Apám kitalálta, hogy 60 évesen újra gyereket vállal egy nővel, akivel kb. 5 éve van együtt és ennek megkoronázásra elvette feleségül is egy hónapja. Joggal vagyok csalódott?
Sajnos édesapám egykori szeretője mára feleséggé és apa új gyermekének anyjává nőtte ki magát.
Édesanyámmal 3 éve váltak el. Aki kicsit számol, az rájöhet, hogy a hölgyemény már előtte is bőven meg volt, amíg anyuval házasok voltak.
Édesapám szépen lebukott ezzel 2 év után és utána jött a válás, amióta ő szépen együtt él ezzel a nővel.
Ez az egész már alapból nagyon nagy csalódás volt számomra, hogy így becsapta édesanyámat, azt nem tudtam, hogy ezt még fokozni is tudja.
2 hónappal ezelőtt bejelentette, hogy a nő 3 hónapos terhes és nyár elején szülni fog. Édesapám pár hónapja lett 60 éves.
Majd ezt még tudta tetézni azzal, hogy mikor két hete a párommal nyaralni voltam, az indulás előtt bejelentette, hogy egyébként amíg én nem leszek itthon, addig lesz nekik a polgári esküvőjük, tehát mire visszajövök az 1 hetes utazásból, addigra neki új felesége lesz.
Mindent úgy jelentette ki, mintha ez teljesen normális lenne.
A hölgyet én a mai napig nem ismerem, velem nem igazán kommunikál, nagyon fenn hordja az orrát. Az egyetlen dolog amit biztosan tudok róla, hogy ő cincálta szét a családunkat és hogy nincsenek nagyon barátai, férje sem volt és gyermeke sincs. 38 éves egyébként.
Jelenleg tehát ott tartunk, hogy 28 évesen lesz egy újszülött kisöcsém.
Apám teljesen természetesnek veszi, hogy mosolyogva fogadjam el ezt a helyzetet és teljesen oda van ezért a nőért, aki eddig felém semmilyen erőfeszítést nem tett, hogy elfogadjam.
Csak egy példa:Karácsonyra is csak én vettem a nőnek ajándékot, ő mióta ismerem, semmit.
Ami a legszomorúbb, az az, hogy édeasapám engedi neki, hogy így viselkedjen és uralkodjon rajta, pedig ahogy eddig ismertem apa lett volna az utolsó ember, aki 60 évesen belemegy egy ilyen felelőtlenségbe.
Én nem akarok úgy tenni, mintha ez normális lenne. Ti mit csinálnátok a helyemben?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"hölgyet én a mai napig nem ismerem"
"Karácsonyra is csak én vettem a nőnek ajándékot, ő mióta ismerem, semmit"
Most akkor ismered vagy nem?
"Ő cincálta szét a családot"
Ehhez nagyban apád kellett főként.
Amúgy ha ilyen helyzetben lennék és velem normális apám, akkor elfogadnám.
"Én úgy gondolom, mindig a nő a befogadó. A férfiak természetét ugye már ismerjük"
A lényegen nem valtoztat, apád bszt félre, nem tartott a nő pisztolyt a fejéhez.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Apád egy undorító ösztönlény, aki kapuzárással szenved.
Én nem foglalkoznék vele, csak anyámmal törődnek, mert neki lehet szüksége van rá most. Főleg ha egyedül van, jobb, ha azt az energiát amit ebbe fektetsz, édesanyádba fektetnéd.
Apukád meg majd még visszakapja azt, hogy tönkretette a családotokat. A szerelem se tart örökké, és a nő fog majd találni valaki fiatalabbat. Ez a fajta már csak így működik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ó mily érdekes, hogy több oldalnyi nem tetsző válasz után kezded csak el adagolni az infót az új feleségről, hogy levegőnek néz meg nem válaszol stb stb és amúgy meg naponta egy munkahelyen dolgoztok. Véletlen sem a sztori kezd átíródni a te javadra, mert nem tetszenek a kommentek.
Mellesleg apád az általa annnnnyira imádott anyádnak két évig hazudott, megcsalta, megalázta az egyik legocsmányabb módon, ahogy egy családanyát meg lehet. Hazajárt a készbe, a kitakarított házba a terülj terülj asztalkámhoz, miközben a szeretőjénél meg kiélvezte a szexet meg a kötetlenséget. Majd a lebukásnál (mert még csak fel sem vállalta, mit művelt anyáddal) lett volna pofája továbbra is folytatni ezt az életmódot, ahelyett, hogy vagy tisztességesen elválik vagy szakít a nővel.
De igen, apád egyáltalán nem hibás, sőt egyenesen áldozat, hisz szegény csak egy férfi, a nő erőszakolta meg, az a gonosz céda.
Remélem, te is megtapasztalsz hasonlót a pasikáddal és akkor majd meglátjuk, mennyire fog sírni a szájacskád.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem tudsz neki eszet adni.
A leendő gyermeket azért sajnálom, mert, ismerve a várható életkort, lehet, hogy apa nélkül fog állni az érettségi, diplomaosztó, satöbbi alkalmával.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Olyan jó, hogy a nők nem lehetnek hibásak egy kapcsolatban, csak a férfiak! Hazamegy a nyilván minden oldalról tökéletes otthonába, a szerető feleségéhez, de nem jó neki! Hát mert gonosz az összes!
Véletlenül sem azért lép valaki félre, mert a másik fél megvonja tőle a szeretetét, vagy teljesen elhidegültek egymástól!
Jól tette, gratulálok a születendő gyermekéhez! Szerintem kb a házasságok 80%-a ilyen állapotban van, ő azon kevesek közé tartozik, aki kapott még egy esélyt. Mások megelégszenek az alkoholizmussal, vagy egyéb önpusztító elfoglaltsággal.
Legyél rá büszke! Erről az oldalról jók a gének. Mondjuk úgy néz ki, te a másik "kemény", sértődős oldalt örökölted.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#75 hagyjad már a géneket. Rohelyes vagy.
Vannak akiknek a fejed tetejére állhatsz 50× is, akkor is megcsal.
Igen, a férfi a hibás. 60 évesen mi a tökömöt akar már? 50 után délután egy az, kettő, a köztársai már rég az unokákat várják. Ez meg a saját gyerekét egy nála 22 évvel fiatalabb nőtől.
Nem, nem normális ez már. Az asszony is simán eltávolodhat a férjétől, ha annak csak a lyuk kell folyamat, de nem képes a nővel magával foglalkozni.
Aki ezt helyesli, remélem őt is majd öregkorára elhagyják egy fiatalabbért.
Itt aki hibás volt az a 38 éves nőci és a férfi.
Te meg kedves 75ös légy büszke majd a saját apádra, ha 60 évesen 20nak érzi majd magát, ne mondj ilyent normális embereknek, főleg ne élőben, mert lehet valaki leköpne.( én pl simán)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Én úgy gondolom, mindig a nő a befogadó. A férfiak természetét ugye már ismerjük, tudjuk, hogy gyakran nem a fejük után mennek. Azonban, ha A nő nem enged, akkor a férfi akár a feje tetejére is állhat, akkor sem fog köztünk semmilyen kapcsolat létesülni."
Hát Kérdező, ezen az agyam ledobta az ékszíjat...
NEM a nő volt házas, NEM ő tartozott felelősséggel és hűséggel a társáért, hanem a drága jó apád.
És ha apád nem akarta volna, akkor, ahogy te is írtad, a nő a "feje tetejére is állhatott volna", nem csalja meg anyádat.
Az én párom előtt itt rázhatná magát húsz meztelen csaj, akkor sem menne félre, ez ilyen egyszerű.
Mindig a harmadik fél a legkevésbé sáros az ilyen sztorikban, csak nyilván könnyebb őt utálni és rá "köpködni", mint a saját szüleidre. Az már mellékes, de szóba sem került, hogy anyád mennyiben felelős a dologban (tudod, egy párkapcsolatban ketten vannak, ugyebár)...
#73 Te mit vettél be ma? Mert itt csak kávé volt, az tuti, így egy igazi félkegyelmű, instabil, saját életét utáló ember beszél csak.
Kívánom, hogy minden szálljon vissza rád, amit nekem kívánsz:)
Aztán majd meglátjuk, sír e a “szájacskád”.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Az egyetlen dolog amit biztosan tudok róla, hogy ő cincálta szét a családunkat"
Kb idáig olvastam. Csak szólok, ha esetleg nem lenne világos. A családot nem a nő, hanem apád tette tönkre. Ne a nőt hibáztasd. Apád esküsőtt hűséget anyádnak, nem a nő.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Ti mit csinálnátok a helyemben?"
Hát, tekintve, hogy apád felnőtt ember, a helyzet tudomásul vételén kívül semmit nem is tudsz csinálni, így ennek a kérdésnek nincs sok értelme.
"Ők azért vannak csak nyilvánosan együtt, mert anya így döntött."
Mivel apád 60 éves, alapvetően nem vonom kétségbe, hogy 28 vagy, de ezt olvasni azért elgondolkodtató. Ezek egy 10 éves kisgyerek szavai, aki mindenáron újra együtt akarja látni anyut-aput.
Apád úgy él, ahogy akar, te ezzel kapcsolatban nem tehetsz semmit. Sőt, igazából beleszólásod sincs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!