Jogosan haragszom a szüleimre?

Na de azt irja, a parja tanitotta meg....van olyan eletkeptelen ember a vilagon, aki nem tudja hogy kell egy takarot osszehajtani es eltenni? Vagy mosogatoszivaccsal lemosni a retket egy bogrerol??

Utolso nagyon szep patoszos amit irsz de a kerdezo nem normalis ha 30-as koraig nem tudott ilyeneket....ilyen nincs, ennyire senki nem eletkeptelen, hazugsag es kesz.

Nem olvastam el az összes választ, ha ismétlek, akkor bocsi.

Az első gondolat, ami eszembe jutott, hogy anyukádnak segítségre lett volna szüksége. Pszichésen. Csak ezt senki nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni, vagy ő bem volt hajlandó elfogadni ezt a tényt, de erről nem nagyon tehet senki. Felnőtt fejjel már láthatnád tisztábban is a dolgokat, és túlléphetnél ezen, senkinek sem jó, ha még évek múltán is ez határozza meg az életedet. Senki nem adhatja neked vissza azt, amit gyerekkorodban elvett tőled, de az se megoldás, hogy 33 évesen meg mindig itt tartasz. Már te vagy a felelős a saját boldogságodért, nem ő. Miért hibáztatod még mindig őt?

Ne haragudj, hogy ezt mondom, de úgy tűnik, hogy te nem is akarsz ebből kilépni, inkább sírsz és sajnáltatod magad még mindig, ahelyett, hogy megpróbálnál változtatni és boldogabb életet élni,

Ne legyél ugyanolyan. mint anyukád, fogadd el, hogy segítségre van szükséged, keress fel egy szakembert, és vedd már a kezedbe a saját sorsodat!

Anyukád beteg, és az is volt. Írod, hogy csak feküdt és sírt. Magadtól is rájöhetnél már felnőttként, hogy ez betegség, súlyos depresszió vagy más mentális probléma.

Haragudhatsz. De anyukád meg kire haragudjon? Az ő szüleire? Apukádra, mert elhagyott titeket?

Semmi értelme ennek a haragtartásnak.

Van párod, nem lettél béna, megtanultad, hogy mit hogyan kell megcsinálni.

Azon már nem tudsz változtatni, ami megtörtént. Felesleges azon keseregni. Majd ha te szülő leszel, akkor nem követed el azokat a hibákat, amit a te szüleid.

Hmmmm

Hát én sem értem, hogy az ágyazáson mit kell megtanulni :)

Meg mi az, hogy nem helyesen csináltad és a párod tanította meg helyesen. Mindenkinél más a helyes. Nem ugyanúgy csinálja mindenki. Na meg ez legyen a legnagyobb bajod, hogy nem ugyanúgy ágyazol, mint x vagy y :D

Az élesztő is kb. ilyen fontos probléma. Engem sem tanítottak erre. Amikor akartam sütni, néztem recepteket, vagy felhívtam anyukámat.

Mosogatni sem tanítottak meg. Ment magamtól is. Eszembe nem jutott a szivacs másik oldalát használni.

Ha főzni meg tudtál tanulni a tv-ből, akkor ezek is rád

ragadhattak volna.

33 évesen a jövőddel és a leendő saját családoddal kéne foglalkozni és nem a gyerekkorodon keseregni. Nekem sem volt idilli gyerekkorom. Sőt. Örülök neki, hogy most már nem úgy élek. Szóval boldoggá tesz az, hogy pozitív irányba változott az életem. Nem érdekel, hogy akkor rossz volt, mert most jó.

Anyukád pedig beteg. Haragudhatsz rá, de akkor te se várj másoktól megértést.

Megértem a kérdezőt. Például az én szüleimnek nem volt kocsijuk soha. Anyagilag megengedhették volna maguknak, akár több kocsit is. Mára járműgépész üzemmérnök lettem és az eredeti szakmám is járművekkel kapcsolatos, mégis amikor kocsiba ülök, erős szomorúságot érzek amiatt hogy vezetni csak az oktatómtól és magamtól tanultam meg és nem volt a családban példaképem akitől elleshettem volna bármit is a vezetéssel kapcsolatban. Akár egy egész autót meg tudnák tervezni, mégis űrt érzek. Mert amit a szülőtől tanulhat meg és leshet el az ember, az mindig más, az szeretetet is tartalmaz, nem úgy mint amit egy idegen egyetemen és szintén idegen életben lehet megtanulni.

Vagy egy másik példa ami a tévében volt. Egy milliárdos apának volt egy kislánya. a kislány megkérdezte hogy "Apa, játszol velem?". Erre az apja rávágta hogy kislányom tudod jól hogy nem érek rá, fontos üzletet kell megkötnöm. Majd odahívta a pincért, átadott neki egy bankjegyet és azt mondta neki hogy játszon a lányával. Erre a kislány szomorúan színlelte hogy játszik az idegen pincérrel, mert az apja valójában egy élő halott, aki a rongyrázást többre tartja a szeretetnél és szülői gondoskodásnál. Itt sem arról van ám szó hogy a kislány egyedül ne lenne képes játszani, vagy egy másik kislánnyal vagy akár a pincérrel. Hanem arról van szó hogy a kislány valójában árva. Mert az apja az üzletét neveli a gyereke helyett, és gondolom az üzletével él házas életet is és nem a feleségével. Itt van a kutya elásva. Bármit lehet jobban csinálni mint ahogy a szülőtől elleshetjük. De akkor is a szülői szeretet (lenne) az édesebb, az az elsődleges.

48: A depresszió sem ugyanolyan és ugyanolyan mértékű mindenkinél.

Anyukád meg nem is abban a korban nőtt fel, amikor beszéltek volna ilyenről. Most tv-ben, neten, mindenhol van egy csomó infó. Te nyilván többet tudsz erről, mint ő.

Ne hibáztasd azért, mert sírt, nem kelt fel.

A család, a barátok is hibásak, hogy nem próbáltak neki segíteni, nem vitték orvoshoz, nem néztek rátok, hogy mégiscsak ott van két gyerek egyedül anyukáddal, vajon minden rendben van-e veletek.