nem vagy felkészülve.

Mellesleg szépen figyelmen kívül hagytad hogy a tesóm, aki korábban és jobb lakást kapott, most sokkal rosszabb helyzetben van mint amikor elindult. Szépen szemezgeted csak a saját hülyeségedet alátámasztó példákat, a többit meg elegánsan félresöpröd és levegőnek nézed.