Van itt olyan, akinek meleg a gyereke?

A könyv linkjét köszönöm, az sokat fog segíteni!

"Akkor vedd tudomásul, fogadd el és pont." Ez egy hipotézis. Mi az, hogy "fogadd el"? Mit jelent ez a gyakorlatban? Annyiszor használják, de még nem magyarázta el senki, mit jelent. Az elfogadást hamisan úgy állítják be, hogy "ha rossz érzésed van az üggyel kapcsolatban, akkor nem fogadtad el". Tehát ha a fiam lábát levágja a villamos és én ordítok a fájdalomtól és nem tudok aludni miatt évekig, akkor az egy értelmes reakció, hogy "fogadd el, hogy le van vága a lába."? El van fogadva. Az is el van fogadva (továbbra sem tudom, mit jelent), hogy a fiam meleg. El van fogadva, ez így lesz. De az elfogadás nem azt jelenti, hogy nem fáj és nem gondokodik rajta az ember. Ezek az érzések nem állnak akaratlagos szabályozás alatt, akárcsak a homoszexuális érzések. Ezeknek a kérdéseknek és a fájdalmaknak az elfolytása ugyanolyan egészségtelen és irreális követelés, mint az, hogy valaki a homoszexualitását folytsa el.

"Veled az a probléma, hogy a kiindulási pontod már eleve hibás volt (média?? hát nem tudom, én rendszeresen nézem a médiát de nem tapasztaltam benne semmit amitől az ember meleggé válhat) és görcsösen ragaszkodsz hozzá mégis." Én sohasem mondtam, hogy ez a médiától van. Vagy az, hogy én nekem ez volt a meggyőződésem. Annyit mondtam, hogy az összes ilyen elméletet ismertem, és amikor személyesen érintett lettem, akkor nem találtam ezeket az okokat. Hogy lehet, hogy az emberek ennyire nem figyelnek, hogy mit ír a másik.

Azt viszont el kell mondanom média kapcsán, hogyha a témáról van szó, akkor aránytalanúl többet foglalkoznak azzal, hogy a szülőket edukálják abban a témában, hogy a meleg gyerekük lelkileg min ment vagy min megy keresztül, de avval kapcsolatban szinte egyáltalán nem edukálják a meleg gyerekeket, hogy a szülők min mennek keresztül lelkileg. Az egész picit olyan, minthacsak az lenne a feladat, hogy a szülő megértse és elfogadja a meleg gyerekét, a meleg gyereknek viszont nem dolga megérteni a szülőt. Úgy tűnik, mintha a szülőnek az lenne a dolga, hogy ezt azonnal "elfogadja" (továbbra sem tudom, mit jelent), és nyomjon el minden negatív érzést és annak kifejezését a gyerek érdekében. Ha nem ezt az ideális megoldást csinálja, akkor már eleve egy rosz szülőnek minősül. Már akkor is, ha csak rossz dolgokat érez (de nem éreztet). A szülőnek már rosszat érezni is bűn. Ezzel szemben a meleg ygereknek nem dolga, hogy tökéletesen megismerje, mit él át egy szülő ilyenkor. Pont ugyanannyira lenne kötelessége képezni magát ebben a témában, mint fordítva. És itt látom a médiának egyfajta felelőségét, hogy a szülőt eleve egy picit negatív szerepbe teszi, ha kiborul, akkor plána, és emiatt nem ösztönzi a meleg társadalmat, hogy ismerjék meg a szülők belső világát, mit éreznek, mikor ezt átélik. Mit éreznek, mikor egyik pillanatról a másikra kell valamivel tényszerűen szembesülni, amit pld a gyerekük esetleg évek alatt, folyamatosan tudott feldolgozni és elfogadni. A gyereknek évei, a szülőnek percei vannak erre, és ilyen irányból semmiféle edukáció nincs. Sőt - ahogy itt is látjuk - azonnal negatívnak tűntetik fel a szülőt, az okok ösztönös és kétségbeesett keresését is kigúnyolják. Mintha a melegek szülei eredendően negatív emberek lennének.

Én sem csináltam mást, én, ahogy kimondta a fiam, felálltam, megöleltem, szorítottam magamhoz, mondtam neki, hogy nincs semmi baj, nyugodjon meg. Aztán a feleségemnek is megmondta, ő is szeretettel állt hozzá. Kb így is maradt, nem is nagyon került szóba. Itt befejezhetném a liberális ideáltörténetet, és engem magasztalnának, hogy mindenkinek így kéne. Az emberek kb eddig mesélik. De arról már nem szólna a fáma, hogy lefogytam 10 kilót, hogy hónapokig gyógyszerekkel aludtam, mély depresszióba kerültem, sírógörcsök, mellkasi fájdalak kísértek egy évig, az élet minden értelmét elveszítette, nagyon nehezen tudtam a munkámat végezni. Ez volt az ára, hogy a fiam kiegyensúlyozottan élhessen. Ezekről nem szólak a mesék.