Apám kitalálta, hogy 60 évesen újra gyereket vállal egy nővel, akivel kb. 5 éve van együtt és ennek megkoronázásra elvette feleségül is egy hónapja. Joggal vagyok csalódott?
Sajnos édesapám egykori szeretője mára feleséggé és apa új gyermekének anyjává nőtte ki magát.
Édesanyámmal 3 éve váltak el. Aki kicsit számol, az rájöhet, hogy a hölgyemény már előtte is bőven meg volt, amíg anyuval házasok voltak.
Édesapám szépen lebukott ezzel 2 év után és utána jött a válás, amióta ő szépen együtt él ezzel a nővel.
Ez az egész már alapból nagyon nagy csalódás volt számomra, hogy így becsapta édesanyámat, azt nem tudtam, hogy ezt még fokozni is tudja.
2 hónappal ezelőtt bejelentette, hogy a nő 3 hónapos terhes és nyár elején szülni fog. Édesapám pár hónapja lett 60 éves.
Majd ezt még tudta tetézni azzal, hogy mikor két hete a párommal nyaralni voltam, az indulás előtt bejelentette, hogy egyébként amíg én nem leszek itthon, addig lesz nekik a polgári esküvőjük, tehát mire visszajövök az 1 hetes utazásból, addigra neki új felesége lesz.
Mindent úgy jelentette ki, mintha ez teljesen normális lenne.
A hölgyet én a mai napig nem ismerem, velem nem igazán kommunikál, nagyon fenn hordja az orrát. Az egyetlen dolog amit biztosan tudok róla, hogy ő cincálta szét a családunkat és hogy nincsenek nagyon barátai, férje sem volt és gyermeke sincs. 38 éves egyébként.
Jelenleg tehát ott tartunk, hogy 28 évesen lesz egy újszülött kisöcsém.
Apám teljesen természetesnek veszi, hogy mosolyogva fogadjam el ezt a helyzetet és teljesen oda van ezért a nőért, aki eddig felém semmilyen erőfeszítést nem tett, hogy elfogadjam.
Csak egy példa:Karácsonyra is csak én vettem a nőnek ajándékot, ő mióta ismerem, semmit.
Ami a legszomorúbb, az az, hogy édeasapám engedi neki, hogy így viselkedjen és uralkodjon rajta, pedig ahogy eddig ismertem apa lett volna az utolsó ember, aki 60 évesen belemegy egy ilyen felelőtlenségbe.
Én nem akarok úgy tenni, mintha ez normális lenne. Ti mit csinálnátok a helyemben?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Az egyetlen dolog amit biztosan tudok róla, hogy ő cincálta szét a családunkat..."
Tévedés. Apád volt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Ők azért vannak csak nyilvánosan együtt, mert anya így döntött."
Ja. Anyad úgy döntött, hogy apád meghazasodik. Érthető. Te amúgy elmultal már 10 eves?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Idézlek: "Mindent úgy jelentette ki, mintha ez teljesen normális lenne."
Mert úgy is van. Teljesen normális, hogy éli a saját életét és Megpróbálta boldog lenni.
Hogy te mit csinálj? Törődj ebbe bele és a saját életeddel foglalkozz, ne áskálódj édesapád és az új felesége ellen.
És még mielőtt megszületik a kishugod, kisöcséd, próbálj meg rendet tenni a fejedben mert az a picur semmiről nem tehet!
Ne legyél ellenség az ő kezdődő életében!
Te a nővére leszel. Nőjj fel a feladathoz!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"#5 És miért ne számítsak örökségre?"
Ha nem bánod, megválaszolnám 5-ös helyett. Nincs kizárva, hogy olyan típusú a nő, hogy eléri apádnál, írasson mindent rá vagy a születendő gyerekre még éltében. Akkor nem lesz mit örökölni. Persze nem törvényszerű, de kizárva sincs.
Én amúgy nem problémáznék ezen, had élje az életét úgy, ahogy akarja, amíg:
1. Nem akarnak bébiszitternek használni álandóan. Maguknak akartak gyereket, hát foglalkozzanak vele ők. Nem mondom, hogy ha nagyon fontos, nem segítek be, de ne azért szülje meg a nő, hogy utána majd mi, a féltesók felneveljük.
2. Nem akarja elérni az új nő, hogy teljesen elidegenítsen minket apámmal. Ergo amíg nem tiltja, hogy találkozzunk, időt töltsünk mi is apával, addig nekem oké. De sok esetben hallani, hogy ilyenkor az új nő elmarja apukát a korábbi kapcsolatból született gyerekektől, amiben persze apuka is hibás, ha hagyja.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Apád nem szól bele a te kapcsolatodba ezért te se szólj bele az övébe. Apád gyerekvállalásába nincs jogod beleszólni. Ez az ő döntése.
A helyedben megpróbálnék megismerkedni a mostohaanyáddal. Lehet, hogy pozitívan fogsz csalódni. Ha mégsem akkor még gyűlölködj nyugodtan. Az örökség még messze van ezen sem kell agyalnod.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Amúgy ahol szerető van, ott egyetlen ember a sáros: az, aki félrekúr.
Lehet szr egy házasság, de akkor válni kell, nem dugni mást-mással.
A szerető meg csak kihasználja a helyzetet. Nem szép dolog, de Ő szingli.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"De sok esetben hallani, hogy ilyenkor az új nő elmarja apukát a korábbi kapcsolatból született gyerekektől, amiben persze apuka is hibás, ha hagyja."
Apuka IS hibás? IS? Csak apuka q hibás, ha ez megtortenik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!