Apám kitalálta, hogy 60 évesen újra gyereket vállal egy nővel, akivel kb. 5 éve van együtt és ennek megkoronázásra elvette feleségül is egy hónapja. Joggal vagyok csalódott?
Sajnos édesapám egykori szeretője mára feleséggé és apa új gyermekének anyjává nőtte ki magát.
Édesanyámmal 3 éve váltak el. Aki kicsit számol, az rájöhet, hogy a hölgyemény már előtte is bőven meg volt, amíg anyuval házasok voltak.
Édesapám szépen lebukott ezzel 2 év után és utána jött a válás, amióta ő szépen együtt él ezzel a nővel.
Ez az egész már alapból nagyon nagy csalódás volt számomra, hogy így becsapta édesanyámat, azt nem tudtam, hogy ezt még fokozni is tudja.
2 hónappal ezelőtt bejelentette, hogy a nő 3 hónapos terhes és nyár elején szülni fog. Édesapám pár hónapja lett 60 éves.
Majd ezt még tudta tetézni azzal, hogy mikor két hete a párommal nyaralni voltam, az indulás előtt bejelentette, hogy egyébként amíg én nem leszek itthon, addig lesz nekik a polgári esküvőjük, tehát mire visszajövök az 1 hetes utazásból, addigra neki új felesége lesz.
Mindent úgy jelentette ki, mintha ez teljesen normális lenne.
A hölgyet én a mai napig nem ismerem, velem nem igazán kommunikál, nagyon fenn hordja az orrát. Az egyetlen dolog amit biztosan tudok róla, hogy ő cincálta szét a családunkat és hogy nincsenek nagyon barátai, férje sem volt és gyermeke sincs. 38 éves egyébként.
Jelenleg tehát ott tartunk, hogy 28 évesen lesz egy újszülött kisöcsém.
Apám teljesen természetesnek veszi, hogy mosolyogva fogadjam el ezt a helyzetet és teljesen oda van ezért a nőért, aki eddig felém semmilyen erőfeszítést nem tett, hogy elfogadjam.
Csak egy példa:Karácsonyra is csak én vettem a nőnek ajándékot, ő mióta ismerem, semmit.
Ami a legszomorúbb, az az, hogy édeasapám engedi neki, hogy így viselkedjen és uralkodjon rajta, pedig ahogy eddig ismertem apa lett volna az utolsó ember, aki 60 évesen belemegy egy ilyen felelőtlenségbe.
Én nem akarok úgy tenni, mintha ez normális lenne. Ti mit csinálnátok a helyemben?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sumák a kérdező, ennyi. Valószínűleg ő egyedül keveri a sz.rt és ezt látják is rajta, ezért zárkózik el az új feleség.
Nem ismeri de együtt dolgoznak......
Egyébként meg nyilván a nő bőven tapasztalja a közös munka során hogy kérdező hogyan viszonyul hozzá és emiatt nem véletlen, hogy visszahúzódó.
Tehát akkor vegyük újra a tényeket:
1.Teljesen normális szerintetek, hogy apám 2 évig csalta anyámat és a nő pedig 2 éven àt bújkált vele. A nő szerintetek nem sunyi ember. Értem.
2.Apám anyámmal szeretett volna mindenáron együttmaradni, mikor ez kiderült, de mivel anyàm iszonyatosan kiábrándult, így maradt neki ez a nő= rossz volt a házasság, apám nem is szerette anyámat már. Ezt is értem.
3. Apám berakta a nőt dolgozni a családi vállalkozásba, aminek hála nekem egész nap együtt kell lennem vele, viszont együttdolgozni nem lehet vele, mert nem szól hozzám és levegőnek néz, ha kerdezek nem válaszol = ez normális, és én vagyok a bunkó, hogy antiszociálisnak hívom.
Hát tènyleg nagyon köszönöm nektek…!! :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Apám berakta a nőt dolgozni a családi vállalkozásba, aminek hála nekem egész nap együtt kell lennem vele"
Nem kell egész nap együtt lenned vele. Kereshetsz és találhatsz magadnak más munkahelyet is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Apámnál is ez a helyzet, de neki legalább még annyi esze maradt, hogy nem csinált 48 évesen gyereket az akkor 37 éves mostohaanyámnak."
Gondolom egy hülyegyerek után már tudta, hogy nem kell több.
Azért én ismerek több olyan 48 körülit, akinek ilyenkor született gyereke.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Az én szememben apád a legnagyobb féreg,"
" akik védik ezt a két gerinctelen féreg embert."
Miből gondolod, hogy egy oldal elmondása alapján több jogod van bárkit is elítélni, mint másnak védeni?
Ja, hogy az más, mert te tökéletes vagy, és a te véleményed a mérvadó etikai kérdésekben. Ok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem teljesen érthető, hogy a kérdező nem bírja az új feleséget. Én a helyében nem is barátkoznék vele, hanem elmenék más céghez dolgozni, ahol nem kell a képét bámulnom.
A kommentelők úgy mondják ki, hogy érthető, hogy az apának szerető kellett, meg biztos rossz volt a házassága, hogy semmit nem tudnak a kérdező szüleinek házasságáról. Simán kimondják, hogy nyitott házasságot kellett volna kialakítaniuk, a feleség mért nem fogadta el a helyzetet. Nos: nem mindenkinek való a nyitott házasság. A férj gyakorlatilag háremet akart alapítani, többnejűvé válni és meglepődött, amikor a nejének ez nem tetszett és elvált tőle.
Az, hogy 60 évesen gyereke lesz, önmagában szerintem nem baj. Itt azzal van a baj, hogy mik az előzmények, ez mindig egy feszültségkeltő helyzet lesz.
Az örökséggel én nem foglalkoznék, az majd akkor keletkezik, amikor meghal az apa. Az nem zavarna, hogy többfele osztódik. Nem szimpatikus a haszonleső magatartás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!