Igazságtalan az ha a közös gyerek kap lakást, miközben a 2 nevelt nem?










31!
A kérdező is írta, hogy nem 3 lakást tartana igazságosnak, csak annyit, hogy legalább az anyuka támogassa egyenlően a 3 gyerekét.





32-es, arról nem írt a kérdező semmit, hogy az anyuka korábbi házasságából született gyerekeire kapott-e pl gyerektartást? Ha nem, az mennyire igazságos a közös gyerekkel szemben, hogy a nevelőapának anyagilag is támogatni kellett a más apától származó gyereket a saját gyereke kárára?
A mozaik családokban igen gyakori, hogy eltérő anyagi segítséget kapnak az eltérő szülői háttérrel felnövő gyerekek és értem én, hogy az anyának jelenleg 3 vér szerinti gyereke van, így jogos elvárás felé az azonos anyagi támogatás, de mi van akkor, ha a jelenlegi férjének köszönheti azt, hogy egyáltalán fel tudta nevelni az előző kapcsolatából született
két gyerekekét és ez a mostani férjének sok milliós anyagi áldozattal járt?
Nézzük az én példámat:
9 éves voltam, amikor apukám 30 évesen hirtelen meghalt. Anyukám egyedül teljesen életképtelen volt. Viszonylag gyorsan újra férjez ment, így a nevelőapámnak köszönhetem, hogy nem éheztem, sőt főiskolára is mehettem, de bármennyire jó a kapcsolatunk, ez nem jelenti azt, hogy elvárnám, a vagyonából örököljek. Hálás vagyok érte, hogy felnevelt, segített, amíg önállósodtam, de sose jutna eszembe az utóbb született vér szerinti gyerekével összemérni azt, ki mit fog majd pl örökölni, hiszen attól, mert a sors velem nem volt "igazságos", a féltestvéremnek van egy rendes apja, aki után egyedül ő fog örökölni, én csak az anyai rész felét kapom majd.
Értem, hogy itt az anyának is volt elvileg X millió Ft-ja a közös gyerek lakásvásárlásában, de azt pl nem tudjuk, hogy a nevelőapa hány milliót fizetett az elmúlt években a nevelt gyerekei felnevelésére?
Komolyan nem értem, miért nem a vér szerinti apát vonjuk ilyenkor felelősségre? Ő hol van ebben a történetben?





31
Az ilyen pénzéhes emberekéknek az apjuk se ok nélkül lépett le.





Egyik ismerősöméknél van az apukának saját gyereke, az anyukának is egy sajátja, és egy közös (ő még kicsi, a féltestvérei már nagykorúak)
A két nagy kapott saját kocsit és lakást az apától - az is, aki nem biológiailag a gyereke, és ahogy én látom, nincsenek különösebben közel (nem látom azt a köteléket, ami köztem és mostohaapám között van, de ez csak amit én látok)
Szerintem is így igazságos















Nem olvastam végig a válaszokat, de szerintem ez nagyon attól függ.
Ha az apuka finanszírozza a lakást, akkor természetesen semennyire nem elvárható, hogy idegeneknek házat vegyen a saját gyereke kárára.
Az anya részéről viszont az lenne a fair, ha a saját tőkéjét megosztaná a gyerekei közt - ha már úgy dönt, hogy támogatja őket.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!