Házvásárlás, kinek van igaza, kinek a pártján kéne álljak?
Párommal szeretnénk építkezni, egyelőre még csak telkeket néztünk, tehát semmi nincs megvásárolva, aláírva.
Annyi biztos, hogy ahhoz, hogy ez menjen, eladnám a lakásomat (egy budai lakásról beszélünk, és vidéken építkeznénk, a szülővárosunkban). Szüleim pedig mondták, hogy annyival segítenének majd, hogy amíg a ház nem épül fel, lakhatunk az ő egyik lakásukban.
A párom szülei nem tudnak segíteni minket semmivel. Viszont ő a tulajdonjogot fele-fele arányban szeretné, a szüleim szerint ez nem fair, mert neki abban a házban 1 forintja sem lesz. És ha esetleg elválunk, mire fel kérné a felét?
Őket is megértem, mert tudom, hogy hatalmas segítséget adtak már azzal is, hogy egyáltalán 26 évesen lehet saját, hitelmentes lakásom. Nem kevés bérleti díjat megspórolnak nekünk azzal is, hogy az építkezés alatt is megoldott lesz a lakhatásunk.
A párom viszont azt mondja, hogy ő azt a házat így sosem fogja a sajátjának érezni és egy szeget nem fog a falba fúrni, oldjak majd meg mindent, ahogy akarok. Nekem ez nagyon rosszul esik, mert pl. itt sem éreztettem vele soha, hogy ez csak az én lakásom, mindig azt akartam, hogy otthonosan érezze magát.
10 oldalon keresztül válaszolgattak neked, már túl van a kérdés a 100. válaszon is, egyybehangzóan szinte mindenki azt írta, hogy nemnormális a faszi hozzáállása.
Viszont!
Nem tudok az mellett elmenni, hogy ezt miért nem vele beszéled meg, miért idegeneknek pakolod ki a magánéletedet? A csepegtetett infók alapján tökre beazonosítható vagy, csak szólok. Ti amúgy nem kommunikáltok egyébként egymással? Ha ".....nem mondanád, hogy túlzottan a tenyerén hordozna" minek is vagy vele??? Aranyból van neki a f@sza , vagy mi?....
Vele erről nem beszéltem még, nem akartam most, szilveszter előtt.
Ő elmondta, hogy ha családi házat vegyünk, az legyen már a kettőnké, hiszen egy család leszünk. Ne az legyen, hogy én házam, te házad. Erre mondtam, hogy szerintem, ha a teljes egészét én fizetem, akkor az igenis lehet az "én házam", de nyilván nem vendég lenne ott, aki semmihez sem nyúlhat. Most sincs ez, soha nem éreztetném vele, hogy ez az én lakásom és ő itt egy megtűrt valaki.
Felvázoltad neki az álláspontodat, ha nem tudja elfogadni akkor mehet az útjára.
Ha pedig közös jövőt akar (és később esetleg részt a házból), akkor a fizetését Rátok és a házra fordítsa....nem neki kell pénzelni az apja alkoholizmusát, nem neki kell az adósságaikat visszafizetni, nem neki kell helyrehozni amit a szülők elrontottak.
Igenis ha részesedést szeretne akkor döntsön...Te vagy a szülők!
" Engem ez zavart, hogy ő ott aztán semmit nem fog csinálni, ha nem lesz az övé a fele. "
Kérdező.
Most a saját tapasztalatom fogom neked leírni. Végig olvastam mindent amit Te írtál.
Amiből számomra világos, hogy Te sem szeretnél olyan embernek milliókat adni, aki semmit nem tett bele a közös jövőbe.
Kényes téma az anyagiak egy kapcsolatban, de tudod mi mutatja az IGAZI szeretetet? Ha az anyagi része nem érdekli azt aki szerényebb lehetőségekkel rendelkezik.
Szóval az én történetem:
2009-ben meg ismertem egy lányt. Akkor én Siófokon laktam ott volt egy szép családi házam. Az exem Miskolcon élt a szüleivel, önkormányzati albérletben.
2010-ben hozzám költözött, eleinte egy szó sem esett arról, hogy kinek mije van. Aztán 2013-ban eladtam a siofoki házat, és felépítettünk Miskolcon egy családi házat. Ugyan ez a duma jött exem részéről is. " Nem érezném magam otthon , nem érezném a magaménak " stb... Nagyon szerettem ezért bele mentem, hogy közös legyen az új ház.
Aztán 2016-ban összeházasodtunk.
2020-ban jött a fekete leves.
Megcsalt...
Meg egyeztünk, hogy külön folytatjuk az utunkat az életben.
Mikor a házra terelődött a szó, kijelentette, hogy vagy kifizettem az ő részét, vagy adjam el mert neki kell a pénz. Természetesen én hajtottam a magam igazát, hogy ő egy vasat sem adott a házba. Nem hatotta meg.
Nagyon hosszú pereskedés vette kezdetét, ez év nyarán fejeződött be.
Hál'Istennek nekem adtak igazat adtak, a ház az enyém maradt.
Semmi jogom beleszólni mások dolgaiba, de mivel kérdeztél, így válaszolok.
Ha szeret téged, téged szeret, és nem foglalkozik vele, hogy kié a ház. Egyáltalán nem foglalkozik vele kinek mennyi a vagyona. Mert egy kapcsolat egész egyszerűen nem erről szól.
Nem írom mit tégy, azt írom én mit tennék.
Ha nem fogadja el, a helyzetet akkor én közölném vele, hogy ennyi volt. Bár már -tanulva a régi emlékekből - lehet akkor véget vetettem volna az egésznek mikor ellenkezett a vagyoni kérdésben.
Mert ez az ember véleményem szerint csak egy aranyásó.
Az, hogy ő fizet ha elmentek valahova? Hol van az 110 milliótól, vagy egy ház árától?
Vagy az, hogy közösen vásároltok be? Természetes dolog ha együtt éltek.
Remélem a fenti kommentek többsége, és az én esetem felvilágosít annyira, hogy nagyon észnél légy. Boldog Új Esztendőt!
Ez a kérdés egy gyönyörű tanmese aranyásó faszik számára avagy Hogyan tegyél szert egy ingatlanra?
1. Hálózz be egy ostoba, azonban tehetős tyúkot. Az sem baj, ha a szüleitől érkezik a zsetta.
2. Játszd a sértődöttet, manipulálj az érzelmekkel.
3. Ezekkel az eszközökkel érd el, hogy az ingatlana 50 %-át rád írassa, "ha nem teszed meg, nem szeretsz" alapon.
4. Minél előbb provokálj veszekedést, szakítást.
Engem megdöbbent, hogy vannak ilyen ostoba nők, akik ilyen trükköknek bedőlnek, és még képesek kiírni ide kérdést, hogy kinevettessék magukat. Egy olyan dolog miatt, ami csak a vaknak nem szúr szemet.
Várd meg a Szilvesztert, ja. De megsúgom Szilveszter után sem változik semmi.
Az írásodból láthatóan társfüggő vagy, mindegy, hogy ki csak legyen valaki. Pszichológust javaslok rosszindulat nélkül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!