Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Apám kitalálta, hogy 60...

Apám kitalálta, hogy 60 évesen újra gyereket vállal egy nővel, akivel kb. 5 éve van együtt és ennek megkoronázásra elvette feleségül is egy hónapja. Joggal vagyok csalódott?

Figyelt kérdés

Sajnos édesapám egykori szeretője mára feleséggé és apa új gyermekének anyjává nőtte ki magát.


Édesanyámmal 3 éve váltak el. Aki kicsit számol, az rájöhet, hogy a hölgyemény már előtte is bőven meg volt, amíg anyuval házasok voltak.

Édesapám szépen lebukott ezzel 2 év után és utána jött a válás, amióta ő szépen együtt él ezzel a nővel.


Ez az egész már alapból nagyon nagy csalódás volt számomra, hogy így becsapta édesanyámat, azt nem tudtam, hogy ezt még fokozni is tudja.


2 hónappal ezelőtt bejelentette, hogy a nő 3 hónapos terhes és nyár elején szülni fog. Édesapám pár hónapja lett 60 éves.


Majd ezt még tudta tetézni azzal, hogy mikor két hete a párommal nyaralni voltam, az indulás előtt bejelentette, hogy egyébként amíg én nem leszek itthon, addig lesz nekik a polgári esküvőjük, tehát mire visszajövök az 1 hetes utazásból, addigra neki új felesége lesz.


Mindent úgy jelentette ki, mintha ez teljesen normális lenne.


A hölgyet én a mai napig nem ismerem, velem nem igazán kommunikál, nagyon fenn hordja az orrát. Az egyetlen dolog amit biztosan tudok róla, hogy ő cincálta szét a családunkat és hogy nincsenek nagyon barátai, férje sem volt és gyermeke sincs. 38 éves egyébként.


Jelenleg tehát ott tartunk, hogy 28 évesen lesz egy újszülött kisöcsém.


Apám teljesen természetesnek veszi, hogy mosolyogva fogadjam el ezt a helyzetet és teljesen oda van ezért a nőért, aki eddig felém semmilyen erőfeszítést nem tett, hogy elfogadjam.


Csak egy példa:Karácsonyra is csak én vettem a nőnek ajándékot, ő mióta ismerem, semmit.


Ami a legszomorúbb, az az, hogy édeasapám engedi neki, hogy így viselkedjen és uralkodjon rajta, pedig ahogy eddig ismertem apa lett volna az utolsó ember, aki 60 évesen belemegy egy ilyen felelőtlenségbe.


Én nem akarok úgy tenni, mintha ez normális lenne. Ti mit csinálnátok a helyemben?


tegnap 10:59
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ❯❯
 1/94 anonim ***** válasza:
87%

Semmit.

Apádat a farka viszi, szóval te a fejed tetejére állhatsz sem lesz semmi változás.


Apámnál is ez a helyzet, de neki legalább még annyi esze maradt, hogy nem csinált 48 évesen gyereket az akkor 37 éves mostohaanyámnak.

tegnap 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/94 A kérdező kommentje:
"mikor két hete a párommal nyaralni voltam" - Ez négy hét szeretett volna lenni, de igazából a történet szempontjából mindegy.
tegnap 11:01
 3/94 anonim ***** válasza:
85%

"ő cincálta szét a családunkat" - Nem. Apádék házassága már nem működött, és apád örült, hogy talált valakit.



"teljesen oda van ezért a nőért, aki eddig felém semmilyen erőfeszítést nem tett, hogy elfogadjam" - Nem kell elfogadnod. Örülj, hogy apád boldog.


"Karácsonyra is csak én vettem a nőnek ajándékot, ő mióta ismerem, semmit." - Miért vettél bármit is, ha nem fogadod el?

tegnap 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/94 anonim ***** válasza:
83%

Nem kell ezzel semmit csinálnod. Még az esküvőre sem hívtak, egyértelmű, hogy a nő ki akar zárni az életükből.

Örökségre ne számíts apád részéről.

tegnap 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/94 A kérdező kommentje:
#5 És miért ne számítsak örökségre?
tegnap 11:14
 6/94 A kérdező kommentje:
3-an vagyunk testvérek az előző házasságból. Szóljak a többieknek is, hogy nem lesz örökség?
tegnap 11:15
 7/94 anonim ***** válasza:
96%
En a sajat eletemmel foglalkoznek. Apad is azt teszi. Ha nincs kulonosebb egeszsegugyi problemaja, meg siman elhet 20-25 evet, addigra a kisteso is felno.
tegnap 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/94 anonim ***** válasza:
69%
Apád pénzes?
tegnap 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/94 anonim ***** válasza:
78%

1. Apádnak jogában áll kapcsolatban élni, mégha neked nem is tetszik. Nem az új felesége szedte szét a családot, az már eleve nem müködött.

2. Ha már 5 éve együtt vannak, nem meglepö, ha összeházasodtak, teljesen érthetö.

3. Ahhoz, hogy gyerekük lesz, neked semmi közöd és semmi beleszólásod, ez kettejük magánügye, neked ezzel semmi gondod nem lehet.

4. Az, hogy nélküled (meg ha jól értem, mindenki más nélkül) tartottak esküvöt, megint normális dolog, nem akartak felhajtást, téged meg föleg azért hagytak ki, mert nem akarták elrontani az esküvöjüket, mivel ennyire ellenségesen állsz a feleséghez.

5. A feleség legalább nem képmutató, nem akarja neked behízelegni magát ajándékokkal, neked sem kellett volna adni, amikor nem szívböl jön, hanem csak képmutatásból.


Ideje lenne felnönöd, a saját életeddel foglakozni és békén hagyni apádat, hogy ö is úgy élhessen, ahogy akar.

tegnap 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/94 A kérdező kommentje:

Apám ezt a nőt szeretőnek akarta, csak édesanyàm kemény nő és elvált, amit apám nagyon nem akart, foggal körömmel küzdött, hogy együttmaradjon anyával, beteget jelentett, hogy ne kelljen elmennie a válóperre, stb.

Ők azért vannak csak nyilvánosan együtt, mert anya így döntött.

tegnap 11:26
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!