Málna keresztnév. Haragudnál emiatt a szüleidre?
Volt pár neves kérdés így jutottam el a Málna névig. Elsőre nem fogott meg, de most ezen gondolkozok, hogy ha lesz kislányom, a Málna nevet kapja meg.
Vélemények? Ha titeket Málnának hívnának, akkor haragudnátok emiatt a szüleitekre, mert nem hétköznapibb nevet adtak?
Ennyi erővel elnevezhetnéd Sárgadinnyének is, ha szőke lesz.
Normális nevet adj neki.
Igen tudom jön az új divat, már szerencsepatkónak, Gandalfnak és Ogrénak is el lehet nevezni a születendő gyereket, de ha jót akarsz a gyerekednek normális névvel illeted meg.
Nem biztos, hogy minden név megszokottá válik idővel. A Málnát nem tudom, anyakönyvezhető, de egy Málnát sem ismerek még. :-)
Egyébként én a Dzsenifer nevet mai napig nem tudtam megszokni ebben a formában. Anyukámnak volt anno egy diákja, akit így hívtak, de nem így írta, hanem ahogy angolul kell, azt tudom, hogy ki is költözött a család Angliába, talán félig angol is volt, onnan gondolom, hogy a vezetékneve is angol volt, de az biztos, hogy neki nem kellett még ilyen magyarosítva írni.
Az azért fontos szempont, hogy mi a vezetéknév, hogy ne hangozzon bugyután. Például ismertem egy Virág Virágot egy rövid ideig, és akkor ott az a kedves kis dalocska, hogy "Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom...", hasonló, mint a filmiparban Miklós Miklós, mégse ugyanaz, mert az utóbbinál nem tudsz ennyire másra is asszociálni, mert nem ennyire direkt.
Lehet anyakönyvezni azt is, hogy Ramszesz, Agamemnon, Herkules, Seherezádé, itt Magyarországon. Igaz ugyan, hogy ezek valós, létező nevek, csak, túlságosan beleégett a köztudatba, hogy honnan erednek, annyira ismertek az eredeti (valós vagy képzelt) viselőik, akik naggyá tették ezeket a neveket, hogy a legtöbb ember nem tudja elképzelni, hogy ezt rajtuk kívül más is viselje, ugyanilyen a Jézus, aki naggyá tette, az ő korában sok ilyen nevű gyerek volt, mégis egy bizonyos valakire gondolunk, ha ezt a nevet meglátjuk, meghalljuk bárhol, akkor is, ha egyébként anyakönyvezhető bárhol a világon. Szóval én ezekkel is vigyáznék.
"Érvként azt tudnám felhozni, hogy van egyre több Alma nevű hölgy. És pl a Virág vagy az Ibolya, Kamilla név is hasonló kategória szerintem."
Ez egy baromság. A Virág meg az Ibolya megszokott nevek. A megszokottság számít. Pl. az Ábel vagy a Dániel az héber eredetű név, és semmi baj nincs velük. De ez még nem teszi jó választássá, ha a gyerekedet Abdiásnak, Taddeusnak vagy Zebulonnak nevezed. Az előbbiek ugyanis megszokottak, az utóbbiak pedig nem.
16:35-ös: " ugyanilyen a Jézus, aki naggyá tette, az ő korában sok ilyen nevű gyerek volt, mégis egy bizonyos valakire gondolunk, ha ezt a nevet meglátjuk, meghalljuk bárhol, akkor is, ha egyébként anyakönyvezhető bárhol a világon."
Amerikában, Afrikában a Jézus simán anyakönyvezhetö és meglehetösen gyakori név, és a többség nem gondol semmiféle vallási háttérre. Ez csak megszokás kérdése
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!