Egyetemisták, ti mennyi pénzt kaptok a szüleitektől?
Nekem tandíjra nem kell, mivel állami támogatotton vagyok, és egyelőre otthonról járok be egyetemre(Pestre), nem albérletben/koliban lakok, így azt sem kell fizetni.
Elég változó, hogy milyen összegeket kapok, a kaja, tisztálkodási szerek, telefonszámla természetesen nem számítanak ide, azt külön vesszük, tehát most csak zsebpénzről beszélek. Ami alap, hogy 7 ezer a bérletem, és havi kb 5-6 ezer a kontaktlencsém, vagy ha kell mondjuk könyvet venni a sulihoz, általában arra is adnak külön. Emellé kb 50 ezret kapok még, amiből azt veszek, amit akarok, de ha dokihoz kell menni, azt még ezen felül külön fizetik(pl ebben a hónapban az egy 20-as volt). Plusz idén fizettek még külőn egy görög nyaralást barátnőimmel, meg szoktunk együtt is járni síelni, nyaralni. Dolgozni most nem dolgozok, de januártól elkezdek, mert lesz időm rá suli mellett.
Nektek mennyit szoktak adni, mi számít átlagnak?
21L
Engem is támogatnak a szüleim, amíg tanulok és nem tudom magam eltartani. Soha nem is támogatták, hogy elmenjek dolgozni mert nincsen rá szükségem és később majd úgyis fogok jó sokat, de egyelőre az a dolgom, hogy tanuljak. Max. ha valami miatt tényleg szeretnék menni vagy esetleg hasznos lenne a tanulmányaim szempontjából, de egyébként ők nem szeretnék, ha dolgoznák. Mindenemet ők fizetik, pl. az albérletet, ami Budapesten borzasztóan drága...( koliba elsőévesként iszonyat nehéz bekerülni), a rezsit, az utazást ( helyben és haza), élelmiszereket, tisztálkododási szereket stb. Nekem van egy kis félretett pénzem, ebből szoktam költeni magamra pl. mozi, könyv, köröm, smink stb. Bulizni, szórakozni nem járok, úgyhogy arra nem megy el semmi. Nálunk ez így volt megbeszélve, régen a tesómmal is ugyanígy volt. Egyébként nem élünk átlag feletti színvonalon, sőt a szüleim nem is keresnek sokat. Normális, átlagos család vagyunk, mindenünk megvan és nem kell aggódni a pénzügyek miatt, de nem szórjuk a pénzt pl. nyaralni sosem megyünk, nincsenek különösen drága cuccaink stb. és elég szépen be van osztva, hogy mindig biztosan legyen.
Egyebként nekem nincs is olyan barátnőm/barátom, aki dolgozna suli mellet (max. nyári munkát, de az is ritka), a volt sulimból is rengetegen kaptak ballagásra is új lakást és/vagy új autót, rengetegen tanulnak önköltséges képzésen úgyhogy én a környezetemben ezt látom, pedig egy szimpla vidéki város... Szóval szerintem mindenkinek sok pénzbe kerül, ha továbbtanul mert vannak olyan költségek, amiket muszáj kifizetni és a határ kb. a csillagos ég....
#31 szerintem nem vagyok elkapatva, mondom, körülöttem minden családban így megy ez, és szerintem ez így is van rendjén. Amúgy meg én is dolgoztam már, érettségi után 1 évet, meg időszakosan pár hónapokat egyetem alatt is, de senki sem lesz attól több vagy kevesebb, hogy dolgozik-e egyetem mellett vagy sem.
Mindegy, nem vitatkozni jöttem ide, csak fel akartam mérni, hogy mi az átlag nagyjából.
Anyám kifizette a kolit, a menzát, az utazást. A tankönyvek, írószert, meg az apróságokat én vettem a nyári munkás béremből. Ezen felül kaptam a szüleimtől havi 10000-et + ugyan ennyi ösztöndíj.
Engem sose zavart, kijöttem belőle, közel sem én voltam a legcsóróbb a suliban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!