Apámat miért zavarja ennyire, ha egy nő menstruál?
Apámnak van egy fura berögződése vagy nem is tudom minek nevezzem, miszerint a menzesz és az ahhoz szükséges eszközök undorítóak. Nem mondta ki soha, de így viselkedik. Kisebb koromban fogalmam sem volt arról mi az a menzesz, sosem láttam anyámnál betétet vagy tampont, egyszer a szekrény mélyén kutakodva találtam meg egy csomag betétet és csodálkoztam, hogy mi az. Utólag tudom, hogy apám miatt kellett annyira mélyre eldugni.
17 éves leszek, nekem is megvan 4 éve. Ha véletlen elől hagyok egy tamponos dobozt, apám azonnal kiakad és fujjog, hogy azt miért nem vagyok képes eltenni, meg ez nem tartozik rá és hogy ez mennyire undorító. Rendesen rázza a hideg, ha meglát valami olyanra utaló jelet, hogy én vagy anyám épp menstruál.
60
Oh, látom nem megy az értő olvasás…
Az én apám, ha undorodott volna valamitől, és azt többszöri figyelmeztetés ellenére sem akceptáltam volna, rövid úton kihajintotta volna az udvarra. Ismétlődés esetén velem együtt.
Még te is megkaphatod, ha a kommentelőkre hallgatsz. és szítod a feszültséget a hülyeség miatt.
Már bocs, de nem kell a szülő minden marahságának instant becsicskulni.
A kérdező apja egy gyökér, aki képtelen felfogni, hogy a menstruáció természetes jelenség.
Bizony idővel egy szülő is alakítható, nem kötelező ám minden idióta hülyeségnek azonnal eleget tenni.
A kérdező apja nem teljesen százas, de a kérdező meg direkt provokálja.
"Már bocs, de nem kell a szülő minden marahságának instant becsicskulni."
"Bizony idővel egy szülő is alakítható, nem kötelező ám minden idióta hülyeségnek azonnal eleget tenni."
De, bizony, amíg kiskorú az ember, addig "be kell csicskulni", mert a szülő a "főnök". Nagykorukent meg el lehet költözni és máris meg van oldva a probléma.
Amúgy meg a tampont/betétet helyettesítse be mindenki apu alsónadrágjára és gondolja végig, szeretné e azt nézegetni, mert apu úgy dönt, hogy a fürdőszobában kiakasztva fogja tartani, vagy elvárná tőle, hogy a szekrényében tárolja.
#66 Bocs, de nem provokálom direkt! Ki a fene akarná direkt provokálni, amikor egy kicsit sem hiányzik az idiótizmusa másoknak? Megesik, hogy elfelejtek valamit, ennyi. Én is utálom, ha apám hangosan énekelget, mégis sokszor megteszi. Azt is utálom, hogy nyáron tárva-nyitva tartja az ajtót, amin nincs elhúzva a szúnyogháló és bejönnek a méhek, mégis megteszi, hiába szólok rá.
Én az esetek 95%-ában figyelek az őrültségére, de ha véletlen mégis elől marad valami, akkor már szól vagy vágja a pofákat.
#66 a tiszta alsónadrággal mi gond? Sokszor teregettem már apám alsónadrágját.
Semmi baj vele. Ahogyan a tiszta, még használatban nem lévő menstruációs eszközzel sincs.
66
Ez egyszerűen nem igaz.
Hacsak nem egy elmebeteg pszichopata a szülő, bizony belefér az együttélésbe, hogy a gyerek nem csicskul be mindenben.
Vagy könyörgöm, az ide válaszolgatóknak karót nyomtak a seggébe? Netán elmebeteg szüleik voltak? Ők mindig midnenben eminens kisangyalok voltak? Sosem fejezték ki az ellenvéleményüket?
Engem is nyomasztottak a szüleim egyéb hülyeségekkel, és nem, nem hajoltam meg mindegyik előtt. Nyilván kellenek a kompromisszumok, kell az alkalmazkodás, de aki szerint egy tinédzsernek az a dolga, hogy maradéktalanul becsicskuljon a szülei összes létező hóbortjának az nem normális…
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!