Lányunk elkerült egyetemre és zülleni kezdett? Mit tegyünk, hozzuk haza?

Menekül otthonról!

Szerinted mit kaphatott szerencsétlen lány otthon?! Egy szava nem lehetett, csak tanulni, tanulni, nem menni sehova, maradj otthon! Állandóan ellenőrzés, szabad döntés semmi. Még az egyetemet is megszabták milyen szakra mehet.

Most él a lány, tombol és próbál mindent bepótolni, amit a szuper szülők megvontak tőle.

Kérdező, ugye ismerős amiről firkálok?

"Így akkora kontrollunk már nincs felette, mint korábban, én ebben érzem a gondot."

Én is ebben érzem a gondot. Mármint nem abban, hogy már nem kontrolláljátok azt a szerencsétlent, hanem hogy korábban megtettétek.

"Mit tegyünk, hozzuk haza"

Meg ne próbáljátok!

Aha, 53-as, ezek szerint te elmész a gyerekedhez úgy, hogy lakótárssal él együtt (akinek lehet jobb programja is, mint a lakótárs váratlanul beállító szüleit nézni), mert egyetemista - a kérdésben ez van -, bejelentés nélkül.

Hát ne is haragudj, de ha ez az igazság, az nagyon gáz.

Egyetértek a többiekkel.

Örüljetek inkább neki hogy jól tanul, jó eredményei vannak, nincs sok közötök hozzá amúgy sem. Ha ,,hazahoznátok” mint valami 6 évest akkor pedig azért sírna a szátok, hogy a helyi egyetemen nem tanul bezárkózik tőletek. Én borzasztóan utálnám ha a saját szüleim felnőttként ilyenre kényszerítenének. Az egyetem részben erről is szól, hogy a legtöbb hülyeséget kipróbálja, amikor még nincs magán kívül annyi felelőssége (főállás, család, gyerek). Szerintem is inkább most élje ki magát, mint később. Hagyjátok békén, lazítsatok ti is, mert ennek a folyamatos erőszakos nyomásnak az lesz a vége amit már többen is írtak: ,,30 évesen 2 havonta felhív a lányom 5 percre”

Én nem vagyok ennyire biztos, hogy a Kérdező hibázott, vagy legalábbis nem így. Nagyon rossz családbn nőttem fel, anyámtól kaptam sok bántalamzást. Elmondása szerint őt a nagyszülők szigorúan fogták gyerekkorában, de nekem immár az unoka generációjában az én perspektívámnól sokkal inkább az jött le, hogy anyám végtelen könyörtelen volt, részeg mindennap, de nemcsak az, hanem végtelen könyörtelen,embertelen is, a gyengébekkel szemben gátlástalan, az erősebbekkel szemben alamuszian sunyi vagy botorul vakmerű, egészében véve gonosz és krónikus hazudozó. Az anyám szerint állitólagosan kontrollmániás nagyszülők pedig inkább valamiféle menedéket jelentettek számomra - volt ugyan bennük némi kontrollzavar, de még mindig stabilabb és civilebb közeget jelentettek számomra, mint anyám, aki tetszőleges önkény terorisztikus uralmát, részegséget, verést jelentett számomra. Nekem súlyos tanulási zavaraim, erős autisztikus vonásaim voltak, egy-két területben viszont szerettem elmélyedni már kisgyerekkorban is, fizika (az akkori népszerűstő Öveges könyvek szintjén), nyelvek, matematika. A bulikat, nagyfiúk jelenlétét azt meg inkább untam, egyszerűen értelmezhetetlen volt számomra az alkohol vagy a vagányabb fiúk közege, autisztikus vonásaim miatt sem, és egyébként sem tudtam velük mit kezdeni. A latin tetszett, a papírból, szemüveglencsékből való távcsőragasztás tetszett, a cigányok régi népi meséi, saját nyelve tetszett, a sváb őseink régies délnémeties német nyelve tetszett, meg ilyenek.

Egyszóval nehéz megmondani, gyerekkorban ki hibázott, vagy hibázott-e egyáltalán, vagy pontosan úgy hibázott-e, ahogy elsőre látszik..

Szerintem első lépésként talán valami családterápiában lehetne megegyezi a lánnyal, ez lehetne eleinte kifejetten laza, egyszerű, akár már-már alkalmi jellegű is, aztán lehet hogy nem lesz ellenére a dolog, talán még meg is kedveli, és akkor lehet hosszabban tartó is. Ha jó a vezető szakmber, a családterápia amúgy is nyitott dolog, a család bármelyik tagját érintheti, nincsenek előre elrendelt vesztesek és nyertesek.

Dolgozni küldeni a lányt szerintem nem érdemes, mert a munka nem annyira védi meg az embert az összeomlófélben lévő magyar közéleti-gazdasági rideg rögvalóságtól, a tanulás ebben nagyobb védelemet nyújt.