Együttműködésre képtelen testvérrel mit lehet kezdeni?
Öcsémmel közösen kaptunk szüleinktől egy másfél szobás lakást a nagyszülőktől származó örökség folytán. Már akkor sem tartottam jó ötletnek. A lakás árának felét a saját megtakarításommal kiegészítve vehettem volna magamnak sajátot. A testvéremnek nem volt egy fillérje sem, így a szüleim ragaszkodtak ehhez a megoldáshoz. A lakás belsőre elég rossz állapotban volt, ezért munka mellett szabadidőmben felújítottam (festés, burkolás stb.), amiben az öcsém soha sem segített. Az volt a terv, hogy kiadjuk és osztozunk a bevételen, én meg majd abból levonom a beletett munkám értékét.
Ezek után az öcsém aki addig a szüleinknél lakott, a megkérdezésem nélkül beköltözött a lakásba, és birtokba vette a nagyobbik szobát mondván, hogy a munkája miatt szállásra van szüksége a városban. (Valójában ez csak üres duma volt a részéről, munkája nem volt soha életében.) Már közel egy éve ott lakik, a lakást kis túlzással leamortizálta. Telehordta a lomjaival, nem takarít, nem mosogat, szóval gondoskodott arról, hogy másnak a lábát se legyen kedve betenni oda. A szüleink által neki adott pénzből él, egész nap csak döglik és a számítógép előtt ül, néha elmegy ide-oda a haverjaival. Én eközben fizetem az albérletemet és dolgozom, de nehezen jutok egyről a kettőre.
Beszélni nem lehet vele. Kijelenti, hogy az az ő lakása is, joga van ott lenni. A szüleinknek kedvesen behízeleg, akik lényegében az ő pártját fogják velem szemben.
Ti mitévők lennétek hasonló helyzetben?
Elöször szólnék neki, hogy adjuk el a lakást és felezzük el az árát, ha nem megy bele, akkor meg pert indítanék a közös tulajdon megszüntetésére, és az eladási ár felét mindenképpen vinném.
Sajnos a belefektetett munkád elveszett mindegyik esetben, de semmi esélyed sincs azt is visszaszerezni.
3.
Ezzel az élősködővel nem.
A szüleid nyugodtan ássák el magukat, egy nagy nullák, akik egy nullát neveltek.
Indítsd pert, ezekért a családi kapcsolatokért nem kár.
Úgy tűnik, ezt a lakást az öcskösnek szánták..köszönik az ingyenmunkát.
Szülökkel beszélj, és igen, állj ki magadért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!