Van itt olyan, akinek meleg a gyereke?

"Nem azt mondom, hogy érezd, hanem azt mondom, hogy egy szülőnek mik a kötelességei. Igenis, mielőtt vállalod a gyereket, el kell gondolkozni, hogy mi van, ha nem akar ügyvéd lenni, mi van, ha nem szereti a rockzenét, mi van, ha meleg lesz. És úgy vállalni, hogy ezeket mind vállalod, és ha eléd áll, SEMMI nem változik."

És változott?

Azt meg milyen alapon mondja meg nekem bárki is, hogy mi egy szülő kötelessége, anélkül, hogy tudná, milyen szülő vagyok. Kíváncsi vagyok, hogy ma Magyarországon hány szülő reagál úgy, mint én, mikor a gyereke elmondja, hogy meleg. Te nem velem vitatkozol, hanem valakivel, akivel behelyettesítettél engem.

Hát látod, én is erről beszélek, de senki nem érti. A melegek főképpennem értik. Nem tudják, titkolják előlük a szülők fájdalmát, talán azért, hogy ne legyen lelkifurdalásuk. Vagy tudják, de visszaütik a szülőre, hogy a szülőnek legyen lelkifurdalása amiatt, amit érez, és a saját melegségüket ne kelljen okolni érte. (Nyilván, hiszen nem tehet róla). De a szülő így egyszerre kapja a sokkot, és aztán a vádat vagy bűntudatot azért, mert sokkot kapott és abban él. Nem túl igazságos. Írod, hogy leírtad valahol, hogyan reagáltál, és egy meleg srác privát üzenetben mondta neked a magáét. Na de nézd meg, itt mi van. Én elmondtam, hogy én megöleltem, megnyugtattam a fiamat, semmi nem változott az életében, azóta is ez van, én így reagáltam, és még én is kapom! Nézd csak meg. Hogy ez miért van, nem tudom. Amit leírsz az így van. Én is ordítottam, a párnámban, az autópályán a kocsiban, és volt, hogy 43 éves férfi létemre olyan sírórohamot kaptam otthon egyedül egyszer, (többször is), hogy majdnem megfulladtam. Most ezt olvasva mondják biztos, hogy "jajjj na ne már, nem kell ebből akkora drámát csinálni", holott valóban olyan erős a trauma, hogy a reakciók szinte a gyászreakciókhoz hasonlóak. Nekem is egy balesetben megégett a testem 30%-a, az nem fájt így, de komolyan. Annak nyilván nem nehéz a lélektani okát kitalálni, hogy ezt miért nem akarják a melegek tudomásul venni, miért bagatelizálják el azt, hogy a szülőknek ez milyen iszonyat. Még én is kapom a magamét itt, pedig igazán ez a teljesítmény. Abban semmi kunszt nincs, hogy valaki egy ilyen közlésre nem érz semmit csak megrántja a vállát, hogy "jól van fiam". Az a kunszt, hogy ordítasz, kínlódsz, alig tudod összeszedni az erődet a másnapi munkára, és ennek ellenére - mert annyira szereted - mindent megteszel, hogy boldog élete legyen, ne érezzen ebből semmit. Na ez nehéz. Viszont, amint írod, totálisan nulla a tudás a melegek részéről azzal kapcsolatban, hogy a szülők a gyerekük melegsége kapcsán milyen iszonyatos szenvedést élnek meg belül. Ez egy tabu, erről nem tanítják őket.

Azt is megmondom, hogy ez miért van így. Azért, mert ezt az emésztő fájdalmat minden szülő átéli, és a többség fizikailag is manifesztálj a gyerek felé. Megveri, sértegeti, kitagadja, pokollá teszi az életét stb, és ezért azt hiszik, hogy aki így érez, az ezt is csinálja, ami rossz, tehát maga az érszés is olyan bűnös, mint a cselekedet, ami manifesztálódik. Akik csendben szenvednek, mert szeretik a gyereket, és nem mutatják, azokról azt hiszik, hogy nem éreznek ilyet, és mondják, hogy "lám, van olyan szülő, aki tök könnyedén veszi", és ezt meg összekeverik azzal, hogy nem éreznek semmit rosszat egyes szülők. Emiatt aztán értetlenül állnak azelőtt, ha valaki leírja, hogy ilyet érez, de nem bántja a gyerekét. Azt gondolják, hogy "Te hülye vagy, mert aki nem bántja, az nem is érzi ezt a fájdalmat". Gyakorlatilag úgy kezelnek, mintha bántanám a fiam.

A fiammal kapcsolatban is az a döbbenetes, hogy - mivel én másfél éve szóba sem hoztam, ugyanúgy szeretem (sőt mégjobban éreztetem vele, nehogy azt gondolja, hogy változott a viszony), azt hiszi, hogy ennyi volt. Megmondta, el van intézve, a szülők is elvannak. Közben fogalma nincs az irtózatos fájdalomról, ami egy szobával odébb van. Emiatt gyakran fájdalmat is okoz nekem, mert úgy beszél néha róla - mert manapság már szóbakerül, van barátja - mintha én is meleg lennék, mintha tökéletesen melegként gondolkodnék. Ez lett az eredménye annak, hogy nem mutattam, hogy fáj. Persze a gyerek szempontjából ez így a legjobb. Viszont néha rossz érzés fog el, mert én másfél éve minden percben azzal voltam elfoglalva, hogy ő ne traumatizálódjon. De mivel a melegek nem tudnak semmit arról, hogy mit él át a szülő, ő pedig egyetlen percet sem foglalkozik azzal, hogy én ne traumatizálódjak. Ha tudná, akkor megkímélhetne bizonyos részletektől. Ha viszont erre felhívnám a figyelmét, akkor két képést hátralépne, és azt mondaná, hogy "nocsak.. mégiscsak baja van azzal, hogy meleg vagyok..." És akkor ő fog traumatizálódni. Őrült játék ez.

"Egy ideig olvastam a kommenteket, utána viszont átpörgettem, szóval bocs, ha olyat írok le amit más már kifejtett előttem..."

Bocsáss meg, de ez egy tipikusan olyan válasz, (amit már említettem), ami egy totális kívülállótól ered, akinek fogalma sincs, miről beszél, mert nem osztottak neki lapot ebben az ügyben. Azt is látom, hogy nagyon fiatal is vagy hozzá. Amint a valóságban belekerülsz, ez teljesen megváltozik. Három csoport van. Vannak a kívülállók (akik a homofóbtól az elfogadóig terjednek), vannak a melegek, és vannak a szüleik. Ez a három csoport van. Az utolsó kettőnek osztottak lapot, a többi csak dumál.