Itt vannak olyan szülők akik semmivel nem járultak hozzá a gyermekünk továbbtanuláshoz anyagilag? Vagy olyan akivel ezt csinálták a szülei.

Kedves kèrdező, ilyet itt ne kérdezzél mert megkapod hogy eltartatod magad anyuval. Normális helyeken alap hogy a gyereket 18 éves kora után is tanitatják és lakást/autót adnak neki a diploma mellé hogy ne üres zsebbel induljon az életben.

De olyanoktól csodát ne várj akiknek a szülei egykoron az államtól kapott panelben kezdték családos életüket és soha nem értették meg a pénz és a vagyon fogalmát. Ahol természetes hogy hónapról hónapra élnek és a 18 éves gyereket is minimálbérrért küldik dolgozni. Garantálva hogy véletlenül se tudjon előbbre jutni mint a szülők. Aki pedig értelmiségi, vagyonos környezetből érkezik az tanul és képezi magát biztositva hogy később a gyerekének is meg tudja adni mindezt. Ezek olyan összefüggések amelyeket egy közösségi anonim oldalon nem szabad feszegetni, lásd a válaszokat. Nem véletlen hogy értelmiséggel csak néhány budai kerületben találkozni.

Előre szólok, jó hosszú, mesélős válasz lesz. :)

Egy kicsi a hátteremről és arról, miért nem értek itt néhány "szülőt" :

- Apukám világ életében autószerelő szeretett volna lenni, Ő egy vidéki kicsi faluból származik a családja az az igazi, régi "nagycsalád", sok, gyerekkel.

1960-ban, 14 évesen elment 200 km-re lévő városba felvételit írni, ami nagyon jól sikerült neki, de kollégiumi helyet NEM kapott, mivel a szülei nem voltak párttagok. Így ezzel, az autószerelői munka egy életre álom és hobbi maradt neki. Elvégzett helyette egy villanyszerelőit, aztán munka mellett egy géplakatosit, aztán a hadseregnél sofőrködött, majd onnan már úgy jött el, hogy minden típusú gépjárművet vezethetett. Ezután továbbra is munka MELLETT elvégzett még a villanyszerelőihez kapcsolódó két másik szakmát is.

- Anyukámnak volt 2 idősebb testvére, mindketten jól/jobban tanultak, mint ő, nővére középsulit, bátyja technikumot végzett. Anyu nem szeretett tanulni, lusta volt és nagyon-nagyon-nagyon rossz gyerek.

14 évesen abbahagyta a 8 osztállyal. Aztán elment dolgozni.

Évekkel később, felnőtt fejjel elvégezte a 9-10. osztályt estin, munka mellett.

Egész életükben kb. vért izzadva dolgoztak. Nem élünk nagylábon, de azt sem mondanám, hogy "szegények" vagyunk. Rengeteg telkünk, földünk, stb van, (több, mint magyar átlag) DE pénz, mint olyan, költőpénz bármire.. nem nagyon volt sosem. Volt sokszor "zsíroskenyéres" időszak is.

Minden egyes fillérért a szüleim napi 14-16 órát dolgoztak.

Tesóm közgazdasági középiskolát végzett, majd beadta a jelentkezését egy technikumi képzésre, ahova, nem túl jó eredményei ellenére felvették, DE nem tudták volna a szüleim fizetni az ottani kollégiumot, albérletet.

Én, amikor elvégeztem a gimit, egyértelmű volt, hogy tovább szeretnék tanulni.

Igen, én egy lusta ember vagyok. Pontosabban, imádok tanulni, új dolgokat felfedezni, csak úgy "tudni". Mindig kitűnő voltam mindenből, különösebb erőlködés nélkül. Ellenben, a napi 8-10 óra munka, fizikai munka nem tetszik. (Tudom, senkinek nem tetszik)

Így egyértelmű volt, hogy én egyetemre megyek! Ráadásul nem is akármilyenre, nem "büfészakra", hanem elég kemény, term. tudományos képzésre, ami kb. amióta olvasni tudok (sőt, előtte, emlékszek, óvodában egy ilyen témájú könyvért könyörögtem anyunak:D) a szenvedélyem.

Az egyetem alatt a szüleim állták az albérletet és a kaját ( albérlet 20.00

volt, kaja+ utazás+ egyebek még 20.000-25.000 összesen ++ néha fontosabb könyvek.. azok áráról ne is beszéljünk :/ )

Egy rossz szót nem hallottam tőlük, holott az átlagom messze nem volt már 5-ös ( eléggé kemény szak, amit bizonyít az a kis adat, hogy volt, hogy 3,4-es tanulmányi átlagra kaptam havi 30.000 ft tanulmányi ösztöndíjat, a határa asszem 2,3 volt....) sőt, 2 év csúszással végeztem el.

IGAZ, NEM buliztam, nem nagyzoltam, nem költöttem soha felesleges dolgokra a pénzt!

ÉS közben rájöttem, bármennyire imádom is, egy életen át nem tudnám csinálni.

Így utána elvégeztem egy másfél éves OKJ-t (ezt nem a szüleim fizették, közben mellékállásban dolgoztam, így tudtam egy keveset haza is adni már, pontosabban, kb annyit, amennyi a havi fogyasztásomat fedezte itthon...)

És immár, 27 évesen dolgozok kerek 3 éve úgy, hogy az egyetemi tanulmányaimnak köze nincs a melómhoz.

MSc-t szeretnék egyszer, de nem gazdasági okokból... és azt tuti csak akkor, ha már megteremtettem magamnak rá a pénzt.

Szóval, nem értem, lehet a szüleim valami ufók, hogy a "semmiből" előteremtették a pénzt rá, de tényleg nem értem, hogy, ha nekik ment, másnak hogyan nem megy.

Azt sem értem, hogy sokan vannak úgy vele, hogy amint betöltötte a 18-at a gyerek álljon a lábára.

Istenem, azzal a gyerekkel jó esetben egy család vagytok.

Most, hogy van saját pénzem már, és mivel még nincs gyerekem, simán költök belőle a tesómra vagy a tesóm gyerekeire is.. veszek nekik könyvet, ruhát és, ha úgy alakulna, simán támogatnám az ő tanulmányaikat, ha szükség lenne rá.

A család egy olyan közösség, ahol gondoskodunk egymásról.

bár, lehet, valami rózsaszín kis vattacukorfelhőn élek....

Az én szüleim abszolút mellettem voltak a pályaválasztásnál. Rengeteget beszéltünk róla, néztük a weboldalakat, ajánlásokat, kifizették a nyelvvizsgámat, stb. Sajnos 10 pont híján nem vettek fel. Ettől függetlenül, úgy döntöttük, hogy mindegy, felköltözök Budapestre, és kitalálom, hogy mit akarok csinálni. Találtam magamnak tanfolyamot, részmunkaidős munkát is, illetve édesapám ezt az összeget még kicsit megtoldotta. Anyukám nem tudott engem anyagilag támogatni, de amit csak tudott, megtett értem. Ha ők nem segítenek, akkor ma valószínűleg egy gyárban tizenkétóráznék havi 80 000 forintért. Ehelyett a hobbim a munkám, az informatikában helyezkedtem el, és imádom. Végtelenül hálás vagyok nekik, és remélem, hogy majd az én gyerekemet is tudom majd támogatni.

Szerintem, amikor "megcsináljuk" a gyereket, az nem arról szól - legalábbis nem arról kéne, hogy szóljon, hogy amint betölti a tizennyolcat, akkor kipenderítjük. A gyerekünk örökre a gyerekünk marad, harmincévesen is kerülhet rossz helyzetbe, akkor is segítene kell. És amikor majd mi leszünk az öregek, majd ők fognak nekünk segíteni. Ettől vagyunk egy család, szeretjük egymást, és az a célunk, hogy a másiknak jobb legyen.

Nyilván akkor várható el, hogy a szülő segítse a gyerekét, ha megteheti. Nekem édesapám megtehette, nem fájt neki az az összeg, amit adott. Anyukámnak már fájt volna, még ötezer forint is. Aki viszont képes kidobni a saját gyerekét, mert "há mán felnőtt, éljen a saját lábán" az egy lelketlen ember. Nem is értettem soha, hogy az ilyen minek csinált gyereket.

Csak tudnám az ilyen prolik minek vállalnak gyereket,akik nem akarják támogatni a gyereküket.

Bezzeg addig jó volt a gyerek,amíg az értelmiségi,tanult rétegtől levont adóból jött a családi pótlék és egyebek.

Megnézném mire vállalták volna azt a sok gyereket,ha mindenki ilyen proli mentalitással állt volna az élethez.

Nem kötelező gyereket vállalni!

Akit nem érdekel a gyereke jövője,az éljen magának,önző,egoista emberek!

Tetszettek volna a családi pótlékot,és egyéb juttatásokat a gyerek tanulmányaira félretenni!

Aki meg addig képes vinni,hogy egy egyszerű gyári munkás,az ne vállaljon gyereket!Vagy,ha igen,ne lepődjön meg,ha a gyereke utálni fogja.

Az a baj sajnos,hogy mindenféle prolit tömik pénzzel,elisszák a családi pótlékot,és mikor 18 lesz,mehet dolgozni!

Az ilyen szülőkkel mind visszafizettetném minden családi támogatást,aki semmiben nem támogatja a gyerekét.

"Nem véletlen hogy értelmiséggel csak néhány budai kerületben találkozni."

LOL. Nekem azért van szerencsém ismerni jó néhány művészt, nemzetközileg elismert tudóst, professzort, akik soha nem éltek a fővárosban.:-) Önmagában ez a mondat kizárja, hogy te értelmiségi vagy.

Ez a téma pedig abszolút nem fekete-fehér, még ha egyesek kizárólag szűk spektrumban tudnak is gondolkodni. A magam részéről hiszek az egyéni felelősségvállalásban, ami már egy 15-16 éves fiataltól is elvárható. Támogatást az érdemel, aki önmaga is megtesz mindent a céljai elérésére, és nem kizárólag a szüleitől várja, hogy megoldják az életét. Hibát követ el az a szülő, amelyik ilyen életképtelen, önző, felelőtlen alakot nevel a gyerekéből. Nyilván nem kamaszkorban kell elkezdeni nevelni, akkor már régen késő.

Természetesen elítélendő, ha a szülő, bár könnyedén megtehetné, nem segít a gyerekének abban, hogy képességeinek megfelelően képezze magát, és a lehető legjobb esélyekkel kezdje az önálló életét. Ugyanakkor ismétlem, a gyereknek is vannak kötelezettségei, nem pedig kizárólag jogai. Ezért értelmetlen dolog ilyen egyoldalú kérdéseket feltenni.