Gimisként terhes vagyok, nem igazán tudom, kihez kéne fordulnom. Ezt a szülők hogy fogadják? Ha nem szemtől szemben mondom el, az gond?

Anyukám is fiatalon szült engem (20 évesen), de az azért mégsem kamaszkor... Nyilván mi sem így terveztük a barátommal, sőt, sehogy sem terveztük, hiszen a gyerekvállalás kettőnk között egyelőre szóba sem került. Ennek ellenére ő is, és én is úgy érzem, hogy szeretnénk a babát. Ő tudja jól, hogy mivel jár egy kisbaba (4 testvére van, a legkisebb 5 éves), és én is imádom a gyerekeket (igen, tudom, hogy egy saját más).

De így mégis azért eléggé elcsúsznak a terveim, hiszen a továbbtanulásnak várnia kell és ez az, amit a szüleim komolyan vesznek nagyon. Pl. a nyelvekre nagyon figyelnek, különórára járatnak már alsós korom óta, fizetik a nyelvvizsgákat, külföldön tanulást, amíg nem volt jogsim, hoztak-vittek mindenhova, és tényleg azt akarják, hogy nekem a legjobb legyen. Ezért is érzem azt, hogy ezáltal csalódást okozok nekik. Mert az ember támogatja a gyerekét, megad neki mindent, de szeretné azt, hogy később ezt Ő saját magának teremtse elő...

Szerintetek mondjuk egy üzenetben, vagy telefonon mondom el, úgy nem lenne jobb? Mert ugye sokszor az ember első sokkban rosszabbul reagál, és ha esetleg lenyugodnának és utána beszélnénk erről, könnyebb lenne.

17/L (tavasszal leszek 18, most vagyok 12.-es)