Hogyan segíthetnék kideríteni a páromnak, hogy tőle van a kisebbik gyermeke vagy sem, ha ő nem annyira hajlik a dologra?





TE semmit, NEKED semmi közöd a dologhoz!!!
Emellett a párod is hamar talált mást magának, szóval ez eleve nem érv, ahogy az sem, hogy nem rá hasonlít - ugyanis hasonlíthat az ö öseire, az anyára, annak az öseire, azaz semmi értelme sincs ezen agyalni.

























Nekem egyik legjobb barátom volt ebben.
Nehéz ügy, mert félt az igazságtól, inkább halogatta vagy egy évig, emésztette magát.
Utána meglépték, persze a volt feleség csinálta a cirkuszt, igazi hadjáratot indított. Aztán persze csak kiderült a turpisság.
Üljetek le és beszéljétek meg.





Ne áltasd magad: azért nem kér apaságit, mert pontosan tudja, hogy az is az ő gyereke.
Fél éves babával, meg két háromévessel elhagyta a feleségét egy új pináért. Egy mocsok alak. Azért nem szívesen viszi a gyerekeit láthatasra, mert nem szereti őket, nem akar velük foglalkozni. Nyűg neki az egész. Utál apa lenni.
Ne aggódj, ha te bejelented, hogy úton a "babóca", téged is úgy otthagy, mint eb a kakát.
Addig meg hadd fizesse csak a gyerektartást! Nyugodj bele, hogy még laza 20 évig odamegy a fél fizetése. Legalább elmondhatod, hogy nem a pénzéért vagy vele.





“Párommal 1 éve vagyunk együtt, közvetlen előző kapcsolatából jött,”
“volt barátnője nagyon gyorsan talált új párt, amiből arra következtet, hogy biztos nem mostanában lett neki ez a kapcsolat... ”
“nem hisz abban, hogy a kislány tőle van, mivel nem hasonlít rá”
Genetikáról hallottatok már? Olvassatok utána, el lesztek bűvölve.
Plusz egy gondolat: ne szülj olyannak, aki az előzőeket is így otthagyja, ilyen hülye kifogással. Sok boldogságot ehhez a főnyeremény álompasihoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!