Jogosan haragszom a szüleimre?
33 éves leszek. 3 éve élek együtt a párommal. Ő tanított meg alap dolgokra. Hogyan kell rendesen megágyazni, hogyan kell elmosogatni, stb. Emlékszem otthon mikor takarítani szerettem volna anyukám rám szólt, mert véletlenül eltörtem valamit hogy inkább ne takarítsak mert a baj van velem. Főzésnél is ez volt. Magamtól tanultam meg azt is. Pl nemrég jártam utána hogyan is kell felfuttatni az élesztőt. Sokaknál ez alap dolog. Sose vitt közösségbe. Mindig otthon voltunk a négy fal között. Kikapcsolódása a temetőbe járás volt. A szülei sírját kellett gondozni. Volt hogy lefotózott a sírkővel! Ezen kìvül még fagyizni se vitt el soha a faluban. Kb 15 éves koromig jártunk rokonokhoz vendégségbe utána már oda sem. Ennyi érintkezésem volt más emberekkel. Sose ölelt sose puszilt meg. Sose tanult, sose játszott velem. Általában feküdt és sírt. Volt hogy egy hétig ki se kelt az ágyból. Nő léttére nagyon igénytelen volt. Szégyelltem mások előtt.
Apukám sose tudott elfogadni. Sose volt velünk. Foggalmam sincs anyukám miből tartott el minket testvéremmel. Ha haza jött vagy telefonált csak kiabált. Gyerekkoromban vert. Tesómmal totál másképp bánt. Neki mindent megadott. Ő volt a mindene. Alkoholista és durva pszichés gondjai is vannak.
Amíg otthon éltem voltam anorexiás, bulimiás, sokszor vagdostam magam. Tanulási nehézségeim voltak.
Nap mint nap feljön bennem az, két ilyen embernek minek kellett gyerek?
Mikor látok szülőket a pici gyerekeikkel milyen boldogok, éppen játszanak, a szívem szakad meg velem miért nem voltak ilyenek? Komolyan ennyire nehéz lett volna szeretni?
válasza:engem meglepett itt sokam milyen érzéketlenek!
jó,igen persze 33 éves,és valahogy mostmár át kellene rajta lendülni és nem a múlton rágódni,de ettől még fájhat neki hogy nem volt normális gyerekkora..
Én megértem az érzéseidet és nyilván jogosan haragszol.sajnos a múltadon már nem tudsz változtatni de a jövődön még igen!!
lehet az is segítene ha anyukáddal leülnél beszélni,és elmondanád hogy mit érzel
válasza:Utolsó!
Nem érzéketlen isteni, csak még van az a bizonyos józan paraszti eszük, ami a kerdezobol hiányzik. Fájni fájhat, hogy nem volt jó a gyerekkora, de mindenért nem kellene ám a szülőket hibáztatni
válasza: válasza:"...de mindenért nem kellene ám a szülőket hibáztatni"
Én éreztem úgy, hogy nem a szülőket hibáztatom hanem magamat amiért nem voltam képes a "szoftverhibás" szüleimet normális gondolkodásra "nevelni". Aminek oka nem az hogy alkalmatlan lettem volna az emberekkel bánni, hanem az hogy bizarrnak tűnt az ha nekem mint gyereküknek kellett volna a szülőt nevelni. Ugyanis normál esetben a gyereknek kell tanulni a szülőtől. Végeredményben 50-50 %-ban hibáztatom a szülőt, de magam is amiért nem tettem meg mindent.
válasza: válasza:Menjél el pszichológushoz, vagy terápiára, és sürgősen kezdd el rendbe tenni az életedet.
33 éves vagy, ideje lenne abbahagyni a sebeid nyalogatását, mert nem csak neked volt szar fiatalkorod, más mégsem rinyál ennyit.
Engem is terrorban tartott a mostohám, mindig én voltam a béna, a semmirekellő, az "ötödik kerék" - csak mert apám lánya vagyok. Apámnak fontosabb volt a punci, mint én, majdnem meghaltam, aztán 23 évesen észbekaptam, és elköltöztem (egy bántalmazó kapcsolatba, de egy év után tipli onnan).
27 vagyok (jártam másfél évig pszichológushoz), és most van egy remek párom, aki mindenben segít, hasznosnak, szépnek érzem magam, és ő az életem.
Elköltöztem 1000km-re, és piszkosul nem érdekel, mi van otthon. Néha beszélek apával, de ennyi, a lényeg, hogy a kedvesem és én rendben legyünk.
Élj a mának, és ne a múltba ragadj, mert nem jó, és a párod sem foga élete végéig elviselni a hisztidet.
Mikor otthon éltem próbáltam megérteni apámat. De folyton kiabált és hibáztatott engem. Kitalált dolgokat rólam. Nem tudott szépen beszélni velem. Ezert feladtam nála. Láttam ami nem megy neki ne erőltessük. Jobb ha nem beszélünk. Bár ő ezt nem érti mert ő egy szent. Új családja van velük rendes. De csak a nő miatt. Bár egyszer beszélgettem mélyebben a kapcsolatukról a nőjével és a nő fél tőle. Sokat veszekednek apám nem figyel rá. Stb... csak azt látom a nő a pénz miatt van már csak vele.
Anyámtól örököltem a depresszióra való hajlamot. Itt is sokszor rámtör. Akármennyire rossz az agyamnak minden kora reggel felkelek. Rutinszerűen végzem a dolgaimat. Ha rossz a kedvem és legszívesebben csak feküdnék akkor is össze szedem magam és csinálom a dolgaim, sétálni megyek, emberek közé, orvoshoz ha kell, intezem az ügyeim, állásinterjúkra járok. Elmegyek a közös programjainkra a párommal. Próbálok olyankor mosolyogni és boldognak lenni. Nem könnyű ilyen állapotban. De ezt kell tennem hogy valamennyire normális életet tudjak élni. De az hogy egész nap az ágyban feküdjek vagy hogy a párom előtt órákig sírjak azt sose engedném meg magamnak. Egyszer voltam durván mélyponton és rossz volt látnom a páromon hogy nem tud semmit se tenni mert nem tudja mi bajom. Én sem es teszek ellene.
Anyukám jár pszichiáterhez. De változást eddig nem nagyon láttam rajta.
válasza: válasza:De mit nem értesz azon, hogy ne itt hisztizz? Ez az oldal nem arra van, hogy mások teljesen felesleges panaszait olvassuk, olyanokét, akiknek derogált bármit is tenni a jobb életükért, és inkább játszák a mártírt.
Akkor játszd és nyalogasd a sebeidet, de magadban!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!