Házvásárlás, kinek van igaza, kinek a pártján kéne álljak?
Párommal szeretnénk építkezni, egyelőre még csak telkeket néztünk, tehát semmi nincs megvásárolva, aláírva.
Annyi biztos, hogy ahhoz, hogy ez menjen, eladnám a lakásomat (egy budai lakásról beszélünk, és vidéken építkeznénk, a szülővárosunkban). Szüleim pedig mondták, hogy annyival segítenének majd, hogy amíg a ház nem épül fel, lakhatunk az ő egyik lakásukban.
A párom szülei nem tudnak segíteni minket semmivel. Viszont ő a tulajdonjogot fele-fele arányban szeretné, a szüleim szerint ez nem fair, mert neki abban a házban 1 forintja sem lesz. És ha esetleg elválunk, mire fel kérné a felét?
Őket is megértem, mert tudom, hogy hatalmas segítséget adtak már azzal is, hogy egyáltalán 26 évesen lehet saját, hitelmentes lakásom. Nem kevés bérleti díjat megspórolnak nekünk azzal is, hogy az építkezés alatt is megoldott lesz a lakhatásunk.
A párom viszont azt mondja, hogy ő azt a házat így sosem fogja a sajátjának érezni és egy szeget nem fog a falba fúrni, oldjak majd meg mindent, ahogy akarok. Nekem ez nagyon rosszul esik, mert pl. itt sem éreztettem vele soha, hogy ez csak az én lakásom, mindig azt akartam, hogy otthonosan érezze magát.
Kérdező, örülj neki, hogy a szüleid segítenek, de ne kótyavetyéld el a házat egy herére.
Nekem semmit nem segítettek apámék...
Tiszteld meg a szüleidet azzal, hogy nem adod a majdani házad 50% tulajdonjogát egy élősködőnek, aki maximálisan érdemtelen rá.
Az pedig, hogy "nem érzi magáénak a lakást" - ha így áll hozzá, persze.
Én is a vőlegényemnél lakok, mert én költöztem hozzá (van saját lakásom de a vidéken, nulla munkalehetőséggel, szóval nyilván nem oda megyünk), de sohasem éreztem "idegennek" magam.
Az ő bútorai, az ő színvilága, ez tény, mert nyilván ő élt itt már x éve, viszont az "otthon" érzését nem az jelenti, hogy fenyő-e a bútor vagy cseresznye :D, hanem hogy együtt élünk, szeretjük egymást, stb.
A párod csak zsarolni akar :( Sajnállak.
Ez a kérdés egyszerű, mindenki akkora arányú tulajdonrészt kap az új ingatlanból, amennyi pénzt beletesz a vételárba, építésbe. A bútorokrólnis legyen majd számla, ha esetleg úgy érezné, hogy szakít veled és elvinné a fél házat.
Azoknál, akik előre ezzel zsarolnak, nagyon is fennáll, hogy csak meglopni akarnak.
Nem azért akartam megvárni a szilvesztert, mert majd idén bármi változna.
Csak baromira nem volt kedvem erről veszekedni az ünnepek alatt, ennyi.
Én is így gondolom, hogy ha már én, vagy a szüleim finanszírozzák ezt, akkor neki ehhez nincs köze. Jogi értelemben.
Ettől függetlenül pl. ha a lakásban változtatok bármit, mindig megkérdezem, ő mit szól, neki melyik verzió tetszene. Tehát nem zárom ki ezekből, de amíg egyedül veszem meg a kanapét például, addig ne akarja elvinni, ha esetleg szakítunk.
De azt ugye tudod kérdező, hogy ha esetlegesen egybe keltek, akkor szerződés is szükséges?
Ami arról szól, hogy a házasságig mindenkinek annyi tulajdona lesz, mint amennyi volt. Amit ezek után együtt szereztek javadalmat, az lesz közös.
Bár én nost is azon a véleményen vagyok, hogy már most saját önrészt akar üres zsebbel, akkor vajon mit szolna egy házassági szerződéshez a jövőben.
Kíváncsi vagyok nagyon a végkifejlettre. Ha nem okoz majd nagy gondot kérlek írd meg nekünk, hogy hogyan alakultak a dolgok.
Boldog Új Esztendőt kívánok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!