Apám kitalálta, hogy 60 évesen újra gyereket vállal egy nővel, akivel kb. 5 éve van együtt és ennek megkoronázásra elvette feleségül is egy hónapja. Joggal vagyok csalódott?
Sajnos édesapám egykori szeretője mára feleséggé és apa új gyermekének anyjává nőtte ki magát.
Édesanyámmal 3 éve váltak el. Aki kicsit számol, az rájöhet, hogy a hölgyemény már előtte is bőven meg volt, amíg anyuval házasok voltak.
Édesapám szépen lebukott ezzel 2 év után és utána jött a válás, amióta ő szépen együtt él ezzel a nővel.
Ez az egész már alapból nagyon nagy csalódás volt számomra, hogy így becsapta édesanyámat, azt nem tudtam, hogy ezt még fokozni is tudja.
2 hónappal ezelőtt bejelentette, hogy a nő 3 hónapos terhes és nyár elején szülni fog. Édesapám pár hónapja lett 60 éves.
Majd ezt még tudta tetézni azzal, hogy mikor két hete a párommal nyaralni voltam, az indulás előtt bejelentette, hogy egyébként amíg én nem leszek itthon, addig lesz nekik a polgári esküvőjük, tehát mire visszajövök az 1 hetes utazásból, addigra neki új felesége lesz.
Mindent úgy jelentette ki, mintha ez teljesen normális lenne.
A hölgyet én a mai napig nem ismerem, velem nem igazán kommunikál, nagyon fenn hordja az orrát. Az egyetlen dolog amit biztosan tudok róla, hogy ő cincálta szét a családunkat és hogy nincsenek nagyon barátai, férje sem volt és gyermeke sincs. 38 éves egyébként.
Jelenleg tehát ott tartunk, hogy 28 évesen lesz egy újszülött kisöcsém.
Apám teljesen természetesnek veszi, hogy mosolyogva fogadjam el ezt a helyzetet és teljesen oda van ezért a nőért, aki eddig felém semmilyen erőfeszítést nem tett, hogy elfogadjam.
Csak egy példa:Karácsonyra is csak én vettem a nőnek ajándékot, ő mióta ismerem, semmit.
Ami a legszomorúbb, az az, hogy édeasapám engedi neki, hogy így viselkedjen és uralkodjon rajta, pedig ahogy eddig ismertem apa lett volna az utolsó ember, aki 60 évesen belemegy egy ilyen felelőtlenségbe.
Én nem akarok úgy tenni, mintha ez normális lenne. Ti mit csinálnátok a helyemben?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A házasság szétcincálásáról annyit, hogy mikor szeretője lett, akkor már apád 55 éves volt, téged pedig fölneveltek (23 éves voltál).
Apád becsülettel fölnevelt és kitartott a családja mellett, amíg ti gyerekek voltatok. De a házassága nem volt jó, emiatt lett szeretője. Az, hogy most őt felvállalja és össze is házasodtak, ezt inkább becsülöm benne, mint hibának tartanám.
Én 60 évesen nem vállalnék gyereket, de ez az ő dolga.
Én a te helyedben keresném velük a kapcsolatot, mert mégiscsak az apád, és ha jól értem, normális apa-gyerek viszony lehetett köztetek. A feleségével próbálnék normális viszonyt fenntartani, a születendő kisgyerekre, mint féltestvéremre tekintenék, aki nyilvánvalóan szeretek.
Kicsit olyan íze van a szövegednek, mintha irigyelnéd apád boldogságát és hogy eggyel többfelé fog oszlani az öröksége.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Apám ezt a nőt szeretőnek akarta, csak édesanyàm kemény nő és elvált, amit apám nagyon nem akart"
Kemény nő lévén átengedte az apád a szeretőnek, akkor csak nem volt neki annyira fontos.
Ha fontos lett volna, akkor választhatott volna egy nyitott házasságot is, nem olyan szörnyű dolog az.
60 év pedig egy egészséges férfinál nem olyan sok, simán kezdhet új életet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az, hogy gyorsan, minden felhajtás nélkül esküdtek, számomra még pozitív is, egyrészt ők is tisztában vannak vele, hogy ez csak formaság, nem játszanak ifjú szerelmest, másrészt pedig senkinek nem kell ott jópofizni (nászajándékot adni stb...), gondolom ez neked sem hiányzik.
A kistesó nyilván más tészta, az a te életedre is hatással lesz (említették már pl. az örökséget), de el kell fogadnod, tenni nem kell/lehet igazán semmit.
Örökséged valószínűleg lesz, csak nem 3, hanem 4 felé oszlik (hacsak nem romlik meg annyira a viszony, hogy apád végrendelkezik a legkisebb javára, de köteles rész akkor is jár, kizagadni meg csak nem fog).
A mostohával bőven elég egy felszínes semmilyen viszony, gyűlölködni felesleges, valószínűleg te "húznád a rövidebbet", és apáddal is elmérgesedne a viszony, amire egyelőre szerintem semmi szükség.
Ha családi eseményen találkoztok, akkor max. köszönsz, nem kell keresni a társaságát, ha kérdez, válaszolsz stb., anyukádat pedig támogasd, mert neki is nehéz lehet ez a szitu...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Az egyetlen dolog amit biztosan tudok róla, hogy ő cincálta szét a családunkat"
Ha jó lett volna a szüleid házassága akkor nem fért volna bele egy harmadik fél!
Hiába nem akarod ezt tudomásul venni, de ez az igazság. Volt valami probléma a szüleid házasságával amit nyilván nem akartak neked elmondani, mert nem a te dolgod. Így válás lett a vége....
Válás után meg mindkét félnek joga van új életet kezdeni azzal akivel akar.
Egyébként szerintem az is normális ha 50 felett nem akar az ember nagy feneket keríteni egy esküvőnek. Ha én is házasodnék akkor én is csak két tanú jelenlétében tenném. Főleg nem hívnám el azokat akiken érződik hogy ellenem vannak.
Hidd el kérdező, hogy neked is jobb életed lesz ha elfogadod hogy ez van, és 28 évesen, felnőtt emberként a SAJÁT életedre koncentrálsz.
Egyébként lehet ez normálisan, intelligensen is csinálni.
Jó példa erre Stohl András élete.
Ő maga mesélte hogy a születésnapján mindkét volt felesége(!) és minden gyereke ott ül mellette az ünnepi asztalnál, a jelenlegi felesége mellett. És mindenki jóban van mindenkivel, tudnak kulturáltan, intelligensen viszonyulni egymáshoz. De ugye ehhez minden résztvevő részéről kell a megfelelő intelligencia!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az intelligens kommunikáció sajnos a nő részéről tehát nincs meg felèm/felènk.
Együtt dolgozunk a nővel és van, hogy egész nap nem szól hozzám, akkor sem, ha csak ketten vagyunk bent.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!