Jogosan haragszom a szüleimre?
33 éves leszek. 3 éve élek együtt a párommal. Ő tanított meg alap dolgokra. Hogyan kell rendesen megágyazni, hogyan kell elmosogatni, stb. Emlékszem otthon mikor takarítani szerettem volna anyukám rám szólt, mert véletlenül eltörtem valamit hogy inkább ne takarítsak mert a baj van velem. Főzésnél is ez volt. Magamtól tanultam meg azt is. Pl nemrég jártam utána hogyan is kell felfuttatni az élesztőt. Sokaknál ez alap dolog. Sose vitt közösségbe. Mindig otthon voltunk a négy fal között. Kikapcsolódása a temetőbe járás volt. A szülei sírját kellett gondozni. Volt hogy lefotózott a sírkővel! Ezen kìvül még fagyizni se vitt el soha a faluban. Kb 15 éves koromig jártunk rokonokhoz vendégségbe utána már oda sem. Ennyi érintkezésem volt más emberekkel. Sose ölelt sose puszilt meg. Sose tanult, sose játszott velem. Általában feküdt és sírt. Volt hogy egy hétig ki se kelt az ágyból. Nő léttére nagyon igénytelen volt. Szégyelltem mások előtt.
Apukám sose tudott elfogadni. Sose volt velünk. Foggalmam sincs anyukám miből tartott el minket testvéremmel. Ha haza jött vagy telefonált csak kiabált. Gyerekkoromban vert. Tesómmal totál másképp bánt. Neki mindent megadott. Ő volt a mindene. Alkoholista és durva pszichés gondjai is vannak.
Amíg otthon éltem voltam anorexiás, bulimiás, sokszor vagdostam magam. Tanulási nehézségeim voltak.
Nap mint nap feljön bennem az, két ilyen embernek minek kellett gyerek?
Mikor látok szülőket a pici gyerekeikkel milyen boldogok, éppen játszanak, a szívem szakad meg velem miért nem voltak ilyenek? Komolyan ennyire nehéz lett volna szeretni?
"Pontosabban beszélgetni szerettem volna, elmondani mit gondolok, az érzéseimet."
Minek? Komolyan, oszinten, mi a bubanatos lofaxnak?
Azért én még leírom a véleményemet, attól még mert te irrelevánsnak tartod. Ez, hogy kijelented, hogy az én véleményem nem ér semmit, tényleg sokkal kevésbé konfliktus kerülő meg értelmesebb megoldás. A vicc az pont ez szokott lenni nekem is az egyetlen olyan helyzet, amikor örülök hogy legalább nem ilyen kis elkényeztet, önimádó majom lettem, akinek fogalma sincs az életről.
Mivel hasonló helyzetbe vagyok a kérdezővel, ezért úgy gondolom igenis, hogy tudok neki segíteni. Már mielőtt leírta, pénzt tettem volna rá, hogy ha ezeket elkezdi az apja végig se hallgatja vagy kidobja a házból. Egyrészt eleve vannak olyan szülők, akik még a ma is úgy gondolják, hogy a gyereke egy rossz szót ne merjen tenni a szüleinek, csak nyalja a seggüket, akárhogy is viselkednek velük másrészt meg lehet hogy eleve nem törődöm emberek, akik mindenkivel tárgyként bánnak és csak, ha érdekük származik belőle, azzal felvesznek fel egy normális álarcot.
Kérdező az a baj, sajnos hogy ahogy leírtad egyértelmű, hogy ők is ilyenek, egyszerűen az ilyen a gyereküket soha nem fogják ember számba venni, és mivel plusz pénzt áldoztak rád annak idején meg még valamennyi munkát, veled fognak mindig a legundorítóbban viselkedni. Tudom nekem is fájt meg nehéz felfogni egy normális érzésű embernek..... De az a baj, hogy valószínűleg tényleg semmibe vesznek és akármit csinálhatsz, nem fognak megváltozni.... Ezért tanácsoltam, hogy inkább zárt ki teljesen őket az életedből és koncentrálj magad. Pszichológusokkal az a baj, hogy csak kielemzik a helyzetet, de irányt mondjuk ők is tudnak mutatni. Keress a neten is rá ezekre rá, hátha autodidakta mondom is rendbe tudod tenni magad. Tudom, rossz hogy így alakult meg igazságtalan, de én azért hiszem benne hogy ettől még a hátra lévő életünk lehet szép.... Sok sikert!
És igen szerintem jogosan haragszol, de az a baj, hogy az idő gyorsan repül.....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!